Országgyűlési napló, 1947. III. kötet • 1948. február 16. - 1948. március 5.

Ülésnapok - 1947-46

83 Az országgyűlés 46. ülése 1948. az egész országgyűlés támogatására számíthatok, amikor a belügyi kormányzatot <arra kérem: vigyék dűlőre ezt a kérdést a tanyatojr vény megalkotásával, az irányelvek egyöntetű kijelölésével, és azt a tanyai lakosságot, amely úgyszólván másodrendű állampolgár volt, és amelynek — szinte azt mondhatnám — gyarmati sorsa sokszor megkeserítette életét, emeljük az egyenrangú demokratikus állampolgárok közé. (Helyeslés a néppárton.) • TV Országgyűlés! Távol áll tőlem még a gondolata is annak, hogy ezekért a dolgokért a mai demokratikus rendszert begyem felelősséA mulit rendszereknek hasonlíthatatlanul jobb és nagyobb lehetőségük volt ezeknek a kérdéseknek a megoldására és nem tették meg. Ügylátszik, az idők a demokráciának tartottak fenn azt ta lehetőséget, hogy a demokratikus elgondolásoknak megfelelően helyesen, megfontoltan oldja meg ezeket a kérdéseket. Amikor én itt imiint tanyai lakos a kérdés megoldásának szükségességét hangoztatom, remélem, bár a költségvetésben erre nézve utalás sehol nincsen, hogy a. belügyminisztérium, ha erre alkalom és mód nyílik, lehetővé fogja tenni, hogy ai tanyai élet még rendezetlen kérdései tető alá kerüljenek, vagy legalábbis előfogja készíteni azt a?z utat- amelyen haladva a tanya világ egyenrangúvá válik a községekkel és a városokkal olyan értelemben, hogy megfelelő közigazgatást kapEzael körülbelül ki is merítettem ezt a tárgyat és ha ellenzéki oldalról nem is fogadom el részleteiben a költségvetést, mégis azt/hiszem, hogy tárgyilagos felszólalásommal a belügyminisztérium és a parlament munkáját segítettem elő és honoráltam, fáradozásukat azzal, hogy ezt a kérdést idehoztam és az építőmunkában ha egyelőre negatív módon is, de belekapcsolódtam. (Taps az ellenzéken,) ELNÖK: Szólásra következik a feliratkozott szónokok közül? KISS KÁROLY jegyző: Kanijén István! , ELNÖK: Álképviselő urat illeti a szócsaladjaidat niíi<gs^I5pgia^

S9

{

:

,

ÍI91 fe0

aflseio'. ofoi 4 •

í

?.5?

í

^t'

I

^látMÖorá fe^t%8 amSróf ősségigs ~f:15Mn#fe r^áM&r-. •ÍMiMrtv^e^ •ktiWolel:£^'ztfakí^t. eMiSflüíSSi, i TO^éfárf^íf' az ^f^p^fa^gÖ^^ f a$mkat,' áz i *mVm $8gy t¥Wafilágl«m^%^kafcrbk^-iS^k: helyen már előre •$«^Wg^dl^i^náülftfetida " Wmfö a^ía

<

fgfryz^,

0

S

í

póltaWp

1

^s«as|öszol-; ^abMg]

B

^hfcjp^o^a^éS? ^gV^uöK málí*má1 Attila, Móra lerenc es a többi magyar. #o|to; ban vannak ezek az iratok, akkor sötét aszalta évi február hó 16-án, hétfőn. 84 kellett megszöknünk azért, mert rettegtek tőlünk, féltek, hogy ehhez a legnagyobb társadalmi osztályhoz, a parasztsághoz nyulunk, tanítjuk vagy felvilágosítjuk őket és nem egyszer, de igen sokszor puskatussal vertek minket. Igen sokszor el kellett menekülnünk uradalmakból, grófi, bárói és hercegi birtokokról, mert féltek és aggódtak, hogy a nyomorult és szerencsétlen sorsban élő uradalmi béreseknek és szegény parasztoknak felnyitjuk a szemét. Féltek és aggódtak ós most mégis a túlsó oldalról halljuk, hogy milyen rettenetes ez a közigazgatás. Mii mondhatnánk ez't ed) joggal aimult közigazgatásáról, szegenyparasztok, akik 16— 17 éves korunkban elindultunk a nincsteleniség miatt a családi fészkünkből, hogy egy darab kenyeret keressünk önmagunknak, otthonmaradt kisebb testvéreinknek és töpörödött szegény édesanyánknak, vagy beteg apánknak. Mi láttuk és tapasztaltuk a régi közigazgatást, igen, sokszor éreztük hátunkon a puskaütést, a derékszíj csattos oldalát, mert igen sokszor ligy összevertek bennünket, hogy kék és zöld volt minden porcikánk, egy gombostűt sem lehetett volna a testünkbe beleszúrni úgy, hogy lehetett volna taíllálni olyan helyet, ahoQJ nem kaptunk ütést. Miért nem szóltak akkor a túlsó oldalról ezek ellen az embertelen és állatias dolgok ellen? Miért nem szólaltak fel az urak akkor, amikor a szegedi börtönök, a váci és szolnoki fegyházaik, a budapesti törvényszékek fogházai és a kistarcsai és egyéb internálótáborolk zsúfolva voltak szegényparasztokkal, (ügy van! a kommunistapálion.) fellázadt munkásokkal, (akiket, ha ki merték nyitni a szájukat, a gyár igazgatók rögtön a katonaság vagy a csendőrség elé állítottak? Vagy miécrt nem szólaltak f e i akkor, amikor minket, akik a bérünkét köve teltük a grófi intéző úrtól, a bérünk megadása Jhelyetit -puskatussal ütöttek, úgyhogy némelyikünket többi társaink Ifcalicskában toltak ki az állomásria, és a híres Telekíi-teTea rongyidlarabokkal borogattak szaktársaink, hogy valahogyan újra talpraálljunk és dolgozni tudjunk? Egyetlen hangot sem hallottunk iákkor ezektől az úriaktól, sem a lapokon keresztül, sem beszédekben, hanem azt hallottuk, hogy »megórdemelték, mert bitangok voltak, a társada" lom; ellen lázadtak«. Igen. mi megelégeltük azt a régi közigazgatást, nekünk elég voít belőle, mert láttuk, hogy a mi osztályunkból, a légiszegényebb parasztságból az emberek kora hajnaltól késő- éjszakáig roholtak a földön, vagy ia földnélküliség és a kenyértelenség elűzte őket az ország különböző részeire, minit az Alföld eokezer kubikosát, hogy önmagukat fenntart" sák és lépten-nyomon csak azt kaptuk, hogy vagy itt puskatusoztak meg; bennünket vagy amott. ! Voltak olyan helyek is, ahol csak csendőri őrizet mellett 'engedtek bennünket dolgozni, mert féltek; hogy megmutatjuk az uradalmakban dolgozó szegény béres és cselédembereknek milyen nyomorult a* sorsuk és akkor majd követelik a gróf úrtól a jobb életiehető" séget. Mi láttuk azokat a szegény parasztembereket, akik az uradalmi cselédházakban négyen laktok egy konyhán, 40—50 gyerekkel. Egyik rongyosabb volt, mint a másik^ Akkor ai túlsó oldalon ülő urak egyetlen sóhajtást sem pazaroltak ezekre a saegény, rongyokba öltözött és állati sorban sínylődő parasztokra. (Közbekiét tás a kommunistapárton; A fasisztákra igen!)