Országgyűlési napló, 1947. II. kötet • 1947. december 3. - 1948. február 13.
Ülésnapok - 1947-33
34B As országgyűlés 33. ülése 19ÍÍ ELNÖK: A miniszter úr által benyújtott két törvényjavaslatot az országgyűlés kinyomatja, tagjai között szétosztatja s előzetes tárgyalás és jelentéstétel céljából kiadja a miniszter úr által javasolt bizottságoknak. T- Országgyűlés! Napirendünk anyagával végeztünk, ezért javaslatot teszek legközelebbi ülésünk idejére és napirendjére nézve. Javaslatom, hogy legközelebbi ülésünket jövő héten, 13-án, kedden délelőtt 10 órakor tartsuk és napirendjére tűzzük ki a Budapesten 1947. évi december hó 8. napján aiáírtitaagyar-jugosziláv barátsági, együttműködési és kölcsönös segélynyújtási szerződés becikkelyezéséről szóló törvényjavaslat tárgyalását. Méltóztatnak napirendi javaslatomat elfogadni? (Igen!) Az országgyűlés a napirendi javaslatot elfogadja. T. Országgyűlés! Következik az interpellációkra adott miniszteri válaszok felolvasása. Következik a közlekedésügyi miniszter úr válasza Fehér Ferenc képviselő úrnak a zalaegerszegi vasútállomás költségeinek kifizetése tárgyában 1947 október 22-én irtásban előterjesztett interpellációjára. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék a választ felolvasni. CZÉH JÓZSEF jegyző (olvassa): »Tisztelt Országgyűlés! Fehér Ferenc országgyűlési képviselő úr az országgyűlés folyó évi október hó 22-én tartott 9. ülésében írásbeli interpellációi terjesztett elő a zalaegerszegi vasútállomás újjáépítési költségeinek kifizetése tárgyában^ Az interpellációra válaszomat a házszabályok 101. §-ának (3) bekezdése értelmében az alábbiakban adom meg: A zalaegerszegi vasútállomás felvételi épülete az inflációs idő alatt épült ujjá. Áz állam és'az állami üzemek ellen támasztott egyes követelések érvényesítéséinek korlátozása tárgyaiban kiadott és a Magyar Közlöny 1946. évi november hó 1-i 250. számában megjelent 12.660/1946. M. E. számú rendelet ^viszont kimondotta,, hogy az állam és a renidéletben felsorolt állami üzemek (köztük a Magyar Államvasutak) neszére a német megszállás megszűnése után, de 1946. évi július hó 28. napja előtt teljesített áruszállításból vagy más magánjogi jogcímen teljesített szolgálatokból eredő követelést a kormány további rendelkezéséig bírói úton érvényesíteni _ nein lehet. Ugyanezen rendelet 5. §-a pedig kimondotta, hogy a minisztérium 1946. évijdecember hó l-ig kibocsátandó rendelettel fogja meghatározni, hogy az előbbiek értelmében nem érvényesíthető követeléseket milyen r módon lehet majd érvényesíteni és kiegyenlíteni. Ez a kilátásba helyezett újabb rendelet azonban mindezideig nem jelent meg. A kérdéssel kapcsolatban ezideig csupán a folyó év február hó 14-én kiadott 1910/1947. M. E. számú rendelet jelent meg, amely elrendelte, hogy a szóbanforgó követeléseket egy erre a célra szolgáló külön űrlapoín 1947. évi február hó 28-ig be kellett jelenteni. Szükségesnek- tartom megjegyezmíi^ hogy az interpellációban említett zalaegerszegi kisiparosok ezt a bejelentést ugyan elmulasztották, az igazságügy minisztérium _ illetékes osztályától kapott értesülésem szerint azonban ennek reájuk nézve hátrányos következménye nem lesz, mert az igazságügyminiszter úr a közeljövőben az említett határidőnek a jövő év elejéig való meghosszabbítására fog javaslatot tenni a minisztertanácsnak. Az előadottakból következően mindadídig, évi január hó 9-én, pénteken. 346 amíg a követelések érvényesítését, illetve kiegyenlítését a kilátásba helyezett újabb kormányrendelet lehetővé nein teszi, a követelések kifizetése iránt az érvényben lévő általános rendelkezések folytán — jogszabályadta lehetőség hiányában — nem áll módomban intézkedni. Kérem a t. Házat, hogy válaszomat tudomásul venni szíveskedjék. Budapest, 1947. évi december hó 5-én. Gerő Ernő s. k. közlekedésügyi miniszter.« ELNÖK: Fehér Ferenc képviselő urat a yiszonválasz joga megilleti. FEHÉR FERENC (dn): T. Országgyűlés! A miniszter úr válaszát tudomásul veszem. A miniszter, úrnak nem áll módjában ezen a dolgon segíteni, de követelésemet, vagyis inkább kérésemet áthárítom az összkormányhoz. A Szabad Szó tegnapi számában megjelent egy cikk, amelyben azt olvastam, hogy a pengőidőből származó követeléseket a kormány forintba átszámítva követeli a polgároktól. Ha tehát a kormánynak van követelése az állampolgárokkal szemben, akkor, igen t. Ház, az állampolgároknak is lehet követelésük a kormánnyal szemben, annál is inkább, mert kisemberekről van szó. Eddig, t Ház» közös erővel, közös akarattal építettünk ujjá és ezt tesszük az elkövetkezendő években is, de a kormány nem háríthatja a költségeket a kisemberekre. Itt zalaegerszegi viszonylatban is nagyon sok kisiparos van, akinek az inflációs időkből köve telese van még a kormánnyal szemben. Ha ezeket a követeléseket a kisiparosság abban az időben megkaphatta volna, akkor még kaphatott volna valamit ezekért az öszszegekért, de az volt az e gyedüli vigasztalásuk, hogy a forint bevezetése alkalmával meg fogják kapni. Ismételten nagyon szépen kérem tehát az egész kormányt, tegye megfontolás tárgyává ezt a kérésemet s adjon módot arra, hogy ezeket az embereket kártalanítsák. (Taps a néppárton 1-) ELNÖK: Kérdem a t. Országgyűlést, méltóztatnak-e a közlekedésügyi miniszter úrnak az interpellációira adott válaszát tudomásul venni? (Igen!) Az országgyűlés a választ tudomásul veszi. Következik a közlekedésügyi miniszter *úr válasza Kálmán Ferenc képviselő úrnak a jószágitartás tárgyában 1947 november 12~én előterjesztett interpellációjára- Kérem a jegyző urat. szíveskedjék a választ felolvasni. ÇZEH JÓZSEF jegyző (olvassa): »Tisztelt Országgyűlés! Kálmán Ferenc országigyűilési képviselő úr az országgyűlés 1947. évi november hó 12. napján tartott 18. ülésében interpellációt terjesztett elő a jószálgtártás tárgyában. Az interpellációra válaszomat a házszabályok 101. § (3) bekezdése értelmében az alábbiakban adom elő. Nem felel meg a valóságnak az interpellációban foglalt az a megállapítás, hogy »a Magyar Államvasutak a teheráruforgalomnál a mezőgazdaság részére kedvezményes szállítási engedélyt nem ad.« Az állattartó gazdák kérelmére ugyanis még a nyár folyamán a következő vasúti fuvardíjkedvezményeket engedélyezteim : nedves eukorrépaszeletre 51—100 km. távolságban való fuvarozás esetén