Országgyűlési napló, 1947. IV. kötet • 1948. március 15. - 1948. december 10.

Ülésnapok - 1947-70

409 Az országgyűlés 70. ülése 1948­Isimételten gondosam áttajmlmányoíztam az előterjesztett törvényjavaslatot, de abban sehol ilyesmit nem találtam. Azok a felada­tok, amelyeket a kamara működésével kap­csolatban a 10. $ a kereskedelem- és szövetke­zetügyi miniszter hatáskörébe utal, közigaz" gatásd feladatok, ezeket eddig- a szövetkezeti tanács látta el, és éppen a szövekezeti tanács­nak, mint szervezetnek az átalakulása tette szükségessé a gyakorlati élet által előírt köve­telményekiből kifolyólag, hogy ezeket az igaz­gatási feladatokat a szövetkezetügyi minisz­térium lássa el, amelynek erre a cé'ra kiépí; tett országos közigazgatási hálózata lehetővé teszi, hogy azt, amit a szövetkezeti tanácsnak kellett volna átmeneteliieg ellátnia a szövet­kezeti kamara megalakulásáig és amit nem tudott ellátni a maga szűk keretei között, azt most a szövetkezetügyi minisztérium lássa el. Enyhén szólva, túlzás ebből azt a következ­tetést levonnia igen t. Dénes képviselőtársam­nak, hogy ennek az a célja, hogy a földműves szövetkezeteket elüssék attól, hogy a maguk autonómiájával, a kamarai választásokon megjelenve beleszóljanak az ország gazda­sági életének irányításába. Meg vagyok győ­ződve róla* hogy Dénes képviselőtársam ezt az állítását bizonyos mértékben korrigálni is fogja. Még egyet szeretnék mondani Dénes kép­viselő úrnak, azt, hogy ne foglalkozzék ő a földmívelésügyi szövetkezetekkel. Hagyja a f öldimívesszövetkezeteket _ azok kezében, azok irányítása alatt, akik hivatottak ezzel a kér­déssel politikai, termeléspolitikai -szempontból foglalkozni. (GRÓH József (nt): Dénes nem hivatott?) Dénes képviselő úr elfelejti azt, hogy ez a felszabadulás utáni demokiáciia, amelynek két legerősebb pillére 1945-ben is a két munkáspárt volt, csinálta meg a föld­reformot, amely lehetővé tette, hogy a nincs­telen parasztok százezrei* akiknek ősei eddig csak vérüket és verejtéküket hullatták azoikért a föllddarabokért, hozzájussanak egy darab földhöz,. Ez a demokrácia teremtette meg a földiref ormot, tette lehetővé a nincs telének földhöz juttatását, ez a demokrácia teremte-te meg a ,f oldaná vessző vetkezetek alapjait, és ez a demokrácia meg fogja valósítaná, hogy a föld­mívesszövetkezetek pótolhassák a maguk kol­lektív giazdálkodásávail azokat az előnyöket, amelyeket az egy tagban dolgozó nagybirtok annakidején termelési szempontból jelentett. (GRÓH József (nt) közbeszói.) Tessék elhinni Dénes képviselő úr, hogy ezt a kérdést meg fogják oldani azok. akik erre politikailag, gazdaságilag hivatottak. Igen t. Országgyűlés! Ezeket kívántam az elhangzott felszólalásokra a mag^m és Rónai miniszter úr nevében elmondani. Még egyet kell megjegyeznem. Dénes képviselő úr rekla­málja azt. hogy olyan szövetkezeti minisztert állítsanak oda. aki a nép közül jött- a földhöz ért és aki ezt a földmívesszövetkezeti kérdést meg fogja oldani- Aki Rónai miniszter úr mű­ködését szövetkezeti szempontból ismeri, (VÉR­TES István (md): Hát van inkompatibilitás!) aki tudja azt. hogy Rónai miniszter úr mit tett a szövetkezeti mozgalom érdekében, (VÉR­TES István (md): Az igaz!) az nem mondhatja azt, hogy Rón-al miniszter ún ebben a tekintet­ben bármilyen kérdésben elfogult. (VÉRTES István (imd): De a kereskedelemnek más az ér­deke!) Es mégegyet, Dénes, igen t. képviselőtár­sam, aki ezidőszerint nincs jelen, A földmű­évi május hó 13-án, csütörtökön. 41Ö vesszövetkezetek szövetkezetpolitikai .szem­pontból tartoznak a szövetkezetügyi miniszté­riumhoz, termeléspolitikai szempontból a föld­mívelésügyi minisztériumhoz tartoznak, teh# ^akszempontból nemcsak a szövetkezetügy' miniszter, hanem a földmívelésügyi miniszter is foglalkozik ezekkel a szövetkezetekkel. Nem kifogásolhatja tehát Dénes képviselő úr, hogy j egy olyan miniszter, vagy csak egy olyan mi­niszter foglalkozik termeié-politikai kérdések­kel, akiben — ahogyan Vértes képviselő úr mondja — bizonyos mértékben inkompatibili­tás van. Semmiféle inkompatibilitás nincsen:! (VÉRTES István (md): Más a kereskedelem érdeke!) A szövetkezetpolitikai szempontok teljesen egyformák, akár földmívessizövetkeze­tekről, i.?.kár fogyasztási szövetkezetekről van szó, a termeléspolitikai szempontok tekinteté­ben pedig ott van a megfelelő szakminiszter, ési az gondoskodni fog arról, hogy a termelés­poilitikai szempontok az ország gazdasági egy­sége érdekében érvényesüljenek. ffgen t. Országgyűlés! Ezteket kívántam az elhangzottakkal kapcsolatban elmondani, és mégegyszer kérem, méltóztassanak az elő­terjesztett törvényjavaslatot a részletes tár­gyalás alapjául változatlanul elfogadni (Taps a kormánypártokon.) ELNÖK: A tanácskozást befejezettnek nyilvánítom. Következik a határozaftbozatail. Kérdem a t. Országgyűlést, hogy a szövetke­zetekről szóló 1947: XI. te. egyes rendelkezései­nek újiabb módosításáról, illetőleg kiegészíté­séről szóló törvényjavaslatot eredeti szöve­gezésében általánosságban a részletes tárgya­lás alapjául elfogadjare? (Igen! Nem!) Akik elfogadják, méltóztassanak fel állani. (A kor­mánypártok tagjai felállanak.) Többség:- Ki­mondom a határozatot, hogy az országgyűlés a törvényjavaslatot eredeti szövegezésében általánosságban- a részletes tárgyalás alap­jául elfogadta. Következik a törvényjavaslat részletes tár­gyalása. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék a törvényjavaslat címét felolvasni CZETT JÓZSEF jegyző (felolvassa a tör­vényjmvslat címét és 1—5. §-ait, amelyeket az országgyűlés hozzászólás nélkül elfogad. Fel­olvassa a 6. §-t.) (12.30.) ELNÖK: A szakaszhoz nincs senki fel­iratkozva. A vitát bezárom. Az előadó úr kíván szólni. BARCZA SÁNDOR (szd) előadó: T. Or­szággyűlés! A törvényjavaslat 6. §-ához Kis­házi képviselő úr a következő módosítást ter­jesztette elő (olvassa).- „A szakasz utolsó öt sora, — »A tilalom alól a kereskedelem- és szövetkezetügyi miniszter — a szövetkezet tárgya szerint illetékes miniszterrel egyet­értve — kivételt engedélyezhet* — töröltes­sék." Igen t. Országgyűlés! Megindokoltam, hogy miért van szükség erre a kivételezésre. Az életből leszűrt tapasztalatok amellett szól­nak, hogy az ilyen tilalmat bizonyos tekintet­ben felül kell vizsgálni olyan esetben, amikor közérdek teszi szükségessé' hogy ezt a tilalmat valahol felfüggesszék. A kereskedelem- és szövetkezetügyi miniszter úr nem kizárólag a maga részére kéri a kivételezés jogát, hanem az illetékes szakminiszterrel egyetértve, és meg lehet győződve az igen t Országgyűlés arról, hogy a kereskedelem- és szövetkezet" ' ügyi miniszter úr csak abban az esetben fog

Next

/
Oldalképek
Tartalom