Nemzetgyűlési napló, 1945. VII. kötet • 1947. március 20. - 1947. június 20.

Ülésnapok - 1945-114

183 A nemzetgyűlés 114. ülése 1947 zattól, hogy jól megnézze, mire és milyen mér 1 tekben folyósítja a póthiteleket és a kiadásokat a bevételek emelkelése által megengedett ke­retben növelje, illetve gondoskodjék arról, hogy a növekvő szükségleteket ia bevételek emelésével fedezze. Annál inkább meg kell kö­vetelnünk, hogy bármennyire indokolt kérés­nél, bármennyire fontos részletnél se veszélyez­tesse a legfontosabbat, gazdasági talpraállá­sunk alapját: a forint szilárdságát. Sajnos, meg kell mondanunk, hogy ezen a terén a pénzügyminiszter úr az elmúlt négy hónap alatt távolról sem képviselte ezt a szem­pontot, ezt az elvet olyan mértékben, «mint azt a demokrácia érdeke megkövetelte volna- Az utóbbi időkben a póthiteligények terjedelme egyre inkább növekedett. Minden igényt kielé­gíteni lehet igen népszerű dolog, de a jelen helyzetben ez nemcsak veszélyes, hanem köny­nyelműség is, a könnyelműség pedig ezen a terén merénylet a stabilizáció ellen, aas engedékenyiség ezen a t térten elkerül­'het étiemül a stabilizáció megdöntéslére törekvő reakcióval való együttműködés lejtőjére juttat. A magyar munkások, akiket a 70—80 forintos hetibér mellett a szükség kényszerít arra. hogy minden fillért megnézze­nek, akik sokszor a legszükségesebbről kény­telenek lemondani, a parasztság, amely terményei beszolgál'atásával a stabilizáció másik oroszlán, részét vállalta, (Vásáry József (msz): Kétszáz százalékos agrárolló!) nem azt várja a demo­krácia pénzügyminiszterétől, hogy könnyű kéz­zel veszélyeztesse a már meglevőt, hanem azt, nogy a rendelkezésre álló erőket a legfontosabb szükségletek kielégítésére összpontosítva,^ biz­tosítsa az elért eredmények kiszélesítését. Sze­rintünk nem az a jó pénzügyminiszter, aki minden igényt igyekszik kielégíteni, hanem elsősorban az. aki mint a takarékos jó magyar Sazda, vagy a józan magyar munkás vagy a 250—300 forintos havi fizetését) beosztani kény­telen köztisztviselő, mindenkinél jobban meg­nézi, hova teszi a forintot. T. Nemzetgyűlés! Ezt természetesen a ma­ftyer nép nemcsak a pénzügyminiszter úrtól, hanem az össze minisztériumoktól is méltán fi várja. A túlzott igények kielégítésénél alig ««ebb bűn a stabilizációt számba, nem vevő túlzott igények támasztása. De rá kell mutait­noin arra, hogy éppen a könnyű póthitelszer­zéa az, amely a pénzügyminisztériumból ki­indulva, arra vezet, hogy ai pénzügyminiszter ér engedékenysége fellazítja az egyes tárcák. Pénzügyi politikáját is, s ahelyett, hogy szi­fiforú Takarékosságra szorítaná as. egyes mi­"i>/i ériuniokat, ezeket is a könnyű pénzkezelés lejtőjére juttatja. Ennek köszönhető az ai hely­zet, hogy a minisztériumok egy része a. k,i­iulások vonalán nem érvényesíti a szükséges takarékosságot, költségvetési alapjának jó­Pészél elkölti olyan kiadásokra, ahol megvolna a lehetőség a megtakarításra., és amikor je­lentkeznek az elkerülhetetlen szükségletek, ezekre póthiteligény formájában kér fedezetet­-Itt van például a.z autó-ügy. Egyáltalában nem ezen fordul meg a költségvetés sorsa» de & mi véleményünk szerint sem szükséges, hogy Hindun miniszteri tanácsos számára külön a ntó álljon rendelkezésre. (Ügy van! a szabad­far/párt soraiból.) Nekünk az a véleményünk, nogy ezen a téren, de mindenütt a pénzügy­niinisztérium