Országgyűlési napló, 1947. I. kötet • 1947. szeptember 16. - 1949. november 24.

Ülésnapok - 1947-16

825 Àz országgyűlés 16. ülése 1947. nvi tejet kapott volna! (Élénk derültség.) Ne így nézzük a dolgokat, kérem. Az a tehén nem adhat

1- annyi tejet. (Taps a kisgazdapárton és az ellenzéken.) Ha a magyar falvakat nem erősítjük meg-, ha aitffól mindig csak elvonunk» akkor a végén teljeseni legyengül. (Taps a kisgazdapárton. — Varga István (kp): Ezt ne erre mondja, hanem amarra! Biztosan ügyvéd volt," aki ezt mondotta! — Szentbe József (kg): Leheítl, hogy újságíró! — Derültség.) Ilyen tévedés előfordulhat. Dse volt egy másik eset is. Egy másik úr pedig a községi bikát kisérte hazafelé akkor, amikor a csorda jött befelé és tejet akart venni. Azt mondja: ez a legnagyobb, menjünk ez .után. (Élénk derültség.) Amikor elérkeztek a házhoz, azt mondja neki a gazda: uram, ez nem tehén, ez után hiába jött, ez nem adja le. (Derültség.) Mondóim, ha a magyar parasztság nem kap megerősítést, akkor csak fokozatosam legyengül és akkor nemi lesz fejés. Ezért kérek mindenkit, vegyük komolyan ezt a kérdést. Tudom, hogy a hároméves terv keretében minden párt a legkomolyabban vette a kérdést! és megígérték, hogy a magyar parasztság egyharmadát fogja kapni a folyósított kölcsönöknek. Eddig ezt nem tapasztaltuk, most az utóbbi időiben azonban valóban azt látjuk, hogy bizonyos formák között mégis a parasztságnak is jut valami. Nagyon kérem áz illetékeseket, vegyék ^komolyan ezt a dolgot, mert! a parasztság mindent elkövet, hogy termeljen, de ha végeredményben mindig csak tőlük vonunk el. akkor ennek katasztrofális következményei találnak lenni. Még valamit kiváuok szólni a parasztság neveléséről is. Hallottam, azt modják, hogy nem kell szaktudás. Leheti» hogy vannak kiváló emberek, de tagadni merem, hogy mindenkinek olyan kiváló tehetségeit adott az Úristen, hogy szaktudás nélkül megállja a helyét. A tanulás nem, szégyen, mindnyájan szívesein tanulunk és a több tudás több termelést is jelenj

