Országgyűlési napló, 1947. II. kötet • 1947. december 3. - 1948. február 13.

Ülésnapok - 1947-44

§41 Am országgyűlés iá. ülése 1948. tuzfte ki célul, éte ezen ia térem egyrészt anyagi támogatást aikar nyújtani az laírra szorulóknak» másrészt pedig a, lakásépítéshez tanácsokkal» terveikkel, új lakásépítési módszerek és eljárá­sok nyújtásával alkar szolgálni. Az, Országos Házépítő Szövetkezethez íartazniaík az eddig lakásépítkezéssel foglalkozó más intézmények is, úgyhogy az Országois Házépítő Szövetkezet országos jelentőségűvé vált a maga elgondolá­saival és szervezetével» s remélhetőleg a há­roméves terviben megszavazott (beruházások révén a falusi lakások építkezése terén hiva­tását jó el fogja tüdn látni­Ez az intézmény az Országos Központi Hitelszövetkezettel karöltve végzi munkáját. mégpedig úgy, hogy 1000—6000 forintig terjed­hető hiteleket ad lakások építéséire, amellett pedig új^ eljárási terveket, típusházak leírásá­val bocsát rendelkezésre, valamint előgyártott tetőszerkezetek, ajtók és ablakfák juttatásával is foglalkozik. Itt kell megemlítenem azt a tizenkét típusháztervet, amelyek jelentős mér­tékben • előrevihetik falusi kistlakásépitkezésün­kel Olyan tervek ezek, amelyek lehetővé te­szik jaz olcsó építkezést, de egyúttal azt i£ lehetővé teszik, hogy parasztságunk végre em­beri körülmények között lakjon olyan házak­*bain, amelyek valóbian otthont nyújtanak neki. Az elöjgyálrtott tetőszerkezetekkel kapcisor latiban meg kell említenem a botomból készített tetőszerkezeteket, amelyek ezekhez a típus­házakhoz készültek. Ezeknek segítségével lehe­tővé tudjuk tenni, hogy az épületfában mutat­kozó óriási hiányok ellenére is megindulna-­sanak az építkezések, állandó jellegű lakások építésével. Meg kell említenem a falusi 'lakásépítkezés­sel kapcsolatban azt a rendkívül jelentős akciót, amelyet a minisztérium az elmúlt év novem­bere óta folytat: az úgynevezett tégla-, cserép­akciót. Ez arra van hivatva, hogy a falusi házakban okozott háborús károkat helyre­hozza. A háborús "károkat szenvedettek ennek az akcióinak révén igen kevés bürokráciával, a községi elöljáróságok igazolá% alapján 3—5 évi hitellel juthatnak téglához és cseréphez. Rendkívül jelentős ez különösen azokban a községekben, amelyek a front vonalában vol­tak, s amelyek jelentős része éppen a háború dúlása következtében megsemmisült. Ez az akció jelentékeny mértékben hozzájárult ahhoz, hogy jó néhány falusi lakóházunk helyreálljon. Itt kell még megemlékeznem arról -a nagy­arányú és szí vois propagandamunkáról, ame~ lyet a minisztérium folytat. Bizonyára isme­rétes t. képviselőtársaim előtt az a kiadvány, amely »Érdemes építkezni« címen került az építkezni kívánó nagyközönség kezébe. Ebben a minisztérium felsorolja azokat az új lakás­építkezési módszereket, amelyeknek segítségé­vel" olcsón lehet lakásokat építeni, továbbá ^is­merteti az építkezni akarók rendelkezésére álló hiteleket és adókedvezményeket. A minisztérium nemcsak azt akarja elérni, hogy sok lakás épüljön, hanem abban az irányban is tevékeny munkát fejt ki, hogy ne csak luxuslakások épüljenek, hanem épüljenek a városok peremén is " olyan munkáslakások, amelyek fővárosunkban és a vidéki városokban is megoldják a ma borzalmas lakáskérdést. A minisztérium szervezete most épül ki. Központi szervezete már kialakult, most igyekszik kialakítani vidéki szervezetét is. A vidéken építkezési hivatalokat akar felállítani járási