Országgyűlési napló, 1947. IV. kötet • 1948. március 15. - 1948. december 10.
Ülésnapok - 1947-75
583 Az országgyűlés 75. ülése 1948. rendszer, amely lényegében befolyásosa r a fogyasztó ós termelő viszonyát, tulajdonképpen még az első világháború idején következett be. (BUDAI György (d): Az elmúlt világháború után nem beszéltek a jegyrendszerről!) Ajkkor a termelésben csökkenés állott be* a világkereskedelem megszakadt ós így az egyes országok kénytelenek voltak azzal kijönni, ami rendelkezésre állott. Ezért bevezetlek az úgynevezett kötött- vagy kényszergazdálkodást, illetőleg nem gazdálkodást, hanem. elosztást. Ez a múlt világháborúban — akik még emlékezünk reá, nagyon jól tudjuk — a maximális árak megállapításával és a termeivények teljes igénybevételével történtt meg. Ennek a rendszernek mindenesetre volt egy nagy hátránya és mindig van egy nagy hátránya. A maximális árak megállapítása ugyanig mindenkor, bármilyen rendőri felügyelet legyen az országiban, a fekete keresíke" delemnek nyitja meg aiz ajtót. Abból pedig, hogy a maximális árak nem tudnak a piaci árakkal illépést tartani, az következik, hogy a termelők nagy része olyan termeivények termelésére tér át, amely az ő megítélése szerint több jövedelemmel jár. Aki emlékszik erre ai múlt világháborúból, az tudja, hogy tényleg úgy volt, hogy 1918-ban a gazdák nagyrész© már nem <aa első osztályú élelmiszereket texr melte, hanem termelt illó olajos magvakat, cirokot stb-, szóval olyan dolgokat, amelyek nem voltak maximálva, ós így jövedelmet mutathattak fel. Ez a jelenség mutatkozik most is, amikor bizonyos más rendszer van, amire rá fogok térni. Éppen az országgyűlés elnöke, Nagy Jmre képviselő úr írta egyik múltkori újságcikkében, hogy arra a különös jelenségre jöttünk rá, hogy az előirányzott vetésterületeknek egyes szektoraiban sokkal magasabb százalék teljesítményt látunk, mint a többiekben. Ha vizsgáljuk ezeket a szektorokat, azt látjuk, hogy tényleg azokat a növényeket pécézték ki a gazdák, amelyek pillanatnyilag nagyobb jövedelmezőséget mutatnak, azokat pedig — nem mondom, hogy kenyérmagvaikat, mert azokban van még valami konjuktura — amelyek közszükségleti cikkek lennének, bizonyos fokig elhanyagolták, mert hiszen a jövedelmezőség itt kicsi. Hogy szerencsés-e ez a dolog, vagy nem, arra talán éppen az egyik 'ilyen termelési ágnál, a cukorrépánál fogok rátérni. A gazdákat az ár tekintetében ezen a téren azt hiszem nagy csalódás fogja érni, de ezen változtatni nem lehet. A mostani rendszer, a beszolgáltatása rendszer tulaj donkép az úgynevezett Jurcsekrendszemek — talán nem fogom ezzel megsérteni azokat, akik ezt életre hívták — talán egy esökevénye, illetőleg egy kisebbített ága. Minedenesetre" megvannak ennek is a. maga hibái. Az ellső hibája az, hogy a kataszteri tiszta jövedelemre épít,, tehát olyan alapra, amely magában véve nem jó. Tudom, hogy jobb nincs, ós ez egy kényszer, de meg kell állapítanom, hogy ezen az alapon igazságos beszól gáltatást keresztülvinni nem lehet. A másik hibája ennek a ren dszernek az, hogy hagy egy bizonyos szabad szektort, s ez — mondjuk — talán burkolva szabad is, nem szabad is, de ezzel még nagyobb kapukat hagy a fekete kereskedelemnek és üzérkedésnek, mint a másik rendszer. Véleményem szerint, ha ez nem vezet eredményre, — lehet, hogy ezért a magam pártja fog ellentmondani — akkor csak egy rendszert tndok elismerni, mégpedig minwi július hó 7-én, szerdán. 