Országgyűlési napló, 1947. III. kötet • 1948. február 16. - 1948. március 5.
Ülésnapok - 1947-49
365 As országgyűlés Í9. ülése 1948. é neon lehetetlen* hogy a végén olyan állapotba kerülünk, hogy enne a célra, megfelelő fauienynyiségek álllhaltnak imajd rendelkezésre. (Egy hang a néppárton: Meg is drágul!) Ami a tüzelőt illeti, igaz, hogy ez meni lesz olyan általános természetű, de mostanában folynak kísérletek a tőzeg felhasználására vonatkozóan is. Ezzel kapcsolatban iis egy bizottságot kérdtem feü'i amely ezzel a kérdéssel alaposan, be" hatóan foglalkozik. Rövidesen erről is jeílentést fogok kapni. Nem lehetetlen, hogy a kitermelendő tőzeget megfelieüő módon tudjuk értékesíteni. Ha, másként nem, annak a bizonyos cellnilózegyárnak üzemanyagaként lesz módunk felhasználni. Ami a gépesítést illeti, meg kell tmondanom, hogy ebbőu! a célból ai hároméves terv megfelelő összegeket bocsát a földniíveilésügyi mi misztériuma rendelkezésére s a f ölduiívelésügyi minisztérium igen alaposan ki is használja ezt. Eziidőszerint már mintegy 750 darab traktort szereztek be, ezen túlmenőleg még további traktotribehozatal lesz, és az, ország területén belüli gyártás is megfelelően tervbe van véve, azonkívül a kisgép-akcióra is külön gondot fordítunk, úgyhogy remélem., a gépesítés kérdését rövidesen olyan formáiban fogjuk tudni a, nagy nyilvánosság éllé tárni, hogy az az igényeket ki fogja eDéigítenl. ^ r . Az úgynevezett traktorállomások létesítése, már megkezdődött és toyább fog folyni ez az akció. Az ország különböző részein traktorállomásokat létesítünk, amelyekéit különböző gépekkel látunk ed Ezek a gépek a, parasztság rendelkezéséire fognak állni, hogy különböző olcsó bérmunkáEatokat végezzenek. 'Uj vetőigépek, s természetesen magtisztító gépek lesznek az állomásokon. Kü'ön akarom hangsúlyozni, — tekintettel anra, hogy az országban rendkívül sok leromlott és majdnem használhatatlan, üzemenkívüli traktor van — hogy ezeknek megjavítása érdekében a traktor ál lomások mellé egyben ( géro javítóműhelyeit is fogunk létesíteni. (Helyeslés az ellen' zekén.) Az üzemanyag biztosítása elsőrendű feladat. Eíbben a tekintetben a kormányzatban a legmesszebbmenő jóindulat mutatkozik. Történtek intézkedések, hogy a mezőgazdasági cé-'' lókra a szükséges üzemanyag feltétlenül rendelkezésre álljon és azon túlmenőié a- a traktorszántást végeztető gazdákat megfelelő prémiumokkal fogjuk ösztönözni. A mezőgazdaságii gépkezelők részére szaktan folyamokat létesítettünk- Ezeken kétezer mezőgazdasági gépkezelőt fogunk kiképezni, hogy a, traktorok és. % különböző mezőgazdasági gépeik üzembehelyezésével kapcsolatosan olyan kellemetlenségek ne álljanak elő. mint a múltban, hogy hozzá, nem értő vagy kissziakértelmű emberek rövid idő alatt tönkretettek komoly és igen drágái gépeket.. A továbbiakban a keirtgazdálkodás kérdéseire voltak szívesek a felszólaló képviselő urak külön felhívni a figyelmemet. Meg kell azonban mondanom, 'hogy ebben a, tekintetben még nem látok teljesen tisztán. Nem szeretném azokat a törpe- és kisbirtokosokat kockázatom vállalkozásokba beugratni, ezért alaposan ki kell elemieznüniki hogy milyen kerti termények termesztésére szorítsuk vagy legalábbis ösztönözzük ezeket a kistermelőket. Természetes, hogy a fővárostól és a nagyobb városoktól távolabb fekvő területeken ilyen belterjeselbb gazdálkodást csak abban az esetben tndunk vi február hó 19-én, csütörtökön. 