Országgyűlési napló, 1947. I. kötet • 1947. szeptember 16. - 1949. november 24.

Ülésnapok - 1947-10

497 Az országgyűlés 10. ülése 1947. tése legalább a három hónapot meghaladja«. A 2. pont helyébe pedig: »aki tudatosan töre­kedett iltetéktelen nyereség állandó megszer-' zésére és ezt a nyereségeit cselekményei útján már el is érte.« T. Ház! Kérem méltóztassék e módosító javaslatokat elvetni. Ezek a javaslatok tártai' milag tulajdonképpen a törvény egész intem eióját akarják megsemmisíteni, mert« hiszen a törvény rendelkezése szerint a különbíróság elé tartoznak azok. akik bűntett miatt helvez­tetnek vád alá. A felsorolásban azután azok szerepednek, akik visszaeső bűnösüki Tp.Tmó­szeles dolog, hogy ha egy bűm/tett miatt vád alá helyezett egyént előzetes vétség miatt ítéltek el. akkor k idetartozik, mert hiszen az a tett. amely miatt most vád alá van helyezve, önmagában bűntettet képez- Ennekfolytán te­hát írem lehet ennek a bíróságnak a hatáskö­réi olyan értelemben szűkíteni, hogy »csak elő­zetes bűntett alapján és ha büntetve lett vol­na«. Ez tartalmilag azt jelentené, hogy a yisz­szaesők legnagyobb -része kivétetnék eme kü­lönbíráskod ás hatásköre alól. Ami a második pontot illeti, amely azt mondja, hogy ne azok tartozzanak a különbí­róság elé, akik tudatosan jelentékeny nyereség megszerzése miatt követtek el bűncselekményt vagy erre törekedtek, hanem csak azok, akik ezt ,a jelentékeny nyereséget tényleg meg is szerezték, tudjuk, hogy az esetek eg} jelenté­keny része akként derült ki. hogy közvetlenül a gazdasági rendőrség maga áll oda az árdrá­gítóhoz és ajánl neki üzletet, az árdrágító be­dől és ennekfolytán cselekményének végre­hajtása meghiúsul. A beterjesztett javaslat szerint ebben az esetben az illetők nem tartóz" nának a külöubíróság hatáskörébe, márpedig ez lehetetlen. Az, aki jelentékeny nyereségre akar szert temmá és ezáltal az ország érdekét jelentékenyen veszélyezteti, vagy megkáro­sítja, még ha nem is sikerült neki az árdrágí­tani akarás, elköveti ezt a cselekményt, meri ez ne,m változtat azon a tényen, hogy ő a köz­érdeket súlyosan meg akart a károsítani. Tehát ez az eset a különbíróság' hatáskörébe uta­landó. Kérem ezek alapján a módosítás elvetését. Elnök: Következik a határozathozatal. (Vértes István (md): En szólásra jelentkez­tem iazi 1. §-hoz! — Mozgás és zaj.) Kérdem, méltóztatnak-e az 1. §-t a bizottság szövegezé­sébein (Vértes István (md): Jegyző úr, jelent­keztem! ! — Zaj.), szemben Maár Gyula képvi­selő únnaik a szakasz (1) és (2) bekezdéséhez benyújtott indítványával, elfogadni, igen vagy nem 1 ? (Igen! Nem!) Akik elfogadják, szívesked­jenek felállani. (Megtörténik.) Többség, ' Ki­mondom, a határozatot, hogy az országgyűlés a,z 1. Vt a bizottság szövegezésében elfogadta. Következik la törvényjavaslat 2. §-ának tár­gyalása. Kérem a jegyző urat, • szíveskedjék felolvasna. Czövek Jenő jegyző (felolvassa a 2. §-t.) Elnök: Az előadó úr kíván szólni. Hajdú Gyula (kp) előadó: T. Országgyű­lés? Dr. Maár Gyula képviselő úr módosító indítványt: terjesztett elő, amely szerint a kü­lömtamács elnökét a terület szerint illetéke« ítélőtábla elnöke rendeli ki. Kérném az eredeti szövegezés elfogadását, amely szerint az igaz­ságügymiiniszter úr rendeli ki a különtanács elnökét. (Helyeslés a kommunislapáft