Nemzetgyűlési napló, 1945. VIII. kötet • 1947. június 24. - 1947. július 25.

Ülésnapok - 1945-137

237 A nemzetgyűlés 137. ülése 1947, „ roska! Piroska! — Élénk derültség. — Az elnök csenget.) az újságban olvastam, hogy tervet készített a szociáldemokratapárt is, azután hallottia.m. hogy amikor összejött a Baloldali Blokk, akkor ennek tárgyalásában résztvett a Nemzeti. Parasztpárt is, és hárman megegyez­tek, majd olvastam azt* hogy a kisgazdapárt, ez^ a .»lomha» tehetetlen, semmirevaló tömeg« ínég nem készített hároméves tervet, ezt verték állandóan a fejéhez népgyűléseken, újságcik­kekben» parlamenti szónoklatokban. Végre iaztán azt is megtudtuk, hogy mégis résztvett az is ebben és valamiben megegyeztek, de hogy miben egyeztek meg, azt ezideig nem tartották szükségesnek az illetékes szervnek, a törvény­hozásnak tudtára adni. (Felkiáltások a szabad­ságpárt soraiban: Harmathy tudja!) De, t Nemzetgyűlés, én csak az eredeti javaslat egyes tételeivel akarok itt foglal­kozni, amelyek ki vannak nyomatva. Hogy állanak-e még ma is, miem tudom. Például, ami­kor arról van itt szó, hogy az évi kiadások milyen Összeget, fognak kitenni és mi lesz azoknak a fedezete, azt mondja ez a három­éves terv, hogy az 1946/47. évi állami költség­vetés 2753 millió forint kiadásából ennek 90 százaléka. 2477 millió a közszolgáltatási bevé­telekből áll rendelkezésre. Ez — amint mondja — 22 százaléka a nemzeti jövedelemnek. Azt mondja tovább, hogy a jövőben a nemzeti jö­vedelemnek csak 1 százalékkal nagyobb ösz* szegét, 23 százalékát fogják igénybevenni és ez fogja biztosítani a 'tervezett kiadásokra •szükséges bevételeket. T. Nemzetgyűlés! Ezzel szemben először is meg kell állapítanom, hogy téves a kinyom­tatott hároméves tervnek ama megállapítása, hogy 2477 millió forinf közszolgáltatási bevé­tel van az 1946/47. évi költségvetésben. Meg kell állapítanom, hogy csak 1884 millió a köz­szolgáltatási bevétel. Ami azon felül van, az tárcabevétel, ami egy esztendőben befolyhat, törvényellenesen folyó bevételként lehet ke­zelni, de a következő években nem fog rendel­kezésre állani, mert nem hiszem, hogy például a Nemzeti Bank aranykészletét még egyszer, vagy minden évben fel lehessen értékelni és " abból 250 millió forint részesedést lehessen venni. Nem hiszem, mélyen t. Nemzetgyűlés, hogy minden esztendőben új váltópénzeket lehessen kibocsátani és pénzverési nyereség címén 90 millió forintot lehessen bevételbe venni. Nem hiszem, hogy minden esztendőben rendelkezésre állónak lehessen számítani a költségvetésben, az amerikai felesleges javak­ból ideadott és itt pénzért éritékesített ingó­ságok vételárát; így tehát a nemzeti jövede­lemnek nem 22°/o -a az 1946/47. évi költségvetés­ben a közszolgáltatási bevétel, hanem csak 15.6%-a, és ha ezt fel akarják emelni 23%-ra, kérdem, miből fogják azt megfizetni tudni, amikor ma azt látom, hogy az 1800 milliói megfizetése is milyen hihetetlen teherként hat a gazdasági életre. (Ugy van! a szabadság­párton.) Ennek majdnem mégegyszeresét fi­zetni az 1947/48. gazdasági évben a mostani »kiváló« termés után, nem tudom, elviselhető • lrsisz-© a mezőgazdaságnak. T. Nemzetgyűlés! Arna is' rá kell mutat­nom, hogy például az egyik bevételi forrás­nak a vagyondézsmát veszik számításba. (Nagy Vince (msz): Na, halljuk csak azt a dézsmát!) Itt előre kell