Országgyűlési napló, 1947. III. kötet • 1948. február 16. - 1948. március 5.
Ülésnapok - 1947-50
475 Az országgyűlés 50. ülése 1948. évi február hó 20-án, pénteken. 476 demokratikus kormányban ós a földmívíelés- ] ügyi miniszteriáinbaai, hogy törekszik a dolgozó parasztság megsegítésére tenyészállatakció lebonyolítása révén is. Ezt t szükségesnek tartom megemlíteni, nem mintha iaz előirányzat teljes mértékben fedezné a szükségletet, de a jószándékú törekvés mindenesetre megvan. Az, állami támogatás feltétlenül szükséges aa újgazdákon kívül azoknak is, akik kiegészítésül kaptak földet, éspedig azért, mért ha van is valamilyen állatállományuk, ez minőségileg, gyönge. A dolgozó parasztság a maga egyetemében elérte, 'hogy gazdasági és politikai helyzete a demokrácia létrejöttével megváltozott. Ennek gyakorlati előnyei sokfhelyen még nin" csenek meg. Ezért itt fel kell hívnom a miniszter úr figyelmét arra, hogy a vidéken még ma . is látható és tapasztalható sajnálatos nehézségeik végleges felszámolást nyerjenek. Ezek közé tartozik, hogy a vármegyékben még mindig található egy-egy község, ahol egyáltalában semmiféle apaállat nincs. Tisztelt Országgyűlés! Legyen szabad megemlítenem ia földhözjuttatottaknak sorsát, illetve azt a helyzetet, amelyben 1945-ben vol" tak és hogy azóta mennyit haladtak, illetőleg hogyan ""áll most laiz ország az' állattenyésztés terén 1948-b#n. Tekintettel arra, hogy a földreform dolgaiban, munkálataiban valami kis részt én is vettem, ismerem az új gazdák hatalmas harcát, amelyet 1945-ben a felszabadulás után kezdtek igaerő és gazdasági felszerelés nélkül. 1945"ben — azt mondhatnám — a tíz körmével, agaerő éis gazdasági felszerelés nélkül látott hozzá a paraszt a föld megművelésélhez. Ma már örömmel jelenthetem ki megnyugtatásképpen itt az országgyűlés színe előtt, hogy a .Dunántúlon, de tudomásom szerint (az egész országban iaz újonnan földhöz juttatottak 70°/o-a rendelkezik lábasállatokkal. Éppen ezj ad állapot arra, Ihogy visszautar sítsam annak a hangnak a megütését, amely szeriint az újgazdák talán óhajtanák vagy kényszierülnének ott hagyni a földet. Nem kell körülrajzolnom azt a helyzetet, amelyben a mostani újgazdák uradalmi cselédkorukban voltak; ezt valószínűleg ismerik az ország' gyűlés " tagjai. Azok az újgazdák, akik mint zselléremberek a nagygazdaságok, a nagybirtokok földjein kepés aratókként, illetve részes aratókként dolgoztak,* ma tapasztalják a különbséget, ma érzik azt, hogy a demokrácia mit adott nekik a földreform révén. Tudják* hogy nincsenek kitéve annak az állati munkának, amelyet annak idején mint részes-aratók végeztek. Az uraság a tavasz kezdetétől kezdve kötelezte őket — azt mondhatnám — éhbér melllett a zöldtakarinány, a rétek kaszálására. Ezt be sem fejezték, megkezdhették a kenyérgabona aratását, heteken keresztül" húzták az igát, a kasizianyelet a családjukkal együtt és iá végén a hosszú, nehéz munka .után nagyon sok esetben még évi kenyerüket sem tudták biztosítani. Ezek az újgaizdák, ha talán emlegetnek is bizonyos nehézségeket, ha talán próbálnak is zúgolódni a különböző adók miatt, az, iparcikkek nehezen megfizethető magas árai miatt, belátással vannak. Tudják, hogy a demokráciában, illetve a hároméves -tervben óriási kötelessége