366 szorgalmazni, ha a helyszínen már megfelelő konzervgyárak, illetve ilyen feldolgozó ipari üzemek állnak majd rendelkezésre. Az értékesítés szempontjából alaposan, meg íkell vizsgálnunk, vájjon az ország felső fogyasztási terüleJen mennyi terményt lehet elhelyezni- mennyi lesz az a bizonyos exportmennyiség és vájjon annak az exportmennyiségnek a" külföldön megfelelő piacot fogunk-c találni. Mindezeket a megfontolásokat folyamatba tettük és ennek megfelelően fogjuk majd kertészeti vonatkozású intézkedéseinket megtenni. A gyümölcstermelés tekintetében szintén keveselte egyik képviselőtársam az erre fordítón összeget. Meg kell mondanom, hogy a hároméves terv keretében elég tekintélyes öszszeg áll rendelkezésünkre, és máris körülbelül másfélmillió vadcsemetét hozattunk be Olaszországból, azután Oroszországból is fogunk behozatni, de helyileg is igyekezünk az ország belső területén előállítani nagyobbmennyiségű vadalanyt, amelyekből azután a megfelelő neimes csemeték előállítása után a gyümölesíkertészet igényeit ki fogjuk elégíteni. A törzsgyümölcsfák és anyafák felkutatására irányuló tevékenységet természetesen nagyobb arányokban folytatjuk. A szőlőtermelésre vonatkozólag is tettek itt barátaink különböző megjegyzéseket. Ezzel kapcsolatban esalki annyit szeretnék megjegyezni, hogy máris sikerült figyelemreméltó eredményeket, elérnünk, így például a pincefelszerelésd tárgyak, különösen a megsemmisült hordók pótlása terén sikerült eljutnunk odáig, hogy a termés elhelyezése nem okozott nagyobb zavarokat, Többé-kevésbbé kiküszöböltük a művelési eszközökben mutatkozó hiányokat is. Védekező- és kötözőanyagokban nem volt hiány és előreláthatólag e termelési évben sem lesz. - mert minden reményünk megvan arrahogy a szükséges rézgálicot és kötözőanyagot rendelkezésre tudjuk majd bocsátani. Hiszen méltóztatnak tudni arról, hogy öt vágón raffia máris rendelkezésre áll, a jugoszláv rézgálieszállítás megindult és valószínű. — legalábis mindén reményünk megvan rá — hogy rendeilKezésre ío,g állani az a mennyiség, amelyre h szőlészetnek és a gyümölcsészetnek szüksége van. (KISS Ferenc "(félagyházi) (md): Az ári) Most nem tudom pontosán megmondani, mi lesz az ára, de mindenesetre bele fogjuk kalkulálni azt a húsz fillért, amit Adorján képviselő úr a két érdekképviseleti szerv részére kért. (Derültség-) A minőségi bortermelés fokozása érdekében tervbevettem szőlőgazdaságunk törzskönyvi felvételét és az errevonatkozó munkálatokat a. közeljövőben megkezdjük. A háború által sújtott állami pincék és a Magyar Szőlősgazdák Országos Bortértékesítő Szövetkezete kezében lévő állami borpineék épületeiben és felszerelésében beállt károk helyreállítása részben már megtörtént. A minőségi bortermelésünkben igen fontos szerepet játszó állami pincegazdaság helyreállítása terén is komoly eredményeket értünk el. A pincegazdaság számottevő jóminőségű borkészlettel _ rendelkezik és az angliai exportpiacon a közeljövőben már szerepelni is fog kiváló boraival. Átszerveztem szőlészeti és borászati szakoktatásunkat és ennek eredményeképpen két kertészeti és szőlészeti középiskola, három kertész- és szőlészképző iskola. — amelyeik közű 1