Nemzetgyűlési napló, 1945. VII. kötet • 1947. március 20. - 1947. június 20.

Ülésnapok - 1945-127

787 A nemzetgyűlés 127. ülése 1947. évi június hó 10-én, kedden. 788 Az ülést 10 percre felfüggesztem. (Szünet déli 12 óra 17 perctől 1 óra 20 percig.) Elnök: T. Nemzetgyűlés-! Az ülést újból megnyitom. Mielőtt a kormány programmja feletti vi­tára áttérnénk, a t- Nemzetgyűlés tudomásálra hozom, hogy a Független Kisgazda Párt. a Magyar Kommunista Párt, a Szociáldemo­krata Párt és a Nemzeti Parasztpárt jelentet­tek be szónokokat, éspedig Filó Samu, Révai József, Kisházi Ödön és Erdei Ferenc képvi­selő urakat. A netaízetgyűlés a bejelentést tu­domásul veszi. Szólásra következik ia kijelölt szónokok közül Filó .Sámuel képviselő úr. Filó Sámuel (kg); T. Nemzetgyűlés! A mi­niszterelnök úr programmbeszédéhez szólva van szerencsém bejelenteni úgy a magam, mint a kisgazdapárt nevében, hogy teljes bi­zalommal viseltetünk a kormány iránt. Ennek a bizalomnak elsősorban az az alapja, hogy a párt új politikai vezetése mellett az elmúlt események következtében a független kisgazda­pártnak mind külpolitikáját, »mind belpoliti­káját olyannak találjuk, amely megfelel an­nak a pártprogrammnak amely pártprogram­mot a független kisgazdapárt a békési Pro­gramm alapján lefektetett. Mélyen t. Nemzetgyűlés! Az elmúlt idők tapasztalatai alapján mi magunk éreztük és tudtuk azt, hogy vannak bizonyos hibák, es ezeknek a hibáknak kiküszöbölésére mindig szembeszálltunk azzal a negatív politikai irányzattal, amely a magyar belpolitikát ál­landóan, zavarta. Vannak a politikai életnek bizonyos moz­zanatai, aimelyek szinte érthetetlenül állnak a nagy közvélemény előtt és ezeknek az érthe­tetlen, kulisszaimögötti titkoknak a kibogozása után mi magunk látjuk, tudjuk és érezzük azt, hogy az a politikai vonalvezetés, amelyet ma a miniszterelnök úr előttünk vázolt, megfelel annak a politikai irányzatnak, amelyre ezek­ben a sú|yos időkben szükség van. megfelel annak, hogy a magyar nép, a magyar nemzet a maga önállóságát, a maga függetlenségét meg tudja tartani. T. Nemzetgyűlés! Történteik hibák. A hi­bák kiküszöbölésére a független kisgazdapárt újonnan megválasztott vezetőségével eljutott oda, hogy a régi békési progranumi alapján azok az emberek vegyék kezükbe a párt vezeté­sét, akik annakidején a 'békési programmot al­kották. Mi magunk érezzük és tudjuk, hogy mindazt, amit hirdettünk e Programm keresz­tiül viteléért a múltban, csakis a nemzet egye­temével, a nemzet egységével lehet megterem­teni. Éppen ezért a magunk részéről kijelent­jük, hogy mi szilárdan állunk a demokratikus elvek alapján, hiszen ezért harcoltunk tizenhét esztendőn keresztül, mi hirdettük állandóan a földrefoitnot, hirdettük az igazságos egyenlő teherviselést, mi üldöztük a korrupciót, 'ml csatáztunk állandóan a bankok túlkapásai ellen és harcoltunk mindazoknak az irány­elveknek megvalósításáért, amelyekben a dol­gozó társadalom jobb sorsának biztosítását láttuk magunk előtt. Amikor a nemzet egy vesztett háború után katasztrofális helyzetbe került, éreztük, hogy ebben az országban min­den dolgozó társadalmi rétegre szükség van. Amikör ennek a nemzetnek olyan fiai ülnek benn a törvényhozásban, akik a népből szár­maztak, hisszük és szarnád hinnünk, hogy a koalícióba tömörült pártok minden egyes tagja érzi, hogy a koalíció fenntartása to" vábbra is szükséges és hogy a koalícióban résztvevő pártok együttműködését, eredményes munkáját nem akadályozni, nem gátolni kell, nem egymás veséjét kell kirángatnunk, hanem egyetértésben és jószándékkal kell egymás irán lennünk- (Élénk helyeslés és taps a kisgazda­párton-) T. Nemzetgyűlés! Nagyon jól tudom, hogy a független kisgadapártban is voltak embe­rek, akik nem voltak báránykák, de azt is higyjék el nekem, hogy bizony a túloldalon sem mind báránykák vannak. (Ügy van! a kis­gazdapárton.) Ezért ha mi igazán, őszintén, becsülettel akarjuk a nemzet egyetemét szol­gálni, akkor azt. aki a nemzet romlását igyek­szik előmozdítani, le kell dorongolnunk, azzal szemben együttesen kell fellépnünk, de a jó elgondolásokat is egyességgel és egyakarat­tal kell megvalósítanunk. Nem szabad keresz­teznünk egyiinás útjait azzal, hogy annit te akarsz, azt én azért nem akarom, mert azt te kezdeményezted. Nekünk ebben a nemzetgyűlés­ben egységesen kell tárgyalnunk és meg kell éreznünk, hogy mit kíván az egyetemes' nem­zet érdeke. T. Nemzetgyűlés! Ez után a bevezetés után legyen szabad csak néhány szóval rátérnem arra, amit a miniszterelnök úr programm­beszédében vázolt. Vannak olyan kérdések, amelyek egy hosszú politikai hajófutás után még mindig nem találtak megoldást. A mi" niszterelnök úr beszéde és programmja engem teljes egészében kielégít, szerettem volna azon­ban, ha fontos kérdésekben olyan határozott ígéretet tett volna, amely éppen a magyar pa­rasztságot is kielégíti és a széles néprétegeket megnyugtatja. Ezek között első a magyar mezőgazdasági érdekképviseleti törvény dolga. (Ugy van! Ugy van! — Taps a kisgazdapárton.) Ha az egyete­mes nemzetgazdasági szempontokat figyelembe vesszük, mindnyájan elismerjük, hogy a mező­gazdaság, a magyar közgazdasági élet alapja. (Ugy van! a kisgazdapárton.) Ezért nagyon fon; tosnak tartanám, hogy ