Országgyűlési napló, 1947. III. kötet • 1948. február 16. - 1948. március 5.

Ülésnapok - 1947-51

485 Az országgyűlés 51. ülése 1948, és amely azt akkor nagyban és egészben elmu­lasztotta s ehelyett még a háború utolsó évei­ben is a katolicizmus és a hitlerizmus belső megegyezésének lehetőségéről és a nyilas bá­ránykákról cikkezett, majdnem ugyanezen • képviselőiben most e nagy értékeket valósító demokráciával szemben*' epedve keresi a sér­tődött, duzzogó attitűdöt. Valiamikor Savonarola azt mondta a halá­los' ágyán feloldozást kérő Medicinek: »Felol­dalak Téged, ha visszaadod hazám szabadsá­giát«. Itt a zsarnok kimúlt. >a világtörténelem legvéresebb és legesztelenebb zsarnoka anélkül, hogy ők ellene itthon küzdöttek volna, de néha mintha új zsarnokot keresnének. Még minden végzet beteljesülte, minden sötét prófécia valóraválta sem tudta látóvá tenni Franeo rajongóinak. ,a nitlerizélási eny­hén szólva kedvelőinek tekintetét. A szociális szakadékot' amely az esztergomi káptalan­domb egykori barokk gazdagsága és a Szent Tamás-hegy, a nyomor és zúgolódás tanyája, a veszprémi Várhegy és ia.Hatrongyos — hány változatban idéztük meg riasztó ellentétüket , -r- a feudális egyház és a farizeusokra és a gazdagokra jajtkiáltó Krisztus, sok szegény­ember egyetlen vigasztalása, szociális tanítása között volt. betemette a történelem. A minden­kori hatalomhoz alázkodó, birtokainak megvé­dését attól váró aneilla-lót megcserélődhetett volna a »szabad egyház szabad államban* min­denképpen méltóbb helyzetével. • De a- multat visszasóvárgók most újabb szakadékot készülnek ásná a lelkekben. A hívő számára is a legfelsőbb istanc, aminek enge­delmeskedik, a lelkiismeret. Minden forrada­lomnak legmélyebb értelme a lelkiismeret fel­szabadítása, minden demokráciának egyik leg­nagyobb értéke — a. másik két nagy alapérték, a szociális haladás és az emberi szolidaritás, tehát az igazságtevő egyenlőség és a népek* bé­kés egymásratalálása mellett — a lelkiismeret szabadsága. Mármost ez azt kívánja, hogy hívő vagy nem hívő, de értelmes, eimberi méltóságának tu­datára ébredt ember, szabadon cselekedje a jót, amint szomorú szabadsága marad a rossz is. Sőt az utóbbit, t. Országgyűlés, démonikus arányú rendszerre építheti ki, az egyén szabad­ságát eltüntető, a népek hazáját halottasházzá változtató, a szociális igazságot a monopolkapi­talizmus elleinlforradalmával megsemmisítő fasizmusban. Az Ur szelleme a szabadság, — olvassuk az írásban) — Deus non eget mandaciis nostris, mondja a »De liberó arbitrio« szerzője, Ágos­ton. Valóban Istennek, annak az Istennek, aki a lángeszű byppói egyházdoktor és nem h hit­lerizáló jőszágkormányzók Istene, nincs szük­sége hazugságainkra. Az igazságot is csak sza­badságon, át érhetjük el és szerethetjük. Mindez kissé anakronisztikusán is hang­zik, szegény, eddig elkésett társadalmi _ fejlő­désű hazánkban valamikor a reformok idején, ha ugyan nem az 1790-es években lehetett volna probléma, nem pedig a szocializmus felé tartó demokrácia napjaiban. Amint végzetes szellemi, politikai és tár­sadalmi elkésettségünk következtében, akár egy évtizeddel ezelőtt a földreformot, most a »sizabad egyház szabad államban« elvét kell társadalmunk egy része előtt magyarázni. Az emberiség nagy alapértékeit a hitleri tébollyal szemben megvédők ós győzelemre vivők annak­idején kinyilvánították a vallás- es lelkiisme­évi február hó 23-án, hétfőn. 