Országgyűlési napló, 1947. II. kötet • 1947. december 3. - 1948. február 13.

Ülésnapok - 1947-45

199 Àz országgyűlés 45. ülése 1948. nel, akii önzetlenül dolgozott az országnak talpraállításáért, az országnak felemeléséért. T. Országgyűlés! Abból a városból jöttem ide ia parlamentbe, ahol nemcsak Dózsa György bontotta ki annakidején először zászlaját háméin Kossuth Lajos is 18á8-ban. Az én felszabadítoitt jobbágy öregapáim, akik Kossuth Lajos első hívó saavára a zászló alá tömörültek, — már alz; -első napom ezren álltak zászló alá — mem amy agi érdekekből mentek, nem SAS-behívóra mentek; egy cél lebegett szeműik előtt, hogy naggyá» szabaddá tegyék ezt a& országotHiszem aizt, ftnogy akik a Kossuth díjakat meg fogják kapni és azok is, akiknek nem jut díj, nem anyaga, érdekekből küzdenek és dolgoznak. Nem csupán anyagi érdekekből dolgozik az a munkás, az a paraszt» hanem egyet tart velünk együtt szeme előtt» a nemzet érdekét. Szent meggyőződésem» ahogyan 48-as-őseink önzetlenül» csupán a magyar szabadságért, nemzetünk felemeléséért készek voltak életüket feláldozni» most mi is a nemzet felemeléséért fogunk küzdeni és fogunk harcolná. Ha ezt a szellemet még így díjazásokkal is tudjuk ápolni és fokozni, és ezt fenn tudjuk tartani» akkor hiszem, hogy a magyar felemelkedést, a magyar szabadságnak ügyét a pokloknak mindem ördöge sem fogja megdönteni. A, magam és pártom nevében a törvényjavaslatot elfogadom. (Taps.) ELNÖK: Szólásra következik a kijelölt •szónokok közüli CZÉH JÓZSEF jegyző: Kárpáti Antal! ~ KÁRPÁTI ANTAL (sad): T- Országgyűlés! Magam és pártom nevében örömmel köszöntöm a vallás- és közoktatásügyi miniszter úr javaslatát a Kossuth-díj* alapításáról. Mi iszoc-áldemokraták, — fizikai és sízeUemi dolgozók a Horthy-rezsim alatt éppen úgy» mint az azt megelőző időkben --- a magunk nyomorúságos helyzetében sem hagytuk soha figyelmen kívül a, tudomány és a művésziét kiválóságait» akik kemény harcot ' vívtak a mindennapi életért, és hetekeni hónapokom át nélkülözni voltak kénytelenek az emberi élet legminimálisabb követelményeit is. A nyomort már elviselni nem bíró, nyomorban megőrült és életét önmaga, eldobó József Attila kihűlt teteméhez idéztük a polgári társadalom» a polgári rend lelkiismeretét a ' Népszava hasábjain keresztül. Az álsizemteskedők hamis érvekkel próbálták bebizonyítani, hogy mióta történelmet írnak» mindenütt olvasható, hogy a fáraóktól a fejedelmekig mindig támogatták a tudományt és a művészetet. Ez igaz. Be hogyan? A fejedelmek és a fáraók akként díjazták az udvari bohócot, amennyire meg tudta őket nevettetni- A költők is csak akkor díjaxzták, lia őket énekelték meg vagy aiz általuk vezetett társadalmi rendet dicsőitették. A művészetet is csak akkor támogatták, ka őket örökítette meg olajfestményben» kőbe faragva vagy bronzba öntve. Ezt tették aiz úgynevezett mecénások is. . Bezzleg másként áll az ügye azoknak a művészeknek, akik témájukat a dolgozó népből merítették, annak problémáit vetették akár vászonra» .akár írásban hoízták könyv alakjában a nyilvánosság elé, mint ahogy eat tette József Attila, & költő vagy az éhenpusztult Perkovits Gyula festőművész, akin beteljesedett a magyar művész sorsa, Ök maguk ehernem február hó 13-án, pénteken. 1000 haltak, de Derbovits Gyula egy-eigy' alkotásáért ma is 'többezer forintot fizetnek. De így bántak itt a tudomány szolgálatában álló kiválóságainkkal is. Idézem 1926-ot. Fiatal orvosok állás nélkül ődöngtek az országban, mérnökök napszámosként tengődtek, de ugyanakkor a falvak százai és ezrei orvos nélkül voltak és ennek következtében magyar emberek tíz- és tízezrei pusztultak el orvosi segítség hiányában. Ezzel magyarázható, hogy Bárány Fülöp, a Nobel-díjas professzor ma is Svédország népét boldogítja tudásával. Vágó József építészt itthon nem értették meg. dei a Népszövetségi Palota tervpályázatán első díjat nyert. A feltalálókról is " szólni kell. Meg kell emlékezni elsősorban Irinyi Jánosról, aki a gyufa feltalálásával meghódította a, világot, de szegény ember maradt, amig örökre le nem hunyta a szemét- Vagy Jedlik Ányosról, a dinamó feltalálójáról beszéljek? Tudományát külföldön kellett. _ hogy értékesítse, mert, itt nem segítettek rajta. De hála a sorsnak, a fejedelmek és álszen" teskedők ideje lejárt. A dolgozó nép kötelessége» a demokrácia kötelessége az elkövetkezeindő időkben az, hogy kellőképpen felkarolja a művészetet- a tudományt és mindazokat az ágazatokat, amelyek a, maguk tudását a demokrácia szolgálatába állítják. (11-00) A Kossuth-díj megalapításával^ a demokrácia ismét bebizonyítja, hogy méltó a magyar nép bizalmára, mert mi nemcsak a munkásokat értékeljük, mint ahogyan ellenségeink közül egyesek eddig szerették hangoztatni, hogy mindig csak a munkást toljuk előtérbe, íme, elérkezettnek látjuk az időt, hogy a tudományt és a művészetet is olyan magas piedesztálra emeljük» amilyenre csak emelni tudjuk. Segítsük a tudósokat és a művészeket» tegyük őket függetlenekké a mindennapi anyagi gondoktól. Egymillió forint van erre előirányozvaLehet, hogy azt fogják mondani ellenségeink: hát mi ez, amikor annyi nyomorgó tudós és művész van? Legyen szabad erre azt mondanom, hogy à dolgozó tömegek, a falu határában elterülő földek munkásai épptígy» mint a műhelyek, az üzemek vagy az irodák munÍv £1

S £111 sem kapják meg munkájuk teljes ellenértékét, de eljutottunk a demokráciában oda, ahol ma vagyunk» és az út felfelé vezet. Lehet, hogy az ország meggazdagodik, akkor a Kossuth-díj összegét az ország gazdagodásának arányában fel fogjuk emelni, de most mindenesetre örömmel köszöntjük ezt a javaslatot. A tudósok és művészek érezni fogják, hogy nincsenek már elhagyatva, a, demokrácia tekin--tete feléjük irányul, segíteni kíván rajtuk. Az írók» a művészek és a tudósok azonban valószínűleg azt érzik, hogv a jövő írójának és művészének témáit a népből kell meríteni. Nem lehet már a demokráciában úgy kezdődnie egy könyvnek, hogy X. Y. Tihamér gróf úr a reggelijét fogyasztotta és nagyot nyújtózkodott vagy ásított, mint ahogyan nem kezdődhetik egy szépirodatlmi munka azzal, hogy X- Y. hercegnő a pinosikutyáját hogyan becézte. V

A népből kell meríteni a témát! A népet kell vászonra vinnie t a festőművésznek, a népből keli vennie a témát a szobrásznak, és a demokrácia nem fog megfeledkezni azokról sem, akik munka közben arra gondolnak, hogy ' tudásukkal hogyan lehetne a termelést fejlesz-