Országgyűlési napló, 1947. III. kötet • 1948. február 16. - 1948. március 5.

Ülésnapok - 1947-49

357 Az országgyűlés 19. ülése 1948. évi február hó 19-én, csütörtökön. 358 get kaptak. Egy kataszteri hold földre 224 nap" szám szükséges, és ehhez jönnek még termé­szetesen a italajműveléshez szükséges fogató s­munkák és egyéb kiadások. Magyarországon belterjes gazdálkodásról beszélünk, de megvalósítása érdekében még mgyon keveset tettünk. Meg kell néznünk más kérdéseket is. Meg kell néznünk mindjárt elsősorban a konzervgyárösok kalkulációját. Egy kilogramm paradicsompüré a hordóból mérve 5.50 forint. Igaiz, a fcomzervgyárosok erre azt mondják, azért ilyen magas acz ár, mert az ellmult esztendőben csak 5000 vagont tudtak termelni,, de ha 10.000 vagonra lehetne felemelni a termelést, akkor a termelési, il­letve előállítási költség kevesebbet tenne ki és a termelést olcsóbbá lehetne tenni. Nézzük meg, mit Ikéll ezen a téren csi­nálni. Magyarországon a konzervfogyasztás átlagosan égy évben személyenként egy kilo­grammot tesz ki azzal a 100 kilogrammal' szemben, amennyit külföldi államokban ío' gyasztanak. Szükségesnek tartanám, hogy ami" kor most a különböző hivatalokban közös ebé­dekét főznek, ezeken a konyhákon konzerve­ket használnának feli, hogy megszerettessük,­megízleltessük a konzerveket a fogyasztó kö T zöns éggel. De tovább kell mennem. Ehhez külföldön is piacot kell keresni. Ezért szükségesnek tar­tom a kereskedelmi attasék mellett gazdasági attasék kiküldését is, akik a piacot kutassák, hogy azt termeljük, aminek piaca van, illetve amire a külföldön szükség van. Elsősorban zöldség és gyümölcstermelésünknek, valamint más ipari termelvényernknek kell piacot biz­tosítani. Az árkérdés rendezésénél feltétlenül figye­lembe kell venni a külföldi piacon kialakult árakat, illetve tekintettel kell lenni a kompen­zációs üzletekkel elérhető üzleti nyereségekre i&,. ós a nyereséget a mezőgazdaságnak kell juttatni. Lehetetlenség az. hogy 1 kilogramm mentalevelet 7—9 forintos áron vásárolták meg a termelőtől, amikor a rekompenzációs üzle­tek révén ezt legalább 27 forintos áron érté­kesítették kiilogrammonkint. Igaz, hogy az exportlefölözés a mezőgazdasági árkiegészítő alapba megy.' Elhisszük, hogy az így befolyt összeget a mezőgazdaság érdekében használ" ják fel, de mégis szerettük volna ós kívána­tosnak tartjuk, hogy az árkiegészítő alapba befolyó összeget elosztó bizottságban a koalí­ciós pártok parasztképviselői is helyet foglal­janak. A gyárakban mindenütt vain üzemi bi­zottság. A mezőgazdaság az ország egyik leg­nagyobb üzeme, érthető tehát az a kívánság is, hogy a mi üzemünkben rólunk nélkülünk ne dönthessenek. A konzervgyárak saárílóa&ztalással is fog­lalkoznak, de ezeket a száraz' aszalvámyokat sem a külföldön, sem a belföldön nem tudjuk értékesíteni. Kívánatosinak tartom a gyors" fagyasztásra való áttéré&t. mert ez verseny­képesebb eljárás azért is, mert zamatosabb az a gyümölcsű amelyet gyorsan fagyasztanak. más- oldalon pedig meim kell számolnunk azzal a veszéllyel, hogy a. dobozos áruhoz nem tu­dunk lemezt beszerezni a külföldről. (11.0$' Beszélnünik kell kertgaizdaiságuníkról is. Gyümölcsöseink a háború folyamán permetező­szer és permetezőgép hiányában kezeletlenül maradtak. A tőkehiánnyal küzdő gyümölcster­melőknek a kormány segítségükre sietett az elmúlt évben permetezőszer és permetezőgép" akcióval és hitellel. Ennek köszönhető, hogy gyümölcsöseink nagy részében a továbbfertő­ződés megszűnt. Kívánatosnak tartom, hogy ezt ebben az évben is folytassák. Az elmúlt termelési idényben rendkívül sok pamasz hangzott el a gyümölcstermelők részéről az arzéntartalmú és kontaktmér­ges szerek használhatósága tekintetében. Fel­tétlenül megoldásra váró feladat a.z, hogy & jövőben nem megfelelő anyag forgalomba ne kerülhessen. 