Országgyűlési napló, 1947. II. kötet • 1947. december 3. - 1948. február 13.
Ülésnapok - 1947-39
591 • Az országgyűlés 39. ülése 1948. kapukat dönget, amikor itt különböző teljesít- • raényszámokat • hoz fel. Ezt, úgy hiszem, sokkal alaposabban» sokkal szelesebb keretek között és szakszerűbben megmagyarázta Vas Zoltán vagy Gerő miniszter úr már hetekkel vagy hónapokkal ezelőtt, és a kommunistapárt . kongresszusának egyik döntő kérdése éppen az egyéni teljesítmény kérdése és a rentabilitás kérdése volt, Azt hiszem, Vértes képviselő urat is megnyugtatja az, hogy bennünk minden jóindulat és szándék megvan arra, hogy amiképpen megoldottuk először a termelés mennyiségi emelésének kérdését, . ugyanúgy meg fogjuk oldani ezután ,a különböző minőségi kérdéseket, többek között a termelési önköltség kérdését is. (OLÁH Mihály (kp): Még Vértes ellenére is! ^ — VERTES István, (md): Nem értem! Beszéljen hangosabban! — OLÁH Mihály (kp): Vértes ellenére is!) Legyen szabad ugyancsak» Vértes képviselő úr statisztikájával kapcsolatban a következő" * köt válaszolnom. Vértes képviselő úr különböző teljesítményszámokat hozott fel. Ezzel kapcsolatban minden célzás nélkül akaratlanul is az a statisztika/ jut eszembe, amelyet 1947 tavaszán Sulyok Dezső, azóta körünkből nem éppen dicsőségesen eltávozott képviselő úr említett fel. Akkor mi nyíltan megmondottuk: nem korrekt statisztikai módszer az, hogy valaki októberrel kezdi és decemberrel végzi a statisztikát amikor nyilvánvaló, hogy három fizetett ünnep, továbbá iaiz ünnepeknél szokásos termelési visszaesés és egyéb körülmények magától értetődően rosszá teszik ia termelési viszonyokat, tehát ? drágítják a termelést. Ezzel szemben minden jóakaratú figyelmeztetésünk ellenére is kimutattak három vagy négy forinttal magasabb termelési önköltségi deficitet a szénfronton, ami Sulyok Dezső szerint halálra ítélte «az egész államosított bányászatot ^Megmondottuk, hogy egy hónappal később nézze meg a statisztikát, _ akkor már egészen másképpen fog az festeni, erre azonban nem volt hajlandó. (VÉRTES István (md): Az én adataim ,nem Sulyok ádataá, hanem Tímártól származnak! Az elvtársuk! — TÖRÖK Istlván (kp): Sulyok szellemében foglalta össze!) < t A képviselő úr említette, hogy a békebeli v teljesítmény, tehát az egész bányakoefficiens 1938-ban 8.8 mázsa volt, ezzel szemben ugyanez 1946-ban 5.46 mázsa, 1947-ben pedig 6.4 mázsa, volt. Ezzel kapcsolatban gyors kalkulációval átnéztük - a széntermelési verseny legutóbbi kétheti eredményeit és örömmel tapasztaltuk, hogy legújabban a Vértes képviselő úr által említett 6.4 mázsás teljesítménnyel szemben a teljesítmény már 8 mázsa fölé emelkedett, pedig ismétlem, még csak a termelési verseny -, kezdetén vagyunk, az első hónap összes szoká-" sos nehézségeivel és szervezési hibáivail.- Biztos vagyok lábban, hogy mi ezt a kérdést meg fogjuk oldani, és igen szeretném, ha a. parlament minden oldalán ne mindig azt néznék statikusan, hogy mi a, helyzet pillanatnyilag, hanem szíveskednének megnézni azt is, milyen a dolgok fejlődési tendenciájú, szíveskednének megnézni akár a termelési mennyiség, akár a termelési önköltség, akár pedig a fajlagos teljesítmények időrendbeli fejlődését, mert ezek mind pozitív jellegűek, és éppen ez a bizonyítéka annak, hogy a magyar munkásság, aí magyar államosított