Nemzetgyűlési napló, 1945. VII. kötet • 1947. március 20. - 1947. június 20.

Ülésnapok - 1945-113

79 A nemzetgyűlés 113. ülése 1947. kapcsolatban. Közhely, hogy a magyar• mezőgazdaságot belterjesebbé kell tenni és át kell állítani a kertgazdálkodásra. Ebben pártkülönbség nélkül egyetértünk és egyetértünk abban is, hogy ehhez mezőgazdasági szakoktatásra, nevelésre, iskolára van szükség. Ez nem vitás. Szerintem is igen fontos és minden erőnkkel azon kell lennünk, hogy azt a legeredményesebben és a lehető leggyorsabban szorgalmazzuk és fejlesszük. De ezen túl meggyőződésem az, hogy a magyar mezőgazdaság átállítása, belterjesebbé tétele nemcsak szakoktatás kérdése, hanem árkérdés, értékesítés kérdése, nemzetközi piackutatás kérdése is. Én bátran merem állítani, hogy a magyar parasztság van annyira szorgalmas és tanulékony, hogy mindig megtanulja, hogy mit hogyan kell termelni, csak érdemes legyen. Ennek alátámasztására leg-yen szabad egyoár kérdést felvetnem. A két világháború között többször megindult a parasztság körében az ipari növények termelése, a kertgazdálkodás, a; belterjes kertgazdálkodás, mégpedig úgy, hogy vállalkozó szellemű parasztok valamilyen ipari terményt termeltek. Szomszédjaik óvatosan figyelték és egy kicsit irigykedve és lenézéssel várták, hogy mi lesz 'ebből. Persze első esztendőkben ezeknek a vállalkozó kedvű parasztoknak jól sikerült az ilyen kezdeményezés és így jóval többet kihoztak a földből, mint szomszédjaik, akik a régi szemtermeléssel foglalkoztak továbbra is. Ezen okulva szomszédjaik és barátaik a következő esztendőben egyre többen termeltek ipari növényeket. Es ha nem is anynyira, mint az első esztendőben, de még akkor is jónak mutatkozott az ilyen próbálkozás. A további esztendőkben ezen eredmények láttára már igen sok paraszt nekibuzdult és termelte a különböző ipari és kerti terményeket, de mivel ezzel a megnövekedett termeléssel nem tartott lépést sem a mezőgazdasági ipar, sem a piaökutaitás és az értékesítési lehetőség, mindig bekövetkezett a csőd, egészen annyira, hogy sokszor egyszerűen nem lehetett eladni az ilyen különleges ipari terményeket, hanem ott rohadtak a paraszt nyakán, és így egész évi munkája, földjének hozama odaveszett, az adót pedig továbbra is fizetnie kellett. így tehát igen súlyos anyagi kár érte ezeket a kezdeményező embereket, akiket ráadásul még a többi párasai gúnyolódása kisért. egészen annyira, hogy sokszor évekig viccelték és nevettek őket az óvatosabb parasztok és ezen okulva, minden paraszt óvakodott és óvakodik ma is minden termelési újítástól. Amikor ezek így megjárták és a többiek ezt látták, hiába próbálták őket oktatni a legjobb iskolákban, a legjobb gazdasági szakértőikkel is, mert azt látták, hogy nem érdemes mindezeket megtanulni, mert hiszen a fenti példa szerint csak bajt hoz a nyakukra. Meg kell mondanom, hogy nekik volt igazuk akkor, amikor óvatosan a szűkös, de biztos szemtermelésnél maradtak, ami — úgyahogy — mégis biztosította a mindenkori szűkös megélhetésüket. És hogy mennyire az értékesítés és a piac kérdése a probléma a mezőgazdasági átállításnál, azt láthatjuk onnan is. hogy akár a kecskeméti gyümölcstermelés, akár a makói hagymatermelés, akár a szegedi paprikaterme, lés mindenütt a parasztok saját erejéből, saját kezdeményezéséből jött létre, majdnem minden szakoktatás nélkül. (Felkiáltások a szabadság- I wi március hó 20-án, csütörtökön. 