mérnökökkel Sj ezek segítségével azt évi február hó 12-én, csütörtökön, 942 akarja elérni, hogy lakásépítkezésünk terén ne mutatozzék olyan hatalmas anarchia, mint amilyen az elmúlt e&ztendőkben uralkodott, Bizonyára ismeretes a t. Országgyűlés előtt az, hogy az egész országban mindenütt sok lakás épül, azt azonban nem mondhatjuk, hogy ezek a lakások a követelményeknek megfelel­nek. Feltétlenül szükség van egy olyan hiva­talra, szükség van a néppel együttdolgozó mérnökökre. ' akik az építkezésbe bizonyos rendszert visznek, és megfelelő tervekkel, új építkezési módszerekkel egyúttal Segítségére is lesznek a^ lakásépítőknek. Ezek a vidéki szervek remélhetőleg kezdeményező tevékeny­séget fognak folytatni az egyre nagyobb mér­'tékben meginduló lakásépítkezési frontunkon. Az építkezéseknél a minisztériumnak ja­vasló és ellenőrző szerepe van; a benyújtott tervek felülbírálása után javaslatára nyújta­nak a hitelintézetek hitelt A minisztérium el­lenőrzi a hitel felhasználását.. Meg kell itt em­lékeznem'arról, hogy a minisztérium szerve­i zeténefc kiépítésénél igyekszik a bürokráciát a lehető legjobban kikapcsolni. így a helyreállí­tási kérelmeket négy napon belül intézi el a minisztérium, úgyhogy a beiadott kérelem gyorsan tovább kerülhet a hitelintézetekhez további eljárás végett. A minisztérium ugyan­akkor rendkívül gyorsan intézkeldik az ellen­őrzésről is. és igyekszik népi demokráciánk'-. nak ezt a rendkívül fontos követelményét mi­nél előbb megvalósítani. A minisztérium költségvetésében nincs külön feltüntetve az a nagyjelentőségű beru­házás, (lí.30) m amely intézkedésében tulajdon­képpen a minisztériumot illeti "meg, de amelyet hároméves tervünk sorol fel részleteiben. Tájékoztatás végett hadd említsem meg ezeket a téMektet a t- Országgyűlés előtt. Ezek szerint a hároméves terv lakásépítkezésre há­rom év alatt a következő összegeket állítja be: munkás- és bányászházakra, valamint városi házakra 488 millió forintot, falusi lakások épí­tésére 272 millió forintot. Értékében azonban ez az utóbbi jóval magasabb, tekintettel arra, hogy a falusi lakásépítkezéseiknél a miniszté­rium már előre számol azzal, hogy a paraszt­ság igaerejét és munkaerejét fogja nyújtani ezekhez a lakásépítkezésekhez. Ugyancsak ide kell számítanunk a falusi orvos- és tanítólaká­sok építkezésére. felvett 36 millió forintot. Ösz­szesen tehát 796 millió forintot tesznek ki ezek az össziegek a hároméves terv folyamán. Ha ebből az összegből a mostani eszten­dőre eső tételeket akarjuk megismerni, ezeket a következőkben ismertetem. Fővárosi lakás­építkezésekre 44 millió, vidéki ^ városi lakás­építkezésekre 19 millió, bánya- és ^iparvidékek építkezésére 18 millió, falusi lakásépítkezésekre 68 millió, örvös- és tanítólakások építésére 38 millió forint jut. Beruházásban tehát a mos­tani esztendőben 187 millió, forint jut lakás­építkezésre^ Azt hiszem, nem kell különöseb­ben méltatnom ezeknek a beruházási összegek­nek a jelentőségét; mostani lakásviszonyaink ismerete mellett mindenki átérzi ennek a tevé­kenységnek szükségességét és jelentőségét. Meg kell említenem, hogy ez a 796 millió forint értékben jóval többet jelent, tekintettel arra, hogy ezeknek az építkezéseknek egy ré­% szében most helyreállítandó lakásokról is szó van, amelyek a helyreállítás után értékükben jelemtékenyen megnövekednek, úgy, hogy a helyreállítási érték mintegy 1-300 roüUó forin­tot tesz ki, t

Next

/
Oldalképek
Tartalom