soraii J ban.) ]!._,) OKSZÁGGYÜLÉSI NAPLÓ I. évi október hó 23-án, csütörtökön. ,_ 498 Elnök: Következik a határozathozatal. Kérdem a t. Országgyűlést, méltóztatnak-e a 2. §-'t ia bizottság szövegezésében» szemben Maár Gyula képviselő úrnak a (2) bekezdéshez, to­vábbá Dénes István képviselő úrnak a (3) be­kezdéshez javasolt módosító indítványával el­fogadni? (Igen! Nem!) Akik elfogadják, szí­veskedjenek felállani. (Megtörténik.) Többség. Kimondom a haitároz'atot, hogy az .országgyű­lés ... (Zaj. — Az elnök csenget.) Kérem, t. képviselő urak, hallgassák meg csendben, tami­kor az elnök/kimondja a határozatot. Kimon,­doim a határozatot, hogy az országgyűlés a 2­§-t iá- bizottság szövegezésében elfogadta. Következik á 3. i Czövek Jenő jegyző (felolvassa a 3. §'t.) Elnök: Következik a határozaithozatal. Kérdeni a t. Országgyűlést, miéltéztatnak-e a 3. §-t ,a bizottság szövegezésében etfogaidinil (Igen! Nem!) Akik elfogadják, szíveskedjenieik felállani. (Megtörténik.) Többség. Kimondom a határozatot, hoigy az országgyűlés a 3. §-*t a bizottság szövegezésében elfogadta. Következik a 4. §. Kérem a jegyző urait. szíveskedjék felolvasná. Czövek Jenő jegyző (felolvassa a, í—6. §-ok f 't, amelyeket az országgyűlés elfogad. Felolvassa a 7. §-t.) Elnök: Az előadó úr kíván szólni. Hajdú Gyula (kp) előadó: T. Országgyű­lés! Ehhez a szakaszhoz dr. Abay Nemes kép­viselő lír a -következő módoisítást nyújtotta be (olvassa): »Javaslóim, hogy a törvényjavaslat 7. §-ánák (1) bekezdéséibein a »rendszerint« szó kihagyassék, illetve töröltessék, továbbá, hogy a 7. §. (2) bekezdése teljesen kihagyassék.« Kérem az országgyűlést', hogy ezt a módo­sító indítványt utasítsa lel és a szalkaszt a bi­zottság szövegezésében folgadja él, amely sze­rint a ténybeli egység keretében, ha más bűn­cselekmémiy gyanúja felmerül, szintién (a fcülöm­tanács ítélkezik. (Helyeslés a konimunistapárt soraiban.) Elnök: Következik a határozathozatal. Kérdem a ti OríSzággyűlést,jméltóztatnalk-e a 7. §-t a bizottság szövegezésébeirii, szembein Abay Nemes képviselő úrnak az (1), illetve (2) be­kezdéséhez benyújtott módosító indítványával elfogadni 1 ? (Igen! Nem!) Akik elfogadják, szí­veskedjenek felállatni. (Megörténik.) Többség. Kimondom a határozatot, hagy az országgyű­lés a 7. §-t a bizottság szövegezésébein elfo­gadta. Következik a 8. §. Kérem a jegyző urat, szí J veslkedjélk azt felolvasni. Czövek Jenő jegyző (felolvassa a 8. §-t amelyet az országgyűlés elfogad. — Felolvassa a 9. §-t.) / • Elnök: Az előadó úr kíván szólni. Hajdú Gyula (kp) előadó: T. Országgyű­lés! Dr. Maár Gyuíla képviselő úr ehhez ipjisza­kaszhioz a következő módosító indítványt ter­jesztette be (Olvassa): »Az uzsorabírósági kü­löntanács határozata ellem újrafelvételi és, jog­egység érdekélben használható pen'orvoslat ki­vételéven jogorvoslatnak csak iákkor van helye a Kúriához, ha a különtanács ítéletében baláil­bünttetést vagy öt évet meghaladó szabadság­vesztés büntetést szabott ki«. Tekintettel arra, hogy itt bűntettek feletti ítélkezésről van szó, amelyek túlnyomórészük­ben előreláthatólag öt évet (meghaladó bünte­téssel sújtatnak, ez a módosító indítvány prak­tikusam annyit jelentene, hogy a, tör vánv ja vas­lat által eőklányzett azt a megoldást, hogy a 32

Next

/
Oldalképek
Tartalom