80 párt oldalán: Ez a külügyi tárca! Másik lapot olvas!) A hajtóereje mindenütt az volt, hogy a parasztok egymás után és egymástól tanulva belátták, hogy ezeket érdemes termelni, ezekkel érdemes foglalkozni, mert így többet ki lehet hozni földjükből. Éppen ezért mi, a Nemzeti Parasztpárt igen fontosnak tartanánk a magyar mezőgazdaság, a magyar parasztság, így az egész nemzetgazdaság szempontjából... (Vásáry István (msz): Ez talán a földmívelésügyi tárcához tartozik!) Várjon, kedves képviselőtársam. (Kondin- Imre (pp) a sfz aadságpárt felé: — Nemcsak maguknak van joiguk mellébelszélni. Ezt szabadalmaztatta a szabadságpárt? — Zaj. Egy hang a szociáldemokratapáHról: Ez a maguk parasztpoliitikája?) Ha mindenkor beleszólok, amikor maguk másról (beszéltnek, maguk sohasem fognak beszélni ebben a parlamentben. Éppen ezért mi, a Nemzeti Parasztpárt igen fontodnak tartanánk a magyair mezőgazdaság, a »magyar parasztság. így az egész nemzetgazdaság szempontjából, hogy a külföldi követségek mellett, lennének mezőgazdasági szakemberek, (Nemes Júlia (szd): Lá«sák, meg kell várni a nyolcórás vonatot. — Derültség.) olyanok, akiik 'különböző országok mezőgazdasági kultúráját, termelés-irányát figyelnék és a különböző agrárországokban is — főképpen az olyan országokban,* ahol mezőgazdasági kiviteli lehetőségre kilátásunk van — a piacot és aiz értékesítés lehetőségeit kutatnák és állandóan tájékoztatnák a magyar gazdasági életet arról, hogy hova, mit, milyen mennyiségben lehetne termelni és kivinni, hogy a termelést idehaza ennek megfelelően irányíthatnánk. Ezt annál is inkább merem javasolni, mert már a két világháború között Svédországnak voltaik ilyen; mezőgazdasági attaséi, és ha egy ilyen gazdag országnak, mint Svédország, erre szüksége volt. akkor szerintem még sokkal fokozóttabban szüksége van erre Magyarországnak, amely kényszerül agrártermékeit kivinni. A másik feladat szerintünk — főképpen a környező államokban — az, hogy a magyar diplomáciai kar ne csak vendégeskedő ári kar legyen, mint a múltban volt, hanem igyekezzék a legszorosabb és a legközvetlenebb kapcsolatokat (kiépíteni a dolgozó »népek, az egyes országok parasztjai között, hogy a régi kölcsönös úri politikával egymás ellen uszitott né» pek parasztsága végre megbékéljen a kölcsönös megusmérésen keresztül. Ezt úgy gondoljuk, hogy minél több tanulmányi látogatáson és úton cserélnénk ki a szomszédos államok dolgozóit, parasztjait, hogy így közvetlenül ismerjék meg egymást, mert ez szerintünk nagyban hozzájárulna ahhoz, hogy a kölcsönös bizalom, kölcsönös egyetértés, a népek egymásközötti megbékélése valóra váljék és így a dunavölgyi népek igazi barátsága és. szövetsége megszülethessek. Végezetül: szerintem a diplomáciai kart szervezetében is át kell alakítani. En ugyan elismerem a külügyminiszter úrnak azt az álláspontját, hogy a diplomácia nívóját fenn kell tartanunk, de mégis, idejét látnánk már annak, hogy a népi erőkből is emeljenek be a diplomáciai karba, a diplomáciai szolgálatba embereiket, (Bölöni György (pk): Helyes!) munkásokat és parasztokat és kezdjük el a képzését a népi diplomáciánknak, mert a ma-