1 Negyven vagon ilyen anyagról beszélnek, aimedy .atz elmúlt esztendőben foxgar lomba került és ezt a negyven vagont a ter­melők felhasználták, befektettek pénzösszeget, munkabért s végeredménybein a féreg ette 1© az almát és más gyümölcsöt a fáról. Kívánat tosnak tartóim, hogy a permetezőszerek a gyárból csak a hegyközségeik szakközegein ke­resztül kerülhessenek forgalomba, illetőleg felhasználásra. így ellenőrizni tudjuk, hogy a gyárak termékei, amelyeket rendelkezésiünkre bocsátanak, megfelelnek-e vagy nem. A hároméves terv keretén belül gépállo­másokat fognak felállítani. Erre ia célra 545,000.000 forint van előirányozva, illetőleg beállítva a hároméves terv keretében;. Ameeő­gazdaisági fogatoseszközök gyártása azonban az utóbbi időben nem mutat kellő fejlődést és nem tart lépést a talajművelés haladásával, ennélfogva a legmodernebb talajművelési el­veknek megfelelő könnyű fogatos. főleg se­jkólyműveléisi eszközök nem állnak rendelke­zésre. Ezért a hazad viszonyok szem előtt tar­tásával mintaképpen készítendő eszközöket .már a tavasz folyamán ki kellene próbálni, hogy a legmegfelelőbb típust lehessen gyár­tani. T. Országgyűlés! Beszélnem kell a szak­oktatásról is. A mezőgazdaság belterjes átállí­tásának elengedhetetlen feltétele a szakokta­tás. A mezőgazdasági középiskoláknál, vala>­mint a gazda" és gazdasszonyképzőknél az ok­tatás szakszerűségét nem lehet biztosítani, mert a tantárgyakat tanító tanárok erejükön felül túlórákkal vannak megterhelve, ia|mi mind a szakszerűség, mind a nevelés rová­sára megy. Negyven középiskola, 160 gazda­és gazdasszonyképző, egy parasztfőiskola és egy tejipari szakiskola foglalkozik a legszéle­sebb körben a parasztrétegek gyermekeivel, mintegy 7500 tanulóval. Ezeknek aiz iskolák­nak tanerőszükséglete 1010 fő s a, jelenleg mű­ködő tanerők száma 950, a hiány tehát 60 fő. Ezeknek a pótlásáról gondoskodni kell. Ami az ezüst" és aranykalászos tanfolya­mokat illeti, ezekre vonatkozólag csak a Ti­szántúlról állanak adatok rendelkezéseimre. Összesen 212 tanfolyamot tartanak a Tiszán 1­tűl 7958 hallgatóval. A tanfolyamveizetők leg­nagyobb része lakóhelyétől távol, legtöbbször félreeső község'ekben, tanyaközpontokban fejti ki működeiét s így életfenntartásuk arány" lag sokba kerül. Ezeknek feltétlenül szüksé­gük van egy nagyobb összeget kitevő előlegre, hogy tanfolyamaikat tovább vezethessék. A muítévi tanfolyaímvezetők közül sokan aizért nem vállaltak ezen a té'l'en tanfolyamvezetést, mert költségeiket csak elkésve térítettük meg­Ily módon több értékes tanfolyamvezetőt ve­szi tettünk el, úgyhogy vezetésre alkalmas, megfelelő helyi ismerettel rendelkező szakem­berekben nagy hiányt szenvedünk. A jövő év­ben még nagyobb nehézségek állanának elő emiatt. A tiszántúli tanfolyamok összes költ­sége körülbelül 300.000 forintot tesz ki. A za­varokat elkerülhetnénk, hai a tanfolyami költ­ségekből legalább 150.000 forint ellátmányt 23*

Next

/
Oldalképek
Tartalom