Országgyűlési napló, 1947. III. kötet • 1948. február 16. - 1948. március 5.

Ülésnapok - 1947-49

361 Az országgyűlés 49. ülése 1948. évi-február hó 19-én, csütörtökön. 362 nincs benne a mezőgazdasági munkásság által elvégzendő miumka ellenértéke, amelyet a mun­kásság" -a lakások építésébe fektet; hiszen eb­ből az összegből nagyrészt osak anyagot sze­reznek be, míg a munkáról nagy részben maga a munkásság fog gondoskodni. Fel kí­vánom azonban hívni a miniszter úr figvel­mét aura, hogy ha később alkalom ós mód adódik rá, hogy ezt' az összeget felemelje, kö­vessen el mindent enneik felemeléséért i„,?' Országgyűlés! Az elmúlt világháború előtt, amikor a gazdasági válság bekövetke­zett, nemcsiaik ebben iaz országban, hanem az egész világon is, akkor Magyarországon vé­dett birtokoíkat csináltak, de a védettséget csak a nagybirtokokra terjesztették ki. Ha most, amikor már a nagybirtokok sízét vannak oszt­va, a nagybirtokosok utódait, a kisbirtokoso­kat meg akarjuk védeni, akkor nincs más mód, mint az, hogy a mezőgazdasági termelvénye­kért w olyan áüaJt kell megállapítani- amely a mezőgazdasági munkásoknak, illetőleg a régi és új birtokosoknak megélhetéséi biztosítja. T. Országgyűlés! Mivel azt látom, hogy a földművelésügyi kormány költségvetése a me­zőgazdasáigi termelést nagy mértékben viszi előre, ós nemcsak a- parasztság, hanem az egész dolgozó^ munkásság életszínvonalát is emeli a költségvetést pártom ós a magam nevében örömmel elfogadom. (Taps a kormánypárto­kon.) r ELNÖK: Szólásra következik a kijelölt szónokok közül? SZABÓ PIROSKA jegyző: Czéh József! ELNÖK: Czéh József képviselő urat illeti a szó. A -képviselő úr'nincs jelen, szólásjogát töröljük. Szólásra következik! ^ feliratkozott szóno­kok közül! SZABÓ PIROSKA jegyző: Kovács József! ELNÖK: Kovács József képviselő urat il­leti a szó. A képviselő úr mines> jelen, felirat­kozását töröljük. Az ülést felfüggesztem. (Szünet lí.18—15.28. — Elnök: NAGY IMRE.) ELNÖK: T. Országgyűlés! A.z ülést újból megnyitom. Kíván-e még valaki a földművelésügyi tárca általános vi tájához hozzászólni? (Ko­vács József (kg) jelentkezik.) Kovács _képviselő úr fel volt iratkozva az általános vitához. A házszabályok értelmében ha valaki felhíváskor nem volt jelen é s ezért a szónokok sorából töröltetett, az általános! vi­tában többé fel nem szólalhat. Tessék majd a részletes vitában szóit kérni. Ha szólni senki nem kíváín, a, vitát bezá­rom. A földművelésügyi miniszter úr kíván szólni. SZABÓ ÁRPÁD miniszter: T. Orszáig'íryű­lés! (Halljuk! Halljuk!) Méltóztassanak; meg­engedni, hogy elsősíoírban hálás köszönetem­nek adjak kifejezést az előadó úrnak alapos, körültekintő és- kivételes felkészültségről 1 ta­nusikodójeilőadimányáért, meg azért a különle­ges fáradságáért, hogy volt szivesi a három­éves terv mezőgazdasági beruházásainak 1947— 48. évi részleteiről tájékoztatni az igen t. Or­szággyűlést, és ezzel engem mentesített az alól a kötelezettség alól (15.30), hogy ezekre a rész­letekre is kiterjedjek, ami nekem most kivé­telesen jól esik, mert nem vagyok a legjobb egészségi állapotban. Külön köszönetet mondok Filó 1 Sámuel barátomnak és ! kép vis előtár staimmafk azokért a meleg szavakért, amelyeik az én