van a magyar dolgozó nép" nek és belátással, jószívvel fogadják még ezeket a iterheket is, mert mindenesetre a maá időkben mégis csak sokkal jobb körülmények között, sokkal - kényelmesebb életet élnek, mint annak idején, amikor az- uradalmakban , mint t cselédek, vagy az uradalmi mezőkön, szántóföldeken mint részes aratók szenvedtek. Éppen ezért vagyok bátor kijelenteni, hogy nincs olyJaínl újgazda, aki azon ' törné a lejét, hogy a földet otthagyja. Vannak azonban ebben az országban — talán azzal sem tévedek, bár nem állítom biztosan, hogy még az országgyűlésben is -— olyanok, akik szeretnék, ha az újgazdák otthagynák a földet és így' fel lehetne .robbantani a demokráciát. De akárki gondolkodik így, az újgazda feltétlenül nem fog így gondolkodni. (17.30 J Igen t. Országgyűlés! Szeretnék még egykét tényre rámutatni, amelyek a jószág-' tenyésztéssel kapcsolatosak, de. úgy elmondtak már mindent, hogy azt mondhatnám, nincs semmi mondanivalóm. Hogy mégis több-dolog megerősítést nyerjen^ ezért szükségesnek tar" tok még egy-két szempontot megemlíteni. Az apaállat tartásáról, illetőleg gondos kezeléséről, arról, hogy állami vagy községi kezelésben legyen-e, itt ellenkező felszólalások voltak idáig. Őszintén mondom, nagyon örülök, ha állami gondviselés lesz az apaállatok felett. Megmondhatnám azt is, hogy részemre nagyon mindegy, hogy községi vagy állami kezelésben van-e az apaállat, de egy a fontos, az, hogy jó kezelésben legyen. A másik, ami szintén nagyon fontos, és ami sérelmezhető a parasztság részéről — hogy egészen egyszerűen és falusiasam, . parasztosan fejezzem kii magamat — az, hogy nem tetszik a parasztságnak és, közte az újgazdáknak az, hogy amikorra egy borjú meglesz, megéri a négy hetet és eladjuk, a paraszt nem kap a borjúért anynyit, mint amennyibe a borjúnak — hogy úgy mondjam — a kiállítása és négyhetes koráig való felnevelése kerül. Nagyon kérném tehát a miniszter urat — mondom, nem foglalok állást abban a kérdésben, hogy az apaállattartás kiözségesítve legyen-e, hogy községi kezelésben vagy állami kezelésben legyen-e — gondoskodjék arról, hogy akármilyen kezelésben lesz is, csak jó kezelésben legyen. Ez legyen az első. A második dolog az, hogy az apaállatok után olyan sokfajta és nem is köz r ismert, a jó Isten tudja; hányfajta adót ne kelljen fizetni. Ezen a téren a parasztoknak könnyebbséget kellene adni, nagyobb lehetőséget- kellene nekik nyújtani^ ahhoz, hogy a jószágneveléssel tovább is szívesen .foglalkozzanak. T. Országgyűlés! A sertés oltásról — nagyon helyesen — már sokat beszéltek. Erről csak két szóval annyit szeretnék még mondani' hogy minden további habozás nélkül be kellene vezetni és törvénybe kellene iktatni a kötelező oltást (Közbeszólás a néppárton: Ugy, mint a kutyaoltást!) Tudja, minden parasztember, hogy a sertés az az- állati, amely a parasztnak az, életszínvonalát a legrövidebb idő alatt és a legnagyobb mértékben fel tudja emelni. Szomorú képek tárulnak fel azonban akkor, amikor egy küszködő szegényebb paraszt — akár régi, akár újgazda — a maga kocáját másfél évig nevelgeti, és van egy csomó süldője 5—6 hónapos korban, egy kiütött pestis- vagy orbánejáryámy napok .alatt elsepri a falu egész sertésállományát. Itt tehát nincs más; tennivaló- mint hogy a
