Nemzetgyűlési napló, 1945. VIII. kötet • 1947. június 24. - 1947. július 25.

Ülésnapok - 1945-134

A nemzetgyűlés 134. ülése 1947. ben, amikor ezeknek a kis országoknak béke- I szerződései tárgyalás elé kerültek Parisban, akkor Románia arra hivatkozhatott- hogy messzebb tart a demokratikus fejlődés, ia demokratikus haladás útján, mint ahol Magyar ország tartott 1946-bau. (Pfeiffer Zoltán (pk): Vá-asztások sem voltak akkor! — Dénes István (pk): Volt komoly és rendes diplomáciájuk! — Nagy Vince (msí): Magyarország nem tett semmit! Május 7-én döntöttek és a magyar kormánynak nem volt semmi kérése előterjesztve! — Za.j.) Elnök: Csendet kérek, képviselő urak! (Egy hang a kommunistapárt oldaláról: De idegesek vagytok!) Horváth Márton (kp): Vájjon igaz-e. hogy 1946-ban Románia messzebb tartott a ^demokratikus fejlődés útján, mint mi? (Révai 'József (kp): Hintapolitikát mindenesetre nem csinált! — Parragi György (pk): A legnagyobbat, amit csak csináltak a történelemben! — Reicher Endre (pk): Egy értelmű politikát csinált! — Nagy'Vince (msz): Csak egy oldalra hintáztak!) Mindenesetre állapítsuk'meg, hogy .amikor tárgyalás alá került az ország ügye, akkor a nagyhatalmiak, amelyeknek döntő szerepük volt ebben« teljesen egységesen - lényegében elutasító álláspontra helyezkedtek Magyarországgal szemben. Ez vonatkozik a legteljesebb mértékben a nyugati nagyhatalmiakra is. (Egy hang a szabadságpártról: Amerika nem!) Hadd olvassam fel erre vonatkozólag magának Sulyok Dezsőnek, aki szakértő a nyugati nagy hatalmak kérdésében, az álláspontját, amelyet hangoztatott. (Olvassa): »A nyugati hatalmakról a párisi béketárgyalások után megállapítható,« — mondja Sulyok Dezső --- »hogy*, nem mutattak különösebb rokonszenvet Magyarország iránt. Számukra a magyar kérdés nem fontos kérdés, sőt számos gesztusból ,az látszott, hogy számukra éhben a pillanatban talán egyáltalán nincs is magyar kérdés. Mi részei vagyunk egy középkeleleurópai kérdésnek« — mondja Súlyok — »és az oroszokkal szemben fennálló különben is eléggé terhelt száimlájukat nem hajlandók miattunk újabb tétellel megterhelni. Határozott szimpátiát kiolvasni a mai Magyarország számára részükről túlzott optimizmus lenne.« . így nyilatkozik a nyugati nagyhatalmak magatartásáról Magyarországgal szemben. Es ebben a teljesen elutasító magatartásban kétségtelenül az a politika a bűnös, amelyik sok szempontból ott folytatta 1946-ban. ahol az 1940es évek elején, sőt az 1930-as évek elején elkezdtük és abba sem hagytuk. Igen sok szempontból áll ez. Sajátmagunkat csapjuk be, ha nem ismerjük fel ezt a kérdést; és tulajdonképpen csak ma vagyunk igazán abban a helyzetben, hogy ennek az állításnak az igazságát teljes nagyságában felismerhessük. Nemrégiben, ínég jóformán néhány héttel ezelőtt itt ült ia demokratikus magyar nemzetgyűlésen, az egyik bársonyszékben, a kormány élén Nagy Ferenc, (Nagy Vince (msz): Akit mi támadtunk, önök tapsolták! — Parragi György (pk): Ö volt a nagy demokrata! Népi demokrata! — Zaj.) az a Nagy Ferenc, aki eddig példátlan művészetre emelte azt a. kétkulacsos politikát, amely jellemezte a harmincas évek miniszterelnökeinek. Kállaynak (Egy hang a szabadságpárton: Lelkesen tapsolták!) és a többieknek politikáját. (Nagy Vinee (msz) : Miért támogatták? Tudták, hogy összeesküvő!) Nem igazi (Nagy Vince (msz): Négy hónapig évi június hó 25-én, szerdán. 46 I tűrték! — Közbeszólás a szabadságpártból: I Mindent tudtak róla!) Addig támogattuk Nagy Ferencet... (Ternay István (msz) : Azt mondották, hogy mi támadjuk a demokráciát, mert Nagy. Ferencet támadjuk:! — Zaj.) Elnök: Csendet kérek! Horváth Márton (kg) : ... míg nem sikerült leleplezni azt, hogy lényegében ,a Horthy-rend^ szer híve, lényegében a nagybirtok híve; addig támogattuk őt, amíg úgy látszott, hogy az új imagyair demokrácia méltó miniszterelnöke. Azért mondom, hogy művészetre emelte a kétk'ulacsosságoV mert ilyen hosszú ideig tudita leplezni ezt az .egész magyar közvélemény előtt. (Egy hana a szabadságpárton: Mindent tudtak róla! — Nagy Vince (msz): Januárban tudták!) Nem a mi hibánk) hogy támogattuk (Nagy Vince (msz): Január óta a jegyzőkönyvekből tudták, hogy taïz összeesküvésben részes!), de a mi érdemünk, hogy lelepleztük Nagy Ferencet, mint ahogy Nagy Ferencet megelőzően önöket is lelepleztük- (Ügy van! Úgy van! a kommu^ nistapárton. — Gúnyos derültsép a szabadsáé^ párton. — Ternay István (msz): Nagyon gyenge volt, képviselő úr, kár volt mondani! — Nagy Vince (msz): A jegyzőkönyvek szerint részes volt! Január óta tudták! — Zaj és eh lentmondások d kommunistapárton. — Ternay István (msz): Kár volt ezt mondani! — Nagy Vince (msz) : Rákosi beismerte, hogy január óta tudták!—Az elnök csenget. — Révai József (kp): Kiderül, hogy Nagy Vine© harcolt az összeesküvők ellen és nem mi- — Nagy Vince (msz): Nagy Ferenc ellen harcoltam, önök tapsolták! — Orbán László (kp): Azért támadják, mert nem elég ügyesen esküdött össze! — Az elnök csenget — Nagy Vince (msz): Akkor támadtuk, amikor hatalmon volt!—Pásztor Imre fázd): Akkor ott volt a védőszárnya alatt! — Zai és ellentmondások a szabadságpárton.) Ez a kétkulaesos politika, amelynek immár talán nem Kállay Miklós, hanem Nagy Ferenc a klasszikus képviselője a magyar poli" tikai történelemben» akármilyen ügyesen, akármilyen művészettel és ravaszsággal titkolta is ezt a magatartását, az államvezetésben, Magyarország döntő politikai kérdéseiben kétségtelenül éreztette hatását annyiban, hogy a nagyhatalmaknak és szomszédainknak bizalmatlanságát kihívta Magyarország ellen. Gondoljunk csak arra. hogy közvetlenül azután a békeszerződést megelőző moszkvai utazás után, amely bizonyos reményeket ébresztett mindannyiunkban, következett Nagy Ferencnek az a washingtoni útja, amelyről most tudtuk meg a Washington Post fecsegése révén» hogy Nagy Ferenc mire használta fel. Az, ami így suba alatt történt, ami rejtve történt, igenis» a magyar politikai vonalvezetésben olyan mentékben, amennyire hatiar lom volt ezeknek az elemeknek kezében, kétségkívül megmutatkozott. (Pfeiffer Zoltán, (pk): Ebben igaza van! De nem volt hatalom a kezében!) Es ha igaza van Sulyok Dezsőnek aibban» hogy a nyugati nagyhatalmak teljes érdektelenséggel viseltettek, a magyar kérdés iránt, (Dénes István (pk): Diplomáciánk hiányossága miatt!) sőt majdnem azt lehetne mondani, ellenszenvvel viseltettek a magyar kérdéssel szemben, nem kétséges» hogy azt a lehetőséget, amelyet Románia nemcsak ki-> ugrásával, hanem kiugrása után követett politikájával is kivívott a szomszéd hatalmak felé. (Dénes Isitván (pk): Tatarescuval és