5Ö4 den cikknek a legszigorúbb igénybevételét ós a legszigorúbb elosztását igslzságos módom amennyiben ez lehetséges, (ügy van! a demorata néppárüon.) Ha pedig ea nem megy, akkor véleményem szerint — s ezért talán a túloldalról fognak megkövezni — akkor a teljes szabadságot kell visszaadni, és akkor a különböző piaci tényezők játékára kell rábízni azt, hogy igazságos helyzet alakuljon ki. (KOZMA József (d): Csiak progresszív legyen!) Ami a progresszivitást illeti, mi mindenesetre eleget fogunk tenni a progresszivitásnak, s reméljük, hogy a többiek is eleget fognak tenni annak, amit rájuk kivetettek. Minden körülmények között sokkal helyesebb azonban, ha nem arra vonatkozólag dolgozunk ki rendszereket, hogy elosszuk azt, ami nincs, — ami már magában is abszurdum — hanem olyan rendszerre térünk át, amely biztosítja, hogy annyit termelünk az ország számára, amennyi elég aiz egész lakosságnak. Bővebben kívánok foglalkozni azzal a kérdéssel, vájjon megfelelnek-e a kormány intézkedései ennek a célnak! Legtöbben, akik ezekkel a kérdésekkel foglalkoznak, elfogadjak aizt a tételt, hogy az ország mezőgazdaságának alapját képező fö-dnek a tápanyagkészlete nem megfelelő, mert nemcsak most, de már évtizedek óta sokkal többet veszünk ki a földből, mint amennyit visszaadunk. Elfogadták ezt a túlsó oldalon is, hiszen Z. Nagy Ferenc képviselőtársam a földmívelésügyi tárca költségvetési vitájában ugyanazokat az adatokat adta elő, amelyeket én is felhoztam 'egyik ujságcikkemiben. Tehát ő is helyesnek találta ezeket az adatokat, de ugyanezeket olvastam múltkor a, Szabad Népben is. Tehát helyességük három oldalról is bizonyítást és igazolást nyert Természetesen az ilyen adatoknál mindig csúszhatnak be hibák, hiszen végeredményben nagyon komplikált számításról van szó. Tény azonban az, hogy az, 1930 as években — tíz év átlagát véve figyelembe — a vissza nem adott foszfor mennyisége évi 78 millió kilogramm, a nitrogéné 100 millió kilogramm, a kálié pedig 132 millió kilogramm volt. Ezek azok a főbb tápanyagok, amelyeken az egész termelés •alapul. Ezeknek az értéke mai árat véve figyelembe, körülbelül másfélmilliárd forint. Ez az a mennyiség, ameillyel minden évben töíb" bet veszünk ki a földből, mint amennyit visszaadunk. Ha azonban az 1940-es évektől majd az 1950 efs évekig készítjük el azt a statisztikát, alkkor még sokkal magasabb számok mutatkoznak. Természetesen ós ezért nem hibáztatok senkit, hiszen végre ez is az idiők következménye, de ezt letagadni; nem lehet. Ennék tas — magyarán szólva — rablógazdálkodásnak a kö vetkezménye az, hogy termésátlagunk a múlt világháborútól kezdve határozott stagnácáót, sőt határozott csökkenést mutat. Tudom, erre azt fogják mondani, hogyan lehetséges tehát — ha ez így van — hogy az idén mégis jobb termés van, mint tavaly és tavaly előtt. Erre nagyon könnyít a felelet. A talajban — nagyon jól tudjuk — vannak olyan tápanyagok, amelyeket a növény nehezebben használ fel. amelyeket a talaj tartalékol s ezeket csak nagyon kedvező időj esetén tud fölhasználni. Az elmúlt két: vagy három esztendőn keresztüli nem volt meg ez az időjárás, a® idén azonban nagyjíában megvolt. Természetes dolog, hogy ezekből a tartaléktápanyagokból táplálkozott a növény. Ez az idei esztendő azoniban Intő