Országgyűlési napló, 1947. II. kötet • 1947. december 3. - 1948. február 13.
Ülésnapok - 1947-42
749 Az országgyűlés 42. ülése 19Í8, kormányprogrammot, amelyet most említettem» a költségvetés ínyelvére Lefordítva, azt kel kérdeznem és megvizsgálnom, hogy minő az arány egyfelől a dolgozó népmilliók verejtékéből származó nemzeti jövedelem, és másfelől a között az összeg között, amelyet a kormány nem hagy meg a dolgozók kezén életszinvonaluk emelése céljára, hanem tőlük közcélokra-elvesz. Egy szociális eszmények után igazodó állam politikájának elbírálása szempontjából ez a döntő kérdések egyike, amelyet semmiféle költségvetési számbűvászettel, semmiféle ügyes költségvetési kozmetikával vagy kormánypropagadával megkerülni, vagy eltussolni nem lehet. (Ugy van! Ugy van!— Taps a demokrata néppárton-) A dolgozó népmilliók számárja — t. Országgyűlés^ — édes-mindegy, hogy egy kedvezményezett kizsákmányoló osztály zsebébe, vagy a molochhá hizlalt bürokrácia feneketlen gyomrába vándorol-e a nemzeti jövedelemnek az a hányada, amelynek elsősorban a dolgozók életszínvonalának emelésére kellene fordíttatni. (Ugy van! Ugy van! — Tapsa demokrata néppárton-) A legnagyobb veszélyek egyike, amely egy szociálisi államot, különösen kiépülésének első korszakában fenyeget, és amelynek következményeit később csak egyre nagyobb erőfeszítésekkel tudja eliminálni, az, hogy ez az állam agyon adminisztrálja önmagát, (Ugy van! Ugy van! a demokrata néppárton.) egy bfchennót és vízfejű bürokráciát növel a dolgozók nyakára, amelynek puszta fenntartása a nemzet egyetemes erőfeszítéséből származó nemzeti jövedelemnek jelentős részét folyamatosan elszívja. (Ugy van! Ugy van! a demokrata néppárton.) Ha az 1914 előtti, a két világháború közötti és a mostaniMagyarország nemzeti jövedelmének és költségvetésének aránya fölött szemlét tartunk, akkor' — a nyers számok és uem a kiértékelt száuiok szerint — a mostani költségvetést mar csak azért is határkőnek kell tekintenünk, mert 1867-ig visszamenőleg soha egyetlen költségvetésünk sem vette el a nemzeti jövedelemnek olyan nagy százalékát közcélokra, mint ez a mostani költségvetés. (Ugy van! — Taps a demokrata népparton.) Ezt a számszerű tényt enyhíti az a körülmény, hogy ma a vagyont ésl a vagyon jövedelmét —_ igen helyesen — nagyobb közteher terheli, mint a múltban, és hogy a költségvetés tételeiből ma jóval többet költünk a népmilliók sorsát közvetlenül javító egészségügyi, művelődési és egyéb célokra, valamint szintén a népmilliók sorsát javító beruházásokra, mint a múltban. (Ugy van! a demokrata néppárton.) Viszont súlyosbítja az a körülmény, hogy egy mérhetetlen vagyoni pusztulást éls jövedelemcsökkenést okozó háború után vagyunk, egy példátlanul rossz termést hozó esztendővel a hátunk mögött, tehát olyan időben élünk, amikor a lábadozó adózó, közérdekből á legnagyobb kíméletre szorul. Elismerem t. Ház, hogy egy liberális, vagy iparilag elmaradott ország sokkal kevesebb költséggel végezheti el a maga szűkebb feladatkörét, és sokkal kevesebbet is ad vissza a beszedett adóból az állampolgároknak, mint egy szociális és indusztrializált állam* a maga megnőtt feladatkörében. Az általam említett összehasonlításnak ezekre a hibapontjaira, amelyeket iaz idevágó tudományos kutatások hiánya miatt nekem nem volt módomban kiküszöbölni, az igazságosság érdekében mutatok rá- M égis„ tanulságos lesz az összevetés, jólleévi február hó 10-én, kedden. 