Országgyűlési napló, 1947. III. kötet • 1948. február 16. - 1948. március 5.
Ülésnapok - 1947-46
2Í) f Áz országgyűlés 46. ülése 1948. évi február hó Í6-án, hétfőn. SÖ zenebona forrásai hmmdk. mert amint már elmondottaim ebben a parlamentben és a múltban is húszszor, harmincszor, eddig- esnik a föld osztást csináltmk meg, ia magyar föld nagybirtokait, mint valami (12.00) görögdinnyét, felszeleteltük és odaadtuk Péternek. Pálnak, Jóskának. GyurinaJk. Magát a földkérdést azonban nem oldottuk 'meg, a földreformnak még &<mk azután kell követjkezmie. Ennek a földreformnak, amely hivatott levezetni a megmaradt 600—700.000 mezőgazdasági földnélküli munkáscsalád sors kérdéseit, megvalósítási útja és iránya esalk az.lehet, hogy földet csak az tarthat kezében. aki értékének megfelelően ;a legintenzívebben megmunkálja. (KOLBERT János (pk): Aki a legjobban hasznosítani tudja!) Ez természetes. Ezáltal kell megvalósítanunk az abszolút' belterjes gazdálkodást, amely nélkül egyre növekvő létszámú munkánál külieihk hatalmas táborát munkával ellátni képtelenek leszünk. fagyon kérem _ai miniszter urat ezáltal ás, mint ahogyan a bizottságban is tettem, hogy &imí3jY)en kemény kézzel osinál rendet a népi demokrácia vonalán ebben ,a hazában, legyen oly ami ikeménykezű abban a 'kérdésben is, hogy a nyugaton élő. kezüket, lelküket, értelmüket meg meni égetett magyarok, akik haza akarnak jönni, (GYURKOVITS KÁROLY (szd): Miért nem jönnek iákkor? Senkisem akadályozza! — Felkiáltások a szociáldemokratapárton: Félnek, mert dolgozni kellene a demokráciáért!) végre hazajöhessenek. Önök talán nem tudják* hogy nem oly könnyű dologi onnan hazajönni. A belügyminiszteir úr-' nak kell megtalálnia ia módot arra, hogy ezek végre haza tudjanak kerülni onnan. Nem a bűnösök, nem akik vétettek a magyar nép, a magyar haza érdekei, ellen, hanem akik nem vétettek, akik ártatlanoknak bizonyulnak, végre jöhessenek haza. Azért is fontos ez, mert nincs értelme annak, hogy — nem tudom hány emberünk van imóg kinn — mind a 20—30—40 ezer ilyen ember kinn éljen azok között az emberek között, akiknek minden érdekük demokráciánk afláásása. Úgy van! Ügy van! a magyar demokratapárton.) Miután, közvetlenül tudomásom van arról, hogy ezek örömmeil' és boldogan jönnének haza, kérem a miniszter urat, akár egy pótihitel, akár tárgyállások révén tegye: lehetővé hazatérésüket. Higgyék el, a negyedik rendnek, a magyar munkásságnak ós< a magyar parasztságnak is fáj azt tudni, hogy • véreink, akik közül sokan ártatlanok, még mindig kénytelének kinnmiaradmi, pláne egy olyan államiban, amely Magyarországnak és a magyar nemzetnek nean kedves. De van a beílügyminászteir úrhoz egy további kérésem is. Nem tudom, van-e befolyása a belügyminiszter úrfeiak . az Oroszországban lévő hadifogilyaink hazahozatalára. Én, aki •szívvel-lélekkel a népi demokrácia vonalán állok, (Gúnyos derültség a kommunistapárton.) mindig egyszerű emberekkel; érintkeztem és érintkezem, mondhatom, nagyon fájó sebe ez a munkásságnak, a, parasztságnak és niindenkiinek ebben a hazában, aki rnagyaírmak nevezi magát. Meg kell találni a módját annak, hogy most, ia harmadik esztendő elteltével megegyezés és pénzáldoza^ révén tényleg haza tudjanak jönni a magyar hadifoglyok és beálllhaiS'saniak ebben az országban a munka sorába.