üzemek képesek megoldani olyan méretű problémákat, amelyeket nálunk sokkal hatalmasabb, sokkal gazdagabb és évi február hó á-én, szerdán., 592 győztes államoknak sem sikerült megóidaniok. A deficit egyik oka az, hogy egy hatalmas csődtömeget, tönkrejuttatott vállalatokat kellett átvennünk.'Sokan vaunak itt, akik a Magyar Általános Kőszénbánya, vagy a Salgú vagy a Rima ügyeit ismerik, és jól tudják, hogy egyetlen fillér nélkül kellett átvennünk a bányákat, tehát nyilvánvalóéi olyan terhekkel, amelyeket a magántőke sobaisem "volt hajlandó vállalni. Ha azután megnézi valaki, mondjuk a bányákat, akkor nyilvánvalóan kitűnik jätz iv hogy a 4—5 éves rablóbányászatot, amely Magyarországon szerte folyt, nem lehet máról holnapra helyrehozni, nem lehelt helyrehozni azt a tényt, hogy valahol könnyen lefejthető, jóminőségű és kis szállítőpályákkal 'lebonyolítható^ termelési feltételek helyett hatalmas térségben, szétdobált' bányászattal kell. küzdenünk- hiszen nem tehetjük meg azt, hogy áriám, millió tonnás szén tartalékot egyszerűen otthagyjunk valahol, mert tűlmessze van ennék a kifejtési területe és az illető terület szállítási költségei ma túlságosan magasak. Azt hiszem. Vértes képviselő úr sem csinálna mást á mi helyünkben, mint hogy egyetlen gramm szenet sem hagyna benn a földben, és kerüljön bármibe, először le kell fejteni ezt az egész hatalmas méretű, kitágult szállítási rendszert, azután pedig következik magától értetődően a műveletek koncentrálása bizonyos pontokra, ahonnan már egységes szállítással r jóval kisebb költséggel oldható meg 1 a kérdés, mint ahogy ez ma történik. Ugyancsak ezt a helyzetet látjuk, t. v képviselőtársaim, ha megnézzük — mondjuk — a Csepel vagy a Ganz gépeit. Modern gépnek általában azt szokták mondani, amely 1918—20 között készült. Nyilvánvaló, hogy mi a helyzet, ha olyan hengersorral kêîl dolgozni, ahol most is-^a legibarbárabb kézimunkát kell alkalmazni olyan viszonyok között,* amikor már régen újabb gépesítési módszerekről, automatizált termelési rendszerről lehetne szó, mondom, nyilvánvaló, hogy itt sem olyan könnyű a deficit eltüntetéséről beszélni. | Hasonlóképpen nyitva áll még nyugatra hurcolt javaink kérdése. A. Ganznak 1500 villanymotorja és egyéb üzemeinknek sokezer szerszámgépe van még nyugatoin. Nyilvánvaló, hogy ez a;z úgynevezett, kapun belüli munkanélküliséghez vezet^ és f végeredményben a termelésnek és a teljesítménynek a csökkenését okozza. Végül pedig-^nem kell ,azt sem elfelejteni, hogy az üzemek vezetésében sok helyen találkoztunk olyan emberekkel és .olyan vezető személyiségekkel, akiknek fő szempontja egyáb tálában nem a magyar demokrácia gazdasági talpraállítása volt hanem összeesküvés 1 és különböző fasiszta. merényletek üzemeink biztonsága ellen. Mindnyájan tanúi voltunk és láthattuk azt a hatalmas merényiétsorozatot, amely magyar üzemeinket érte, és azt hiszem, ez nyilvánvalóan azt mutatja, hogy a deficit okait ott is keresnünk kell, hogy még igen sok ember nem megfelelően > végzi munkáját a vezetésben. A Borbély—Rimanóczy-eset a MÁVAG-nál erre igen veszélyes és konkrét példa. - J >•• , Azután pedig nein lehet állítani, hogy ezekben a különböző vállalatokban a bányászés á nehézipar túlságosan rentábilis üzletág lett voln'ai. A bánya mindig éppen csak ia deficit határán mozgott, igen gyakran deficites