Országgyűlési napló, 1947. I. kötet • 1947. szeptember 16. - 1949. november 24.
Ülésnapok - 1947-16
787 Az Országgyű 7 és 16. ülése 1947. tosítani. Félreértéig ne essék, mi nemzeti parasztpártiak iiiem ia tisztességes kereskedelemnek vagyunk ellenfelei, hanem annak a kereskedelemnek, amely spekulál, amely árut halmoz, amely jövedelmét, tisztességesen keresett nyereségét nem építkezésre, nem tőkeképződésre tf ordít ja, hanem spekulációs célokra használja fel. így fest una az értékesítési terület. De ha megnézzük gazdasági életünk egy másik fontos területét» az állami vállalkozások területét, ott is sok javítanivalónk akad. Sok új eljárási módnak, sok intézkedésnek kell következnie a kormány részéről. De nagy feladatot ró a kormányra — amint már említettem — gazdasági életünkben a szárazság folytán előállt új helyzet. Vetésterületünk megnövelését- amitől jövő évi közellátásunk függ, legalább annyiraamennyire biztosítanunk kell, másrészt elő kell készítenünk olyan intézkedéseket, hogy az ősszel vetetlenül maradt területeket legalább tavasszal^ bevessék és így közellátásunkat és^ terméseredményünket valamiképpen megjavíthassuk. Fenyegető veszedelemként jelentkezik Magyarországon a munkanélküliség problémája. Ezrek és tízezrek vannak munka nélkül. Ugyancsak _ a munkanélküliség veszélyes és kísérteties jövője rajzolódik a magyar ifjúság minden rétege elé is. Ne tekintsünk másra, csak az új földhöz juttatottak és a régi kisbirtokosok gyermekeire, akiknek számára kevés a föld; nekik is új elhelyezkedési lehetőség kellene, hogy beilleszkedve a nép életébe, hasznos polgárai és fenntartói lehessenek a nemzetnek. Ha az iparosfiatalság, munkásfiatalság problémáit nézzük, azt látjuk, hogy amikor a vállalatok nyersanyag- és tőkehiánnyal küzdenek, ennek szintén kevés lehetősége van az elhelyezkedésre. Amikor ezeket a kérdéseket így vizsgáljuk, világos lesz előttünk- hogy nem foltozásra, nem siránkozásra van szükség» hanem erős elhatározásra, tervszerűségre, gazdasági életünk minden területének alapos megvizsgálására és egységes intézkedések foganatosítására. El kell vetnünk a régi világnak, a régi gazdasági felfogás» a kereslet és kinálat törvényeinek vizsgálatait. Inkább a szükségletből kell kiindulnunk és ehhez kell fedezetet keresnünk, hogy Magyarország és a niagyar nép mai nehéz gazdasági viszonyaiból ki tudjon lábalni. Ha át akarjuk tekinteni a magyar gazdasági életet, először talán pénzügyi és hiteléletünk területére tekintsünk. A szörnyű infláció után, amely 1946 augusztusában megszűnt és amelyet a stabilizáció követett a kezdeti hónapok eredményei után, a múlt év végén- de főleg ennek az évnek az elején, gazdasági életünkben bizonyos egyensúlymegbomlás jelentkezett. Az egyensúlymegbomlást két oldalról is szokták vizsgálni: egyrészt a pénz oldaláról» másrészt az áru oldaláról. Nemcsak a tudós professzorok, vagy a közgazdaság tudományában jártas emberek vizsgálják ezt, hanem egyszerű parasztemberek és munkásemberek is öntudatlanul, egyrészt a pénzen keresztül» másrészt pedig a beszerezhető árumennyiségen keresztül szokták megítélni gazdasági életünket. Vizsgáljuk meg először bankjegyforgalmunkat, hogyan alakult Magyarországon a évi november hó 5-én, szerdán. 788 bankjegyforgalom a stabilizáció óta egészen napjainkig. Ha ezt nézzük, akkor a következők tárulnak elénk. A stabilizáció terve ' szerint az 1946/47. gazdasági év végéig egymilliárd forint értékű bankjegyet kellett kibocsátani. Ez tényleg meg is történt. A Nemzeti Bank december 31-i kimutatása szerint körülbelül 1028 millió forint került addig kibocsátásra. 1947 február 28-ig már 1150 millió forint a kibocsátott bankjegyek értéke. Ez év március 31-ig már 1231 millió forint» ez év szeptember 30-ig pedig már 1939 millió forint értékű bankjegy került kibocsátásra. Ha tehát százalékosan nézzük az emelkedést» azt látjuk, hogy 1946 december vége ótia 1947 szeptember végéig 89%-kab ha február végével hasonlítjuk; össze, akkor 69%-kai, ha pedig a máreiusvégi állapottal vetjük össze, akjcor 58%-kai emelkedett Magyarország bankjegyforgalma. Ha megnézzük a bankjegyforgalom és a nemzeti vagyon arányát, akkor a következő kép tárul elénk. A nemzeti vagyon szeptember 30-án a becslések szerint körülbelül 18 milliárd forint volt. Ennek vizsgálata azért fontos 1 , mert minden normális gazdasági életiben a nemzeti vagyon egytized értékének megfelelő bankjegymennyiség kerül kibocsátásra. Ha ezt az arányt az 1937. évbein vizsgáljuk, ha laz utolsó békeesztendő gazdiasági viszonyait vesszfúk isizemügyre, Nkkor a következő kép alakul ki. 1937-ben 4.4 milliárd pengős nemzeti vagyon mellett 446 millió pengő értékű bankjegy volt forgalomban, tehát az egy tizedes arány tökéletesein megvolt 1937-betn és mondhatjuk, most 1947 szeptemberében is megközelítőleg' megvolt. De ugyancsak érdekes képet mutat a Nemzeti Bank váltótárcája, amely szintén kifejezője a bankjegyforgalomnak és a pénz értékének. A szeptember 30-i kimutatás szerint a : váltótárca •" kibocsátott bankjegyeknek kéharmadrészét teszi ki, míg 1937-tei 50 százalékkal több volt a bankjegyeknél és nem szaibad elfelejteni azt sem, hogy ugyanakkor a magánbankok is eléc'^é komoly kihelyezést végeztek. Ha a betétek helyzetét vizsgáljuk, akkor azt látjuk, hogy szeptember 30-án 520 millió forintot képviseltek a betétek, míg 1937-ben, az utolsó békeesztendőben 900. millió pengőt, s ha ezt mai értékre átszúrni'juk, 4.5 mii. liárd forintot jelentettek a betétek, tehát tízszeresét a mai betétállománynak. Ha felületesen vizsgálnák a magyar gazdasági életet, akkor azt gondolha.tnók, hogy Magyarországon a felesleges bankjegykibocsátás okozza az áremelkedést. r Amint azonban beszédem elején és a későbbiekben is megemlítettem, az áruoídalt is figyelembe kell vennünk mert esetleg áruhiány folytán is emelkedhetnek az árak és romolhatik a pénz. Ha a nagykereskedelmi indexet figyeljük, akkor azt tapasztaljuk, hogy 1946 december 31-én a nagykereskedelmi index 98-7 volt, 1947 szeptember 30-án pedig már 131.3. Most vizsgáljuk meg tüzetesebben az áruoldalt. Amint már említettem, sokan feltehetik és fel is teszik, hogy csak az áruhiány okozza pénzünk romlását. Ugyanakkor meg kell mondanunk azt is, hogy kevesebb áruforgalmat le lehet bonyolítani kevesebb pénzmennyiséggel is, de a termés gyenge volta s az állatállományunkban bekövetkezett nagy