Országgyűlési napló, 1947. II. kötet • 1947. december 3. - 1948. február 13.

Ülésnapok - 1947-40

663 Az országgyűlés 40. ülése 1948. ségekre» amelyek a velünk egy üt telő -nemzetiségek jogainak biztosítását célozták. Hogy ezeknek a férfiaknak szava pusztában elhangzott szó maradt, az nem a magyarság bűne, hanem azé a hatalmi politikáé, amely éppen úgy alárendelte a maga hatalmi céljainak a magyar nép természetes érdekeit, mint a román és szláv népek érdekeit is.^ T. Országgyűlés! A magyar és román sors*közösséget az együttélés törvényei mellett az azonos történelmi fejlődés törvényei is megpecsételik. 1848-ban a magyarok és románok úgyszólván egy időben kelitek fel» hogy kivívják jogaikat. 1848 május 15-én"a balázsfalvi gyűlésen foglalta össze a románság szabadságprogramját. Ez a tizenhat pontból álló rezolueió nagyjában ugyanazokat a követeléseket állította fel, amelyekkel a magyar márciusi ifjúság lépett a nemzet elé. Meg kell^ cáfolnunk azt a magyar és román közvéleményben általános hiedelmet, hogy az úgynevezett erdélyi unió kérdéseiben már akkor összeütköztek a magyar és román nemzeti érdekek. Ez nem felel meg egészen a valóságnak, mert a románok balázsfalvi kiáltványa, azt követelte, hogy Erdély számára az ország nemzeteinek gyűlése útján az igazság» szabadiság, egyenlőség és testvériség elvei alapján jöjjön létre új alkotmány és ugyanazon elvek szemaneltartásával új polgári, büntetőjogi, kereskedelmi törvénykönyvet alkossanak. Ezen az alapon tehát meg lehetett volna teremteni a közös magyar-román plattformot, ha nem lépnek fel azok a külső erők, amelyeknek érdekükben állott a magyar és román nép egységes szabadságfrontját szétzúzni. A közös magyar-román érdekek a szabadságharc elbukása után minden alkalommal megmutatkoztak, valahányszor úgy fordult a történelem kereke, hogy a dunavölgyi népek szembekerültek az osztrák és főképpen a német nagyhatalom törekvéseivel. Közismert tény, hogy Kossuth nevezetes föderációs programmját. amely a szabadságharc tapasztalatait kívánta értékesíteni, a román demokratikusok lelkesem üdvözölték, sőt a terv kidolgozásában közre is működtek. Solferino idején Kossuth mindent elkövetett, hogy a magyar felkelés céljaira megnyerje az akkor már halálra ítélt osz'trík birodalom román és szláv nemzeteit és követei éppen olyan lázas tevékenységet fejtettek ki Belgrádban, mint Bukarestben. A tervne.tr lelkes hivei akadtak a román hazafiak között és nem kétséges, hogy ha a nagyhatalmak szolidaritása ez alkalommal újbóli meg nem menti a Habsburg-házat, sok minden másképpen törtéint volna, mint ahogyan történt és már évtizedekkel előbb létrejöhetett volna a magyarok és a románok között a teljes nemzeti megbékéléis. Mi magyarok nagyon jól tudjuk, hogy a kiegyezés csak a inemzeti illúziókat keltette életre, de a magyarság valódi nemzeti érdekeinek nem tett jó szolgálatot. Koss<uth hires Kasszandra-levelében megjósolta a végzetes lépés szomorú következményeit és a jóslat_ az első világháborút követő összeomlás napjaiban irtózatos valóságként állott ? magyarság előtt. Az igazság megköveteli tőlünk» hogy •nyíltan beismerjük: azok a nemzetek, amelyek távol tudták magukat tartani egy mindenképpen beteg nagyhatalmi érdekkörtől szabadon és nemzeti érdekeiknek megfeleloibben vehettek részt abban a küzdelemben, amely^ végül is a Dunavölgye román és szláv népeinek nemzeti szabadságát biztosító

ttàfc. évi február hó 5-én, csütörtököd, 664 A Trianont követő korszak azonban nemcsak a imiagyarsáig számára jelentette a végzetes tévedések sorozatát. Tárgyilagosan mindkét oldalról ismerjük be, liogy súlyos és következményeiben végzetes hatalmi aspirációk vezették tévútra, a dunai kis nemzeteket és végül is valamenyien ugyanannak a mohó, erőszakos és kegyetlen nagyhatalmi politikának járszalagjára kerültünk, amely népeinket saját világhódító terveinek szougálatábain véres kalandokba kergette. A világtörténelem egyik legnagyobb és legivéreseibb háborúja kellett ahhoz, hogy megsemmisüljön az o. hatalmi erő, aimely a Dunamedence népeit évszázadokon .keresztül rabságban tartotta. A második világháború a világpolitika nagy kérdéseinek úgyszólván valamennyi területén döntő változásokat idézett elő. de a leigo'elentőeeblbek ezek a változások a dunavölgyi népek életében. A leglényegesebb hatalompolitikai változás, amely egyformán érinti az összes dunai nemzeteket, a közel egy évezreden át uralkodó német birodalmi, túlsúly megdöntése. Ezer éven át a német nagyhatalom változó vezetése alatt, de végeredményben ugyanannak a keletre irányuló törekvésnek, a Drang nach Ostemnek szándékával irányította és formálta, a dumai nemzetek politikai életét. Ez a nyomás most megszűnt. Hogy ez mit jelent az érdekelt nemzetek politikai és gazdasági önállósága ós szellemi felszabadulása szempontjából, mindenki tudhatja, aki még nem felejtette el az elmúlt korszak szörnyű nyomását, Ma már szabad népek saját aemzeti erdekeik szemmeltartásával közeledhetnek egymáshoz és megr valósíthatjuk azokat a célkitűzéseket, amelyeket száz esztendővel ezelőtt, 1848 forradalmi éve tűzött napirendre és amelyeknek végső kiteljesedésében a. Dunavölgye összes szabadságszerető népei megital alhatják boldogulásuk és fejlődésük összes biztosítékait. Ami Magyarországot illeti, mi tudjuk a legjobban, hogy milyen súlyos áldozatokat követelt népünktől az az elszigetelt helyzet, amelyben a reakció politikája tartotta az országot. Ugyanúey tudhatják a románok is, hogy milyen áldozatokat követett tőlük az a politikai; rendszer, amely idegen hatalmi céloknak szolgáltatta ki hazájukat. Becsüljük meig ezeket a tanulságokat és ne feledkezzünk meg arról, hogy a történeHemnek azokban a korszakaiban, amikor idegen nagyhatalmi törekvések szembeállíthat

1 ak bennünket egymással, mind mi magyarok, mind a baráti román nép osiak szenvedést, nélkülözést kapott az élettől és végül katasztrófába zuhant. Nem tartozunk azok közé, akik kömmyen adják át magukat a szép történjeumi vágy álmoknak. Mi a politikában a realitásokat keressük és a demokráciát nem illúziókra, hanem a valóság szilárd talajára akarjuk felépíteni. Tisztában vagyunk azzal, hogy az adott helyzet realitásai melCett a magyar-román sorsközösség ápolása és kiépítése nemcsak hő óhajtása mind a keit népnek, hanem a mai világhelyzetnek olyan szükségszerű követelménye is» amelynek ' teljesítése elől kitérni egyet jelentene számunkra a nemzeti öngyilkossággal, egyet jelentene az elszigetelődéssel és egyet jelenítene a szabad mépek békefrontjának megtagadásával. Tisztában kell lennünk ugyanis azzal, hogy a kivívott szabadságot