486 réti szabadságot, de ez egyikük előtt sem je­lentette, nem is jelenthette, az egyház hatalmi eszközökön alapuló előjogát. Amerikában pél­dául nincs semilyein egyház számára semmiféle államsegély, nincs Jíözadók módjára behajtott egyházi adó, ott a hivők .valóban k ^zsebükkel iinádkoznak«. Még kevésbé jelenthette volna az ellenfor­radalmi izgatás szabadságát. Az elmúlt évek­ben sokszor voltunk tanúi hitvitáknak a törté­nekni egyházak között, de ezek a viták mindig a hatalmi helyzet számaránya, az államsegély nagysága ós legfeljebb a gravamináüs múlt emlékei körül forogtak, sohasem, vagy majd­nem sohasem ai depositum fidei körül, például akörül; amiben Luther vagy Kálvin vagy Etwingli 'a tridenti zsinat tanításaitól vagy Servet Mihály mindegyiktől különbözik. Ez a tradíció — úgylátszik — túl a világ­égés minden; poklám változásán, változatlan. És a magyar demokrácia mégsem válaszolja azt, amit egyszer a bismarcki porosz junkergőg odakiáltott az egyháznak: »Wir werden die Brotkörbe höher hángen.« De bizonyos oldalon mintha nem gondolnák meg, hogy a demokráciának és a vallási lelkiismeret félremagyarázott igé­ny einek, helyesebben: az egyházak jogosulat­lan aspirációinak sajnálatos és' végzetes szem­bekerülése esetéin nem a demokrácia lenne, ká­rosült. Túlszorossá teszik ezt a járható utat és túlkeskennyé az ösvényt, amelyen nem rom­„boló, ha-nem reformáló útján a magyar demo­krácia megindult. Szűk a kapu és keskeny az ösvény ez alkalommal is. amely az élethez ve­zet, a politikai és (szociális felszabadulással párhuzamosan szellemi, erkölcsi felemeléshez vezeti a magyar népet. Ha Krisztus újra a földre jönne, azok tá­•horába állana, akik dolgoznak s éhezik és szomjúhozzák az igazságot — mondotta Harnecke, a Wesen des Christentums írója. E szavait mi is álljuk és a Hegyi Beszéd, Lukács evangéliuma Krisztusát egy helyütt bizonyára nem tudjuk elképzelni, s ez: Hitler, s az egy­kori hitlerizálók posthumus fiókáinak vagy a monopolikapitaílizimus tőkés trezorjai védelme­zőinek tábora.. Azokéban sem. akik ezekkel szemmelláthatóan vagy rejtettebben, de szoros szövetségben a magyar demokráciát mindig is csak^ átmeneti állapotnak tekintették. Átmenet — mondotta e sorok írójának va­laki. Egy azok közül, akikről a száműzetésben elhunyt Muckermann jezsuita megírta, hogy keresztjük arany volt. de szívük, fejük fából való. Valóban átmenet, hangzott a válaszunk, de nem arrafelé, amerre Önök gondolják. Ma sem mondhatunk mást. t. Országgyűlés. A. kereszténység tanát a római cezarizmus ha­talmi és jogi rendszerével ötvöző, és összeté­vesztő idők elmultak visszasóvároghatatlanul és visszahozhatatlanul. Ami mem múlt el, az a vallásos lelkiismeret jogos igényeinek érvé­nyesítése a demokráciában. Ezt Mointalambert és Eötvös egyaránt pél­dákkal is bizonyítja. De ha e kettőt f gonosz mesterkedők végzetesen szembeállítanák egy­mással, akkor mem a demokrácia húzná a rövi­debbet. "És" itt fájdalmasan kell megállaplta­nom, hogy nem ugyan a katolikus egyház egyeteme vagy a püspöki kar egésze részéről de felelős helyről, ai magyar katolicizmus leg­nagyobb méltósága részéről végzetes szubjek" tiviiással kezeltetik a magyar demokrácia. A legutóbb a Szent István Társulatban 31*

Next

/
Oldalképek
Tartalom