szorosabb pénzügyi politikájá­nak kell meggondolásra és körültekintő, a sta­tin március hó 21-én, pénteken, 154 bilizációt s népünk nagy tömegeinek nélkülö­zését szem előtt tartó pénzügyi kezelésre kény­szerítenie iaa egyes minisztériumokat is. T. Nemzetgyűlés! Röviden szóvá kell ten­nem a hitelpolitika kérdését is. Már említet­tem, hogy a gazdasági reakció első offenzívája a stabilizáció ellen ezen a vonalon fejlődött ki. A reakció a mi korlátozott pénzforgalom­hoz ragaszkodó álláspontunkat mint a termelő erők megbénításának politikáját tüntette fel, de hogy ez mennyire nem túlzofít, hanem a stabilizáció érdekeit védő álláspont volt, azt a.z elmúlt hónapok tapasztalata mindennél világosabban megmutatta- A hitelpolitika # la­zítása, a forgalomban levő pénzmennyiség, növelése elkerülhetetlenül e gazdasági reakció­nak a készletek visszatartására irányuló tö­rekvéseit segítetlte elő. Mi •ÍV magunk részéről — mint «Bt számtalanszor hangsúlyoztuk — a korlátozott pénzforgalomhoz távolról sem azért ragaszkodunk, mert azt mint egy fétist tekintettük, hanem azért, mert iaa volt a, meg­győződésünk, hogy a termelés és a piacon rendelkezésre álló jarvak mennyiségének növe­lése nélkül elkerülhetetlenül új inflációra ve­zet a pénzmennyiség növelése. Az volli a véle­ményünk, hogy éppen a pénzszűke etz a fegy­ver, amely a készleteket a piacra kényszeríti, Ez a politika egészében helyeisnek bizo­nyult. Ezen a fontos védelmi vonalon a tőke támadását általában sikerült visszaverni. Egy dolgot azonban mégis szóvá kell tennem, ez pedig az MSzK-hitelek kérdése. Előre kell bocsátanom, hogy magunk is természetesnek tartjuk, hogy a terményfelvásárlással kapcso­latban ,aa MSzK-t elsősorban kellett megfelelő hitelekkel elláltni, hogy a parasztság megkap­hassa terményeinek amúgyis alacsonyan meg­állapított ellenértéket, de rá kell mutatnunk arra is, hogy a szorosabb kéz itt sem árto/'t, hnem használt volna a stabilizációnak. Az MSzK ugyanis nagy tömeg olyan árut tárol, amelynek piacradobásával egyrészt maga se­gíthetett volna pénzügyi nehézségein, másrészt pedig jelentékenyen enyhítette volna a» feszült piaei helyzetet- Reméljük, hogy a pártközi megegyezés alapján létrejövő egységes szö­vetkezet keretében a demokratikus ellenőrzés ezt az üzletpolitikát meg fogja akadályozni s az új egységes szövetkezetek forrásait ellent­mondás nélkül fogja egyesíten*i gazdasági fel­építésünk általános érdekeivel. T. Nemzetgyűlés! Amilyen mértékben erősebb kezet kívánunk a költségvetés kiadási oldalán, különösen a póthitelek elbírálásánál, ugyanúgy több határozottságot és mozgékony­ságot kívánunk a nagyjöyedelmek lefölözésé­ben és az államháztartás pénzügyi forrásainak kifejlesztése terén is. Mi örömmel látjuk a forgalmi adóból, az illetékekből, a fogyasztási adókból származó jövedelmek emelkedését is, mert ez az emelkedés azt mutaitja, hogy a for­galom és a fogyasztás is emelkedik és gazda­sági életünk erősbödik, örömmel látjuk, hogy bizonyos tekintetben máris van némi javulás a közvetett és az egyenesadók arányában, de az a nézetünk, hogy a demokráciának pénzügyi politikájában az eddiginél sokkal határo­zottabban kell az irányt arra vennie, hogy szükségleteit a vagyonos rétegek, a nagyjöve­delműek megadóztatásából fedezze. Vannak, akik azt kérdik, hol van ma ez a vagyonos és nagyjövedelmű réteg,' amelynek

Next

/
Oldalképek
Tartalom