^ De szemrehányást is kell tennem a népi demokratikus kormánynak. A reakciós időkben két laponi voiit: a Magyarok Vasárnapja es a ±íog. Az egyiket Soitovszlíy, a másikat — ha jói t-aüoffn — Rakovsizky oelugymiíniszter tiltotta be, Lapjaumiat megszüntetlek. En egy harmineeszítendös becsületes, tisztességes, demoikriaiakus, népi vonalú műit után azt kertéin a kormánytól, hogy adják vissza nekem a tíög-öt, ((jrunyos derültség a kommunistapérmn.) üJz egy poiitiikmaí úetdap. IVodvaSítaininár ebiben a Házban, hogy miért tiltották be: a nagybirtokrendszer elleni izgatás stb., stb. miatt. A múlt héten kaptam meg- a miniszterelnökségtől az értesítóst, hogy »papírhiány *miatt« nem adhatja vissza a Rög című hetilap engedélyét. (KERESZTES Mihály (kp): Holott csak »riög«-ről van szó!) Sízeretnóm, ha & kormány teiljesítené a kérésemet és nem. hozna fel akadályként ilyen kifogást, hogy nincs papírja. En nagyraibeesüiöm a Pesti Izét, de ha, arra jut papír, akkor mégis _ csak adhatna valamennyit a : Höw számára is. Ez nemi helyes érv. Az egyenlőség és szabadság vonalam elsősorban azokat keld respektálni, akik a múltban komolyan harcoltak a^népii szabadságjogok érdekében. Pedig ha, végignézek a ma megjelenő lapokon és azoknak kiadóin és szerkesztőin, meg kell állapítanom, hogy bizony-bizony a, múltban kevéssel 1 találkoztam közöttük a főszolgabírók előtt és a esemdőrszuronyok között. (KOLBERT János tpk): Akkor is a napos oldalon voltak!) Szeretném felhívni a belügyi kormányzat figyelmét arra, hogy fektessen igen nragy súlyt a személyes szabadság megvédésére. A személyes szabadság olyan egyéni szabadság, aineOyet megsérteni, megbántani nem tanácsos é& nem helyes. Az embernek személyes szabadsága adja meg a kifejlődés lehetőségét, azt, hogy tényleg emberré lehessen a földlön. Mihelyt bármilyen szempontbó'l 1 korlátozom valakinek a személyes szabadsájsát, féléiéin szállja, meg őt és ezzel meggátolom őt abban, hogy mint ember, ki tudjon bontakozni. A személyes szabadság rendkívül fontos kérdése s. demokráciának, elsősorban a parasztok és munkások kormányának, hiszen együtt haircollttunk az egyéni szabadságért, a személyes szabadság vívmányaiért az elmúlt harminc esztendőben ás. Ha a demokratikus kormányzat ezt nem tudja vagy neon akarja megvalósítaná, akkor — úgy érzem — sebet kap és sebezhető lesz deklarált alapokmányunknak az a kitétele, hogy e hazában a demokratikus rend keretein belül mindenki számára biztosítjuk a félelemmentes életet. Ezért — amint a bizottságiban is tettem — egészen röviden ezúttal is megmondom, hogy az internálás szintén olyan intézmény, amely a személyes szaibadság vonalán sebet üt a demokrácián. ELNÖK: Kérem a képviselő urat, fejezze be a beszédét, mert beszédideje .lejárt. DÉNES ISTVÁN (md): Mélyen t. Országgyűlés! Az előadó urtóilí a bizottsági ülésen halottam, hogy eitekintetben tervek készülnek és az előkészületek folyamatban vannak. Nagyon örvendek ennek és igen szükségesnek látom a népi demokrácia érdekében. Mint ellenzéki párt tagja, a, költségvetést nem fogadom el. (Taps a magyar demokratapárton.) ELNÖK: Szólásra következiik a kijelöílt szónokok közüli KISS KÁROLY jegyző: Kiss Gergely! KISS GERGELY (kg): T. Országgyűlés! Egy lerombolt, anyagiakban, erkölcseiben