1

. Én helyeslem a gazdasági iskolák minél nagyobb mértékű fejlesztését. Be mit látunk! Azoknak a kastélyoknak, amelyeknek nagy ré* szét a parasztság nyomorúságán és verejtékén építették, fel bizonyos urak. legtöbbje le van rombolva, imásrésze üdülők céljaira szolgál. Nem i rigyeljük, _ hogy munkás üdül őket csináltak belőlük, de jobban szerettük volna. ha iskolákká alakítják át azokat s azokban az ifjúságot nevelnék több tudásra, és így több eredmény kihozására. (Helyeslés a kisgazdapárton.) Én azt is sziivesen láttam volna» ha *ez a parasztság! is hozzá jutott volna egy-két ilyen kastélyhoz, ha a paraszt is elmehetett volna üdülni, mert ha a paraszt megrokkan, — ezt ugyan sokan nem akarják belátni. — nagyon keveset törődnek azokkal az öreg parasztokkal, akik egész életükben olyan sokat dolgoztak, hogy hátuk is meggörnyedt belé, annyi kaszálás* annyi munka után, vagy pedig; a karját sem tudja felemelni az a parasztember a, reuma miatt. Ezekrőt nem gondoskodik sienki, ezekkel nem törődik senki. Gondoljunk ezekre a névtelen robotolókra is. meri! hiszen ezekre is ráférne egy kis üdülés. Mint az * előbbi mondottam, mi nem irigyeljük a munkások üdültetését, sőt ennek a továbbfejlesztéseit) is szívesen látjuk, szívesem vesszük, hogy a imunikások számára van most már egykét! hetif pihenés, de a megrokkant és kifáradt évi november hó 5-én, szerdán. 826 magyar parasztok is jussanak már egyszer egy kis üdüléshez. (Helyeslés és taps a kisgazdapárton és a parasztpárton.) Az ipar kérdésére is rá, kell térnem. Mi megtettük a magunk kötelességét, de bizony azt kell mondanunk, hogy velünk szentben nem tapasztaljuk ezt, a viszonosságot. Az ipari termelés a múlt hónapban 60 millió forint volt. Utánanéztem, hogy ebből mi jutott, a magyar falunak. Ki kell jelentenem, megdöbbentett, hogy esäik 5 millió forint értékű áru jutott a falunak. Hogy a többivel mi történ ti Megkapták a nagy áruházak és az össze-vissza jó összekölttetésekkel rendelkező urak. Én magam láttam, amikor az egyik áruházba akartam bemenni, hogy valami csekélységet vegyek: a gyermekeimnek s csodálkoztam azon, hogy olyan óriási sor állt ott, hogy alig lehetett bemenni, de ugyanakkor azt is láttam, hogy volt olyan, aki bejutott és a vállán hozta ki az árut, 2—3 véget is. Amikor azután hazamentem Szatmár megyébe, — amely most Magyarországon a világ végének mondható, hiszen csaknem (négyszáz kilométernyire van innen, nem nagyon gondolt rá senki, — ott azt az árut, amelyet Budapesten 8 forint 40 fillérért árulfták, 35 forintért adták el. (Varga István (kp): Miért nem jelentik fel?) Ez ellen az elosztás ellen a leghatározottabban tiltakozom. Tessék beosztani úgy, hogy necsak Budapestnek jusison az áruból, hanem a vidéknek is. Ha arra száimtiítanak, hogy a falun megtalálják a mezőgazdasági értékeket, akkor juttassanak iparcikkeket is a falunak. En ismerem a vidéket, tudom, hogy háromévi megfelelő termelés és munka mellett olyan gyenge tertméet hozott a föld, hogy alig volt eüég az önfenntartásra. Az idén Szatmár hála Istennek elég jól fizetett, aránylag jó volt a termési, de különben is a lerongyolódott paraszltíság, ha nem tudom mennyiért kapná is, meg kell, hogy vegye az iparcikket, rá van kényszerítve, mert gyermekei jórészt ruhátlanok. Éppen ezért tiltakozunk az ilyen elosztás ellen, tiltakozunk az ellen, hogy a faluval nem 'törődnek, ugyanakkor, amikor a jó összeköttetésekkel rendelkező áruházak tö)nwe vannak áruval. Inkább ezeket csukják be. Vannak szövetkezeteink, ezek útján lehetne odajuttatni az árut a parasztsághoz, ne pedig_ olyanokat gazdagítsunk, akik: csak fosztogatják a mar gyár falut. (Tetszés és taps a kisgazdapárton.) Megtörtént, magam láttam, hogy a típusára cipőből kidörzsölték az ár jelzést és_ azután vidéken kétszeres áron adták el a cipőt. Ott 140 forintot kértek azért, ami Budapesten legfeljebb 80—85 forintba kerül. Mondom, látszott a kidörzsölt ár jelzés. Ezt nem szabad megengedni. A magyar paraszttal . szemben fosztogatásnak nincs helye, s neimi szabad megengedni, hogy a munkáját formálisain kiuzsorázzék. Tessék gondoskodni arról, hogy megfelelő iparcikkek jussanak el a falura is,, ne pedig Budapestre, a feketézők kezére. (Gyurkovits Károly (szd): Fel kellett volna jelenteni! — Borsos Sándor (pp): Figyeljen rá a gazdasági rendőrség!) Az idő rövidsége miatt nem akarok sokat beszélni, különben is injterpellációs nap van. Röviden csak annyit: mi a magunk kötelességét! minden körülmények között igyekszünk elvégezni. Kérem a magyar falu felé a legnagyobb jóakaratot és kérem azt, amit már többszörösen megpróbáljunk, hogy segítsék elő az érdekvédelem minél hatályosabb lélirehozá-