Nemzetgyűlési napló, 1945. VII. kötet • 1947. március 20. - 1947. június 20.

Ülésnapok - 1945-127

795 A nemzetgyűlés 127. ülése 1947. évi június hó 10-én, kedden. 796 De arra is rá kell végül mutatnom, t- Nem­zetgyűlés, hogy ez az integritás nem üres szó csupán és nem elvont alkotmányjogi fogalom. Tudjuk például nagyon jól, hogy jelenleg a nemzetgyűlésinek csupán egyik alelnöke tartóz­kodik itthon. Ha, tegyük fel, — Isten őrizze öt ettől — bármi is történnék vele (Mozgás és derültség.), ami munkájának elvégzésében akadályozná, itt a nemzetgyűlés munkájának azonnal, abban a pillanatban szükségszerűleg meg kellene állnia. De tovább megyek. Még ennél is sokkal fontosabb, hogy a nemzetgyűlés alelnökei csak helyettesei a nem­zetgyűlés elnökének; egyedül maga az elnök az, aki a nemzetgyűlést magas közjogi állá­sával, méltóságával minden vonatkozásban reprezentálja. Ezért van az minden parlamen­táris kormányzati rendszerben, hogy a parla­ment elnöke vagy a többségi pártból, vagy a pártokon kívül, azok felett álló személyek kö­zül, vagy pedig a pártok erős megoszlása ese­tén a középpártokból jelöltetik ki. és ezért leg­főbb törekvése az legyen, hogy a nemzetgyű­lés osztatlan bizalmát elnyerje. És legvégül térek rá, t. Nemzetgyűlés, a legfontosabb ós ebben a tekintetben perdöntő érvre. A mai magyar alkotmány, az 1946:1. t.-c. szerint a nemzetgyűlés elnöke a köztársasági elnök helyettese is. Ha a köztársasági elnöki szék megüresedik, (Vásáry István (msz): Nem kell félni tőle!) akkor ő tölti be átmenetileg. Erre a nemzetgyűlés elnöke nemcsak^ azért al­kalmas ós a törvényhozás nemcsak azért jelölte őt ki erre. mert a nemzetgyűlés elnöke a leg magasabb közjogi méltóság az államfő után ebben az országban, hanem azért is, mert tör­vényeink szerint a nemzetgyűlés elnöki tiszte permanensen be kell legyen töltve. A nemzet­gyűlés elnöki tisztsége nem szűnik meg akkor sem, ha a nemzetgyűlést feloszlatták, a nem­Hitelesítették : Juhász István s. k., naplóbiráló-bi; zetgyűlés elnöke tisztében akkor is megmarad az új nemzetgyűlés összeüléséig, az új evnök megválasztásáig. Mindez» azt hiszem, maradék­t a lantul igazolja álláspomtomat s az elnöki na­pirendi indítvánnyal kapcsolatban tett kiegé­szítő indítványom helyességét és sürgősségét. A nemzetgyűlés elnöki tisztét haladéktala­nul be kell tölteni. Ez nem bizalom vagy bizal­matlanság kérdése a jelenleg is elnöklő .alelnök úrral szemben, hanem a válság gyors és egész­séges megoldásának s a köztársaság' megerősí­tésének elsőrangú követelménye. (Taps a sza­badságpárton és a pártonkívüliek csoportja' ban.) Elnök: Implom Ferenc képviselő úr kért a napirendhez szót. Implom Ferenc (kg): T. Nemzetgyűlés! Pártom tegnap délután foglalkozott ezzel az üggyel és ebben az ügyben határozatot is hoztunk. Ez a határozat szintén azt a célt szolgálja, amelyről képviselőtársam beszélt, de mivel ezek a dolgok még tárgyalás alatt vannak, éppen ezért javaslom, hogy a t. Nem­zetgyűlés az elnök úr indítványát tegye ma­gáévá Zsedényi képviselőtársam indítványával szemben. (Helyeslés.) Elnök: e T. Nemzetgyűlés! Feltes-zeim a kér­dést, méltóztatnak-e az elnöki napirendi ja­vaslatot elfogadni, szemben Zsedényi képviselő úr javaslatával? (Igen! — Nem!) Kérem azo­kat, akik elfogadnák, méltóztassanak felállani. (Megtörténk.) Megállapítom, hogy a Ház többsége az elnöki napirendi javaslatot fo~ gadta el. Következnék az interpellációs könyv fel­olvasása. Minthogy az interpellációs könyv­ben bejegyzés nincsen, felolvasása tárgytalan. Az ülést bezárom. (Az ülés délután 2 óra 7 perckor végződött.) Komlós Géza s. k., ígi tagok.

Next

/
Oldalképek
Tartalom