Országgyűlési napló, 1947. I. kötet • 1947. szeptember 16. - 1949. november 24.
Ülésnapok - 1947-5
99 Az országgyűlés 5. ülése 1947. évi október hó S-án, szerdán. 100 homogén koalícióra van szükségünk. (Mozgás az ellenzéken) A választásoknak egyik nem kevéssé fontos célja az volt, hogy ezt a homogenitást a kormányzatban és a koalícióban elérjük. Kétségtelen, vitathatatlan dologi hogy a magyar demokráciának koalíciós kormányzásra van szükség-e. Másról nem lehet szó. Más kormányzás, mint koalíciós kormányzás ebben az országban jóidéig elképzelhetetlen. De van koalíció és van koalíció. Van olyan pusztán parlamentáris, pusztán kormányzati, pusztán a felső régiókra szorítkozó koalíció, amelynek alapja a kormányzópártok kölcsönös osztozkodása a hatalmon, a pozíciókon. Az ilyen koalíció — a ci vakod ásnak és a marakodásnak a koalíciója — többé-kevésbé elvtelen koalíció. Az ilyen koalíció — valljuk be őszintén — kompromittálja a demokratikus kormányzást, sőt magát a demokráciát és a parlamentarizmust is. Kekünk ilyen koalíció nem kell! Hanem olyan koalíció kell, amely dolgozik, amely programjában valóban egységes és amely nemcsak a koalícióban résztvevő pártok hatalmi megegyezéseire épül, hanem a dolgozó osztályoknak, maguknak a népi tömegeknek az egységére, közös munkájára és közös harcára épül. Valljuk azonban be t. Országgyűlés, hogy a magyar koalíciós kormányzásnak a története a felszabadulástól kezdve " egyre inkább eltávolodást jelentett a dolgozó és a népi egységre támaszkodó igazi koalíciótól és egyre inkább közeledést jelentett ia civakodó, az egyenetlen, a hatalmi megegyezésekre épülő koalícióhoz. Mondottam, hogy a választások egyik nem kevéssé fontos célja volt, hogy ezen a helyzeten változtassunk, és újra a közös program, a közös célok, a közös munka egységébe próbáljuk összekovácsolni az ország demokratikus erőit. Hogy ez sikerül-e, erre nézve jóslásokba itt nem tudok bocsátkozni, ezt a jövő fogja megmutatni, de az kétségtelen, t. Országgyűlés, hogy ez a program, a munkának, a<z építésnek, a demokratikus egységnek a programja a választásoknál többséget kapott. (Mozgás és zajos felkiáltások az ellenzéken: A kék cédulákkal! — Zaj a kommunista párton.) Majd beszélek a kék cédulákról is! Legyenek nyugodtak, nem térek ki semilyen kérdés elől. Azzal a ténnyel szemben, hogy a munkának és a ciemokratikus egységnek a programja többséget kapott, eltörpül minden kifogás és bírálat, amit a választással és a választások eredményeivel széniben felhoztak, vagy felhozhatnak. (Közbeszólások az ellenzéken: Szóval elismerik!) Foglalkozom ezekkel a kifogásokkal is. Foglalkozom, mert komoly szerepet játszottak a közelmúlt hetek politikai hullámzásaiban, és mert fel lehet tételezni, hogy lesznek kísérletek, amelyek arra irányulnak majd, hogy az ország közvéleményét az alkotó munka programja helyett választási sérelmekkel foglalkoztassák. (Úgy van! Ügy van! a kommunista várton.) Foglalkozom a kifogásokkal. Az első kifogás választójogi rendszerünknek azt az intézkedését illeti, amely szeríiinit a választási szövetség, a demokratikus kormányzó pártoknak az összessége prémiumot kapott egy bizonyos százalék elérése esetén. Azt mondják, hogy ez a prémium-rendszer igazságtalan. Azt mondják, hogy ez a reinidszer... (Pfeiffer Zoltán (f) : Mussolinii tjaíláilta ki! — Parragi György (md): A szovjetlapok is elítélik! — Zaj az ellenzéken. — Egy hang a kommunista párton: Végén csattan az ostor! — Pfeiffer Zoltán (f): Tudom, eleget csattant már, de nem ijedek meg tőle! — RatkÖ Anna (kp): Még csak ezután!) Azt mondják, hogy ez & rendszer az arányos és egyenlő választás elvének a megsértéséi jelenti. (Ügy van! Ügy van! az ellenzéken.) Nem tagadom, hogy azt jelenti, (Egy hang a néppárt oldalán: Végre!) ez természetes, de talán ne felejtsük el, hogy a demokratikus többségnek nemcsak az a feladata, hogy híven segítse kifejezésre juttatni a különféle csoportokba, osztályokba, pártokba tartozó néptömegeknek a politikai akaratát: nem kevésbé fontos feladata a demokratikus többségnek, — ezt minden ember tudja, aki ennek a kérdésnek történetével akár elméletileg, akár gyakorlatilag foglalkozott — előmozdítani kormányzóképes többség kialakítását is. (Zaj az ellenzéken. — Egy hang a néppártról: Akármilyen módon!? — Parragi György (md): Ez a választójog logikája? — Orbán László (kp): Ez az angol választójog logikája is! — Rudas László (kp): Parragi úr ne beszéljen logikáról! — Zaj.) A prémiumos rendszernél a politikai erők integrálódásának egy teljesen szabályos, törvényes, a politikai morál és az ésszerűség minden szabályával egyező módszeréről van szó. (Zaj az ellenzéken.) Ez a sokpárt-rendszer konzekvensen demokratikus és arányos választójog mellett, — ezt mindenki tudja, aki a, nyugati parlamentarizmus történetét félig-meddig ismeri — teljesen demokratikus választójog mellett könnyen vezethet a politikai csoportoknak, pártoknak olyan fokú elaprózódására, amely mellett kornányzóképes homogén többség kialakítása zinte lehetetlen. Tessék megnézi a francia Parlamentarizmusnak és válságainak történeét. Olyan választójogi eszközöknek alkalmaása tehát, amelyek jutalomban részesítik azokat a — ha szabad ezt a kifejezést használnom — történelmi pártokat, amelyek a kormányzás feladatainak elvégzésére — és ez elvégre nem elsősorban húsos fazekat, hanem felelősséget elent (Mozgás az ellenzéken.) — egymással szövetkeztek. Tehát azokat a pártokat, amelyek viselik a munka és a felelősség terhét, prémiumban részesíteni jogos és helyes. (Parragi György md): A régi, reakciós román parlamentben volt így!) Parragi képviselőtársam kiváló szakértője az angol parlamentarizmusnak. Legyen szíves ezt a vádat aa angol választójogi rendszerhez adresszálni. (Élénk taps a kommunista párton.) Meg kell jegyeznem ugyanis, hogy az angol választójogi rendszer szintén smeri és alkalmazza a prémiumot, csak nem nyílt, hanem burkolt foirmában. (Slachta Margit (nt): Milyen arányban?) Soklkai nagyobb rányban, t. képviselőtársam, mint amilyen rányban ezt a magyar rendszer alkalmazta, Sokkal nagyobb arányban, mert mindenki tudja, hogy Angliában igen gyakran fordult elő, hogy relatív többséggel az illető párt megapta a parlamenti mandátumoknak túlnyomó, döntő, ah szolút többségét. (Parragíi György md): Ma is ez a helyzet!)
