Nemzetgyűlési napló, 1945. VIII. kötet • 1947. június 24. - 1947. július 25.

Ülésnapok - 1945-144

A nemzetgyűlés 144. ülése 1947. évi július hó 21-én, hétfőn, Szabó Árpád elnöklete alatt. Tárgyai: oidai Elnöki előterjesztések '. 437 Beiicze Imre (kg) előadó beterjesztette az alkotmányjogi és közjogi, a közigazgatási, valamint az igazságügyi bizottság jelentését az országgyűlési választásokról szóló törvényjavaslat tárgyában 437 A gazdasági bizottság jelentése a nemzetgyűlés 1947-48. évi költségelőirányzata tárgyában (205. sz. iromány) Ismertette Révész László (kg) előadó 438 A legközelebbi ülés idejének és napirendjének megállapítása 442 A kormány részéről jelen volt : Mihály fi Ernő tájékoztatásügyi miniszter. (As ülés délután 1 óra 11 nerckor kezdődött.) (Az elnöki széket Szabó Árpád foglalja el.) Elnök: T, Nemzetgyűlés! Az ülést meg­nyitom. Az ülés jegyzőkönyvének vezetésére Vörös Vince, az egyéb jegyzői teendők ellá­tásaira pedig Pásztor Imre jegyző • urakat ké­rem fel. Jelentem a t. Nemzetgyűlésnek, hogy a házszabályok 3. § (6) bekezdésében foglalt rcndeílkezés értelmében a soros jegyző urakká] együtt megvizsgáltam a Vértessy Károly he­lyére behívott Szabó László képviselő úr meg­bízólevelét és megállapítottam, hogy az a tör­vénybeli! előírt kellékeknek mindenben meg­felel A nemzetgyűlés a bejelentései tudomásul veszi és Szabó László képviselő ural igazolt­nak jelenti ki. Bojicze Imre képviselő úr mint az alkot­mányjogi és közjogi, közigazgatási, valamint igazságügyi bizottság előadója kíván jelen­tést tenni. Bencze Imre képviselő urait illeti a szó. Bencze Imre (kg) előadó: T. Nemzetgyű­lés! Van szerencsém betérjesztiemi az alkot­mányjogi és jkö5zjög#. a közigazgatási, vala­mint az igazságügyi bizottság együttes jelen­tését az országgyűlési választásokról szóló .törvényjavaslat tárgyában. Kérem, hogy a jelentés kinyomatását és szétosztását elren­delni és annakidején napirendre tűzése iránt intézkedni szíveskedjék. Elnök: Az előadó úr által ' beadott jelen­tésit, a nemzetgyűlés kinyomatja s tagjai kö­zött szétosztatja. Napirendre tűzése ^iránt ké-. sőbb fogok a t. Nemzetgyűlésnek javaslatot Itenni. T. Nemzetgyűlés! Napirend szerint követ­kezik a gazdasági bizottság jelenlésének tár­gyalása a nemzetgyűlés 1947—48. évi költség­előirányzata tárgyában. . Révész László előadó urat illeti a szó. Révész László (kg) előadó:. T. Nenizetgyű lós! A gazdasági bizottság a házszabályok 57. §-a értelmében egybeállította a nemzetgyűlés 1947—48. évi költségelőirányzatát^ amelyet a következőkiben van szerencsém ismertetni. Az egybeállított és csatolt költségelőirány­zat az 1., 2. és 3. cím költségeinek megállapr fásával foglalkozik. A.z 1947—48. évi költiségelőirányza.t az 194K. évi költségvetéshez képest 3,102.000 forint többletet (tüntet fel, mely többlet a személyi járandóságoknál felmerült 4,256.510 forint többkiaidiásbód és a dologi kiadásoknál elért 1,154.510 fofimt csökkenés egybevetéséből szár­mazik. Az egyes címeknél előirányzott összegek iá következők. Az 1. címnél a nemzetgyűlésre 8,952.000 forint esik. Ebből az összegből nyer kiegyen­lítést a kép viselők és a választott tisztviselők .tiszteletdíja, valamint a jelenléti díjakra elő 29*

Next

/
Oldalképek
Tartalom