750 het a nyers számok az élet való képiét mindig legfeljebb megközelítik, de sohasem rögzítik. Minő volt ezen a téren a helyzet! Az 1914 előtti Magyarországon, — értve rajta az úgynevezett Magyar Birodalom egészét a társországokkal együtt közel 19 milliós lakosság^ gál — a századforduló táján az összes állami rendes és rendkívüli kiadások, beleértve a beruházásokat, a közigazgatási és üzemi kiadásokat, a kvóta alapján a közösügyi rendes és rendkívüli kiadásokat, összesen 1.083,000.000 aranykoronát tettek ki, ami • 1.16-os paritásalapon átszámítva 1-256,000.000 pengőt jelentett. Felmer Frigyes az 1914 előtti Magyarország nemzeti jövedelmét, hozzászámítva; a szetmélyesi szolgálatokból eredő jövedelmet is — köztudomásúlag nagyon alacsonyan 7.572,000.000 aranykoronára becsülte, ami pengőértékben 8.784,000.000 pengőt tesz ki. Az 1914 előtti Magyarország tehát a nemzeti jövedelemnek nyersen alig több mint 14.2 százalékát vette igénybe közcélokra. A valóságban azonban ennél is kisebb százalékát, és pedig azért, mert igen alapos újabb tanulmányok szerint Féllner —* régebbi módszerekkel dolgozván — az 1914 előtti Magyarország nemzeti jövedelmét 10— 15—20 százalékkal a valóságnál alacsonyabbra becsülte. Ha pedig a nemzeti jövedelem nagyobb, viszont az adóra és közteherré vonatkozó adat ugyanaz, akkor az arány természetesen kisebb. Meglehet tehát, hogy az 1914 előtti Magyarországon a közteher alig haladta túl a nemzetig jövedelem 12—13 százalékát. Ezt az adóztatást nemcsak az aránytalanul súlyos adózás terhe alatt görnyedő parasztság és mun]^p,sság érezte elviselhetetlennek, hanem még az akkori középosztály is, amelynek gondolkodását tükrözték az akkori vicclapok, amelyeknek karikatúrái az adóalanyt présbe gyömöszölve ábrázolták, amin* összenyomott testéből vér éls- verejték csorog. A paraszt és a munkás természetesen ebben az időben jövedelmének nem 14 százalékát fizette adóba, hanem ennek kétszeresét, vagy ennél is sokkal többet. A Horthy-korszak költségvetési és adópolitikájára az jellemző, hogy a 8—9 milliós lakosságú trianoni Magyarországon természetesen az 1914 előttinél jóval kisebb nemzeti jövedelem mellett a kiadások ugyanolyan magasba szöktek fel, mint a századforduló Nagy-Magyarországának kiadásai. A Magyar Gazdaságkutató Intézet 1942-ben megjelent 20. számú külön kiadványában kifogástalan módszertani körültekintéssel, részletes, vizsgálatokat, végzett az 1924-es stabilizációtól az 1939-es utolsó békeévig terjedő korszak adóterheiről és közterheiről. A nemzeti jövedelmet, helyesebben ebből az úgynevezett egyéni jövedelmek és egyéni pénzjövedelmek hányadát — tehát a valóságos nemzeti jövedelemnél kisebb összeget — évről-évre egybevetette a mindenkori adóteherrel és közteherrel. Adóterhen az államháztartás közigazgatási jellegű kiadásait értette, köztérben pedig a közigazgatás az üzemek és az államhitelek bevételeit együttesen. E számítások szerint a Bethlen—Károlyikorszakban az adóteher minimálisan 24.6—28-9 százalékra rúgott, az összes közteher pedig maximálisan 28.9, illetve 31-2 százalékra. Már ebben a korszakban, a húszas évek elején mégmutatkozott annak az iránynak a hatása, amely a bürokráciának, az etatizmusnak és az