Nemzetgyűlési napló, 1945. VIII. kötet • 1947. június 24. - 1947. július 25.
Ülésnapok - 1945-137
289 A nemzői gyűlés 1B7. ülése 1947. és szükségszerűen továbbfejlődni. Ha azonban ehelyett -a (tervgazdálkodásban megnyilvánuló szocialista gazdálkodás útjára térünk, akkor men az úton'-kell továbbhaladnunk és iákkor •a törvényhozás tagjai meg fogják látni, hogy ezt .a mostani törvényt, amely csak első lépés ezen az úton, követni fogják a többi hasonló lépések is, (Révai József (kp): Nekünk is beszéljen, képviselő úr!) amelyek a szocialista rendszer' következeteisi kiépítését vonják maguk utáln. (Közbeszólás a szociáldemokratapárt oldalán: Ott vannak a (hívei, azért fordul a kisgazdapárt felé!) Ma ia, világgazdaság útjai közül mind a kettő szabadon, nyitva áll azoknak a népek" nek számára, ameilyek új gazdasági rendszerek bevezetésével új életet akarnak kezdeni. A parlamenti szokástól eltérően nem az előttem "felszólalt képviselő úr beszédébe kapcsolóim bele félsz ólalásemat, hanem egy előitteni közbeszólt képviselőtársamnak, Gyurkovitis' képviselő úrnak a közbeszólásába, aki Acsay képviselő úr beszéde alatt, amikor Acsay képviselő úr Svájcra, Dáíniára é| Svédországra hivatkozott, freudista alapon igen furcsán elbírálható azt a közbeszólást mondta: »Igen, de ott demokráciia, van!« (Felkiáltások a szociáldemokra)tapárt oldalán: Nem azt mondta! — Gyurkovits Károly (szd): Azt mondtam, hogy ott éivtizedes' demokrácia van, nem úgy, minit nálunk. — Zaj. — Az elnök csenget.) Ez az elszólás (Felkiáltások a szociáldemokratapárt oldalán: Nem volt elszólás ! — Hajdú Ernőné (szd): Elhallás volt! — Zaj.) lényegesen több egyszerű elszólásnál. Én is helyeslem szociáldemokrata képviselőtársaimnak ezt a megállapítását, hogy nem volt elszólás; ez az igazságnak a legmélyebb értelmű eltáláilása és felfedése volt. (Közbeszólás a szociáldemokrafapárt oldalán: Azt mondta, hogy évitizedes demokrácia van. nem úgy mint nálunk!) T. Nemzetgyűlés! Ezek a kis államok ugyanis, amelyek a szabadversenyen felépülő individuái"kiapitalista rendszerben találják meg gazdasági boldogulásukat, a demokrácia példaképisi lehetnek; az egész világ előtt; ezeknek az államoknak a demokráciája a legtisztábban és a leghamisítatlanabbul valósítja meg a rnéppeíli 'a, népér*- elvnek a gyakorlatba való átviter lét. (Révai József (kp) : Anglia már nem felel meg? Az már nem demokrata?) Ha: tehát Ma" gyarország e kis országok gazdasági rendszerrét utánozná, vagy ehhez hasonló gazdasági ronds z er t választana, akkor máris eldöntené azt, hogy a gazdasági és ezzel együtt a poli" tikiai demokrácia útján akar haladni. Amikor nem ezt teszi és amikor a memzetgyűlés több" sége előreláthatólag a most benyújtott törvényjavaslatot meg fogda szavazni és törvényerőre emeli, akkor a magyar államiság, a imagyar államvezetés letér a demokrácia útjáról (Révai József (kp)t Nevetséges!), áttér a gazdasági totalitás rendszerére, amely a pqUtikai szabadság megszűnését is ipso facto logikusan és kikerülhetetlenül maga u^án vonja, e T obb, vagy u'tóbb, de nnkábib előbb, mint utóbb. (Ugy van! Úgy van! Taps a szabadságpárt oldalán-) T. Nemzetgyűlés! Amikor világnézeti ellentétek választanak el bennünket egy maistól s amikor itt a nemzetgyűlésben és kint az ország színe előtt — már amennyire ez a mi rendelker ziésünkr© álló osekéV lehetőségek mellett ,még megvalósítható — harcokat folytatunk, akkor ennek a jegyében és ezért a gondo^térlt NEMZETGYŰLÉSI XAPLÓ VIII. . évi július hó l'en, kedden. 2&Ô folytaltunk harcokat. mert ebben különülünk el egymástól teljesén és összeegyeztethetét 7 enül, hogy mi az egyéni szar badság alapján felépülő demokráciának, önök pedig a Itotá'is gazdaságii és állami rendszeren alapuló rabszolgaságnak hívei. (Ügy van! Ügy van! Taps a, szabadságpárt oldalán. — Farkas Mihály (kp): Mi a hároméves terv mellett vagyunk, maguk ellenségei a hároméves tervnek és az ország felépítésének!) Mindenféle tervgazdálkodás- megvalósításához (Révai József (kp): Roosevelt is rabszolgatartó?) a Iterv urának olyan hatalomra van szüksége, amely feltétlenül az egyéni szabadság teljes megsemmisítésével egyértelmű. (Révai József (kp): Kisül, hogy a Szovjetunióban rabszolgaság van. mert ez azt jeleníti! Csak nem meri megmondani ! Tessék megmondani! — Felkiáltások a szabadság párton: Provokálás! Provokáló közbeszól! — Nagy zaj. — Révai József (kp): Ott harminc esztendeje tervgazdálkodás van! Megvédték a hazát a tervgazdálkodás eredményei következtében! — Állandó nagy zaj. — Az elnök csenaet. — Révai József (kp) : A többi országokkal együtt megvédték a hazát. És Sulyok rabszolgaságnak nevezi azt az országot, amely a szabadság élén haladt. — Felkiáltások a szabadságpárton: Hogy provokál! — Állandó zaj a kommunistapárt oldalán. — Az elnök csenget.) T. Nemzetgyűlés! Magától értetődik, hogy mindaz, amit mondok itt és most, a z Magyarországon r és m< jelen pilliafnatban érvényes. (Révai József (kp): Ezen csak nevetni lehet!) Arra a minősíthetetlen denunciálásra ... (Révai József (kp): Adós .maradt a válasszal! — Farkas Mihály (kp): Ez alibinek is rossz! — Zaj! — Az eifoiöik csenget.) Arra a minősíthetetlen denunciálásra, amelyet Révai képviselőtársam ... (Révai József (kp): A jezsuitákról lerántjuk a maszkot! — Gúnyos derültség a szabadságpárton, mozgás a kisgazdapárton. — Révai József (kp): Elárulja magát! — Farkas Mihály (kp): Gyerünk a válasszal! — Révai József (kp): Lerántjuk a maszkot, hiába, fog bennünket denunciálni a képviselő úr! — Nagy zaj. — Viharcsengő.) Jövök a válasszal, csak hallgasson meg! (Nagy Vince (msz): Nem bírja! — Egy hang a szabadságpárton: De nem bírjai az igazságot! — Belső Gyula (pifo): Állandóan jezsuitákról beszél!) Arra a. minősíthetetlen denunciálásra, amelyet Révai képviselőtársam itt, magyar képviselőhöz nem méltó módoní megengedett magának velem szemben, (Ügy -mm! Ugy van! Nagy taps a\ szabadságpárton és a pártonkívüli képviselők csoportjában. — Az elnök csenget. — Felkiáltások a szabadságpárton: Denunciálás! — Fai-kas Mihály (kp) :. Hazaáruló ! — Révai József (kp): Jezsuita hazugság! Hazaáruló! Ö beszél magyar képviselőről, aki megszervezte a külföld számára a szegedi. disznó- >• ságot! — Felkiáltások «i. kommunistapárton: Népnyúzói! — Révai József (kp): Mer beszélni arról, hogy mi a kötellessége egy magyar képviselőnek?! — Állandó nagy zaj. — Révai József (kp): Mer beszélni róla Szeged után? — Viharcsengő. — Prieszol József (kp) : Elhinném, ha kevesebb sápot szedett volna a szegény paraszttól! — 'Az elnö\k csenget. — Eszterhás György (pk): Mi köze ehhez Prier szolnak? — Prieszol József (kp) Eszterhás György felé: Több közöm van, mint magának!) Amikor a képviselő úr méltatlanul (Révai József (kp): Azt mi mondjuk meg, 19