szivemben is megfelelő visszhangot keltettek. Régi dicső harcok emlékei újultak meg bennem, amikor az ő kedves hangját ilyen szeretetteljes for­mában megnyilvánulni hallottam. Engedje meg, hogy ezért barátilag hálás köszönetet mondjak. De kösízönetet^ mondok neki főkép­pen azért, mert' volt szíves a földreformmal kapcsolatos összes kérdésekről tájékoztatni az országgyűlést és így nekem nem kell ezekre a kérdésekre sem külön kiterjeszkednem. De ezen túlmenően hálás 'köszönetet mon­dok az összes felszólalóknak azért az igyeke­zetért, amellyel a tárgyilagosságot lehetőleg megközelíteni törekedtek. Azok a kérdések, amelyeket Z. Nagy Fe­renc barátom, Filó Sámuel barátom ós a többi felszólalók voltak szívesek itt felvetni, állan­dóan foglalkoztatnak bennünket; különösen az a tény, — amelyet nagyon is helyesen szöge­zett le az egyik képviselőtársam — hogy a földreform a föld mechanikai felosztásával tu­lajdonképpen még nem fejeződött be-, sőt még csak megkezdődött vele, mert hiszen a terme­lés átállítása és a szakoktatás megfelelő ki­fejlesztése együttvéve képesek csak a földre­formot olyan mértékben befejezni ebben az or­szágban, hogy az valóban szolgálja & mező­gazdasági dolgozók és a többi dolgozók élet­színvonalának emelését is. Több kérdés merült fel a, tárca költség­vetésének tárgyalása sorain, így például az előadó úr részéről egy termelési terv kidolgo­zásának gondolata. Meg kell mondanom, hogv a termelési terv kidolgozásával foglalkozunk s amit Kállai barátom említett, a mezőgazda­sági attasék kiküldése, a szövetkezetek idevo­natkozó igény be vét ele, módszeres piackutatás stb., mindezek komoly megfontolás tárgyát képezik nálunk és azt hiszem, hogy szakem­bereink bevonásával rövidesen sikerülni fog olyan törvénytervezetet a nyilvánosság elé hozni, amely a legszigorúbb bírálatot is ki fogjaí bírni. Sajnálom, hogy egyes képviselőtársaim összehasonlítást tettek a , f öldmíyelésügyi mi­nisztérium és a belügyminisztérium, valamint a kultusztárca költségvetéseinek összegszerű" sége között. Az utóbb* említett két miniszté­riumi nem szerepel a hároméves terv beruhá" zásai között- viszont a földművelésügyi mi" nisztórium egészen tekintélyes összeggel, mint az előadó úr volt szíves említeni, 476 millió­val van érdekelve. Ettől függetlenül^ azonban nem szeretem, ha a kultúrát szembeállítjuk a földmívelóssel, mert a kettő kell, hogy egy­mást kiegészítse (Úgy van! Úgy van!) és a földművelés tkultura nélkül ' nem tud boldo­gulni. (Taps.) Azt sem l szeretem, hogy a földműveléssel szembeállítsák ai belügyi tárcát, főképpen rendőrségi vonalon, mert nekem az a meggyőződésem és tapasztalatomig hogy a rendőrség <, kezdetleges stádium óta hi­hetetlenül fejlődött ós ma már úgy erkölcsi, mint 'Szakszempontból, valamint fegyelimi vo­natkozásban kiállja a szigorú bírálatot is. A mezőgazdaságnaic igenis érdeke, hogy a hivatása magaslatán álló demokratikus rend­őrség őrködjék, vagyona é& életbiztonsága fe" lett, (Taps « kormánypártokon.) mert csak ilymódon lehet biztosítani a mezőgazdaság területén a) /nyugodt termelési rendet. Ezt a nyugodt termelési rendet pedig végre egyszer meg kell teremteni ebben az országban. (Úgy van! Úgy van!)

Next

/
Oldalképek
Tartalom