Országgyűlési napló, 1947. II. kötet • 1947. december 3. - 1948. február 13.

Ülésnapok - 1947-44

Az országgyűlés 44. ülése 1948. évi február hó 12-én, csütörtökön. 966 Közbeszólások cm ellenzéken: Halljuk a szemii­niáriumot! — A szónok olvassa): »A tőkésnek 11111% aktív szerepe van a telektöbblet-értéiknek a többlet-termeiknek létrehozásában; a telek­tula jdenosniak nincs inas; szerepe, mint hogy így az ő legkisebb hozzájárulása nélkül nö­vekvő többlet-termék és többlet-ért ékrészt a maga sízámára lefoglalja a társadalom munká­jánail^hozadékábób« (Közbeszólások az ellenzé­seken: így van!) T. képviselő úr, a baj osaík az, hogy önök Marxnak ezt a kitűnő tiszta igazságát alkotá­saiknál ueui veszik figyelembe és nem dolgoz­zák űri, hogy ennek a szellemében valósítsuk meg törvényeinket, berendezésünket, mert ha így történnék, akkor sok minden ellentét el­iminálódnék. (SZABÓ Imre (kp): Szóval mi antimarxisták lettünk?) Én nem mondoittam! (Derültség.) Bocsánatot kérek, én csak azt mondottam, (SZABÓ Imre (kp) : Ezek szerint azok vagyunk és ti vagytok a marxisták!) hogy Marxnak ezt a tanítását, ezt a tételét nem dolgozták ki eléggé. r - ' Már most mi ennek a következményei Látjuk a heti jelentésekből. A telekérték min­denfelé emelkedik. Például Budapesten va» 22.000 beépített telek — ebből 50% rosszul be^ épített telek, földszintes, egyemeletes, rossz Jépülétt — és van 19-000 üres telek, amely spe­kulációs telek. Nézzék meg önök, hogy ez a 19.000 telek kinek a tulajdona! Ma is épp úgy, mint ,a »boldog« Bethlen-korszakban: egy­néhány telekspekuláns cég tulajdona. (SZABÓ Imre, (kp): Nem fog sírni, ha jel vesszük tőlük! — Derültség-) Képviselő úr, igaza van önnek. Ebből látja,^ hogy én milyen hős vagyok. Én boldogan és örömmel alávetem magam a telekértékadó-rendsizernek, (SZABÓ Imre (kp): Meg fogunk tapsolni!) pedig tudom, hogy en­gem érinteni fog azzal a párholdas kis telek­kel. Mégis alávetem magam, mert hazám ér­dekében szükségesnek tarlóm. (Éljenzés a kommunista/párton. — Derültség és fnözgás.) T. Országgyűlés! Tehát mi a teendő?' Az, hogy más adót vessünk ki a mai házadó he­lyett, amely bünteti azt, aki házat épít- Olvas­sák el ugyanis a miniszter úr kiadványát és meglátják, hogy a mai házadórendszer a ház­bérek 80—85%-át viszi el. (Felkiáltások a nép párton: Többet!) Kérdem ezek után, ki esett a feje lágyára, hogy házat építsen Magyar" országon, hogy a munkásoknak munkahelyet, az irodáknak irodahelyet, az üzemeknek pedig,. üzemhelyet építsen! Kicsoda! Senki sem! (BALOGH József (kp): Majd mi építünk a munkásnak és gondoskodunk róla, hogy legyen neki jobb lakása, hogy a magáéban lakhasson!) Én jobban szeretném, ha nem mi építenénk, mint kormány, hanem lehetővé.tennők, hogy a munkás tudjon magának építeni házat ott, ahol akar, (Taps az ellenzéken: — KOLBERT János (pk): Adjunk lehetőséget neki, hogy építsen!) vagyis amit Önök korlátozással akar­nak megoldani állami úton, azt akarom én is megoldani, de a szabadság alapján. (Taps az ellenzéken. — OLÁH Mihály (kp): Ez dema­gógia! — SZABÓ Imre (kp): Szabadon? A tel­kedből szabadon adj át nekem! — Közbekiál­tások a kommunistapárton: Demagógia! — Zaj.) Amiről én beseélek, az tudomány, amit« a tárgyilagosság világánál kell megvitatnunk és amit Marx maga szögezett le. Ettől nem vagyok hajlandó eltérni, még a marxistáik ked­véért sem! (NAGY Károly (kp): Kis marxista! -? MÓNUS Illésné (szdj: Hol szögezte le Marx!) T- képviselőtársam, ez a Das Kapital- • ban van, harmadik kötet, I. rész, második ki­adás, 193- oldal. A miniszter úrnak már beszéltem erről a tárgyról és most is felkérem erre. Tudom, hogy ezek a hónapok nem alkalmasak a telek­értékadórendszeír bevezetésére, de már provr deálni kell a holnapra és a holnaputanra, mert ez az ország nemcsak ma éh hanem holnap és holnapután is élni akar. Ezért szükséges» hogy a telekspekuláció kedvét elvegyük és a profit­ját elszedjük, mert ha mi 30 éves, 25 éves és 20 éves házadómentességeket fogunk adni bizo­nyos körzetékben, ennek az lesz a következmé­nye, hogy a spekuláció rögtön felemeli a telek­árakat. Ez tökéletesen érthető, mert ezeket a telkeket fogják keresni, ahol adómentességet kapnák, hogy építsenek rájuk. Ezt a spekulá­ciós profitszerzési lehetőséget el kell vágni. Ezért nagyon szeretném, ha a kormányzat, amely tudom, hogy ismeri ezt a kérdést, most már Marx Das Kapitakjára való hivatkozás­sal ^és ennek alapjára állva, kidolgozná és be­terjesztené az országgyűlés elé a telekértékadó­rendszer törvényjavaslatát, (Ügy van! az ellen zéken-) Mélyen t. Országgyűlés! Méltóztassék csak. elképzelni, mi történik, ha arra a 19.000 telek­spekulánsra, aki azt várja csak, hogy meg­induljon *az építkezés, hogy emelhesse a telkei­nek árát: kivetik a telekértékadót? Hanyatt* homlok menekülne a -telkeitől és ezek olyan emberek vagy közületek kezébe kerülnének, akik hajlandók és-képesek az illető hely értékének megfelelő házat felépíteni. Ki lesz tehát zárva annak lehetősége, hogy itt a Belváros szívében földszintes házat építsen valaki magának és ki lesz zárva annak lehetősége, hogy az igaz­ságügyi palotával szemben -Kohn Sándor bácsinak ott álljon az egy hold as telke immár 28 esztendeje és ócskavasat tartson, rajta, ami­kor ott egy négyszögöl földterület ára már fantasztikus összeget tesz ki. (KISHÁZI Ödön (szd): Ez a szabadság!) Ez, képviselőtársam, a reakció szabadsága és én azért beszélek mos­tan szocialista szabadságról, hogy ön, mint szocialista, igazat adjon nekem és mellém álljon ebben a kérdésben, mert ha nem teszi, akkor ön a multat pártfogolja. (Derültség. — KOLBERT János (pk) : Reakciós!) Mert ezek a hatalmas, nagy, értékes telkek ebben a szörnyű,' lakásínségben ma is ott állnak üresen, ma is hétről-hétre emelkedik a.telekérték és a tulajdonosok zsebrevágják a telekértek-diffe­renciát. Ezt a helyzetet fel kell számolni, mé­lyen t. Ország-gyűlés! Már tavaly beírtam aa indítványkönyvbe a telekértékadórendszer tör­vényjavaslatának előterjesztésére vonatkozó javaslatomat, de hiába, Marxot kellett idehoz­ríom Önök elé. (Derültség- — KOLBERT János (pk) : Azít eean hiszik el!) ELNÖK: A képviselő úr beszéd/ideje lejárt! (SZABÓ Imre (kp) és mások: Kár! — KOL­BERT . János (pk): Meghosszabbítjuk! Le­gális!) DÉNES István (md) : Mélyen t. Ország­gyűlési Ebből az együttérzésből látom, hogy a telekértek-adórendszer rövidesen , mep-i­rendre fog kerülni, de minthogy párthatáro­zat, hogy mint ellenzéki ember ne szavazzam meg a költségvetést, ezért nem fogadoni el a tárca költségvetését (Derültség. Taps az ellenzéken.) ELNÖK: Szólásra következik a kijelölt szónokokok közül? . . .61*

Next

/
Oldalképek
Tartalom