bocsátanom valamit, nehogy azt méltóztassanak mondani, hogy én évi j'álius hú lén, kedden, 238 a vagyondézsma ellensége vagyok, mert én a nagy vagyonokat és nagytőkéket védemi., T. Nemzetgyűlés! A kommunistapártnak még eszeágában sem volt a vagyondézsma kérdésé­vel foglalkozni, (Közbekiáltás a szabadságpár­ton: Már 1945-ben!) amikorén (Prieszol József (kp): Dézsmáltam a szegény parasztokat! — Derültség a kommunistapárt soraibum.) az ideiglenes nemzetgyűlés nemzeti kormányával kibocsáttattam a vagyondézsmtáról szóló ren­deletet, amelynek eredménye csak azért nem lett, mert utánaimí jött az infláció, amely el­söpört minden, , a vagyondézsma alapjának te­kinthető vagyont. (Közbeszólás a kommunista­párton: Nem is »utánam«! —Egy hang ugyan­ott: És utána jött Gordon !> Utánam nem Gor­don jött, hanem Oltványi és azután jött Gor­don. (Sulyok Dezső (msz): Szóval egyre rosz­szabb! — Némethy Jenő (msz): Egyik olyan, mint a másik! (Gúnyosan): Kiváló volt mind a kettő!) Igen t. Nemzetgyűlés! Tartsunk most egy kis eszmefuttatást abban a tekintetben, hogy miképpen állunk ezzel a vagyondézsma 'lehe­tőséggel. (Nagy Vince (msz): Hogyan lesz abból pénz?) Emîékszeimi rá, a Szabad Nép egyik számának vezércikke nagy vívmány­kén mondta, hogy a 25 holdon aluli ingatla­nokat a vagyondézsma alól kiveszik és csak a 25 holdon felüliek fognak vagyondézsma alá esni. Sajnos', a rendelkezésre álló statisztikai adatok nem mutatják a 25 holdon felüli birto­kokat, csak a 20 holdon felülieket. Az 1941-es utolsó felvételek szerint 20—50 holdig 2,127.000 hold van, 50^-100 holdig 1,036.000 hold, 100-200 holdig 805.000 hold, 200—300 holdig 517.000 hold, .összesen 4,485.000 hold. Ez ma már nem áll így, mert a száz holdon aluli ingatlanokból is nagyon sokat! igénybevettek 'a törvény elle­nére. Ezért kellett törvényt hozni, hogy nem lehet visszakövetelni a törvénytelenül elvett ingatlanokat. Száztól kétszáz holdig még in­kább igénybevettek sokkal többet és csak a parasztbirtokosokét hagyták meg, ha ugyan meghagyták, (Nagy Vince (msz): Nem min­denütt!) ment idevonatkozólag is adatok van­nak és terjesztették itt elő az említett törvény­javaslat tárgyalásánál, hogy jogosítottaktól vették el a kétszáz holdat. Kétszáz holdtól há­romszáz holdig pedig csak ellenállóknak hagy­tak anieg földet. Hogy ezek az ellenállók kik voltak, azt méltóztassék megnézni a nemzet­gyűlés politikai bizottságának jegyzőkönyvei­ben, ahol megállapítható, hogy (Egy hang a szociáldemokratapárt )Sora\iban: Nagy Ferenc és Varga Béla igazolására!) kik és kikelt mi­nősítettek ellenállóknak és juttattak ezért ihar romszáz hold ingatlant. (Jus! us Pál (szd) : Ön is köztük van! — Piros László (kp): Ön­nek mennyi van? Hány holdja?) Nekem? Miért érdekli ez Pires t., képviselőtársaimat? (Be rültség a kamimunistapárton.) Nekem nincs 1 olyan finom selyemvászon kabátom, mint ami­lyen önnek van! Én nem járok autón, mint ön jár. Egyébként menjen el Debrecenbe a telek­könyvi hivatalhoz és meg fogja látni, hogy 36 katasztrális holdam van. (Vásáry József (msz) Piros László (kp) felé: Ö feléli legalább 500 vagy 1000 hold jövedelmét!) Én vállalom, hogy vizsgálja meg- parlamenti vizsgálóbizott­sáig, hogy mit költ ön és* mit költök én. (Sulyok Dezső (msz): Most már lapulhat! —­Némeííhy Jenő (msz): így él a proletár! —

Next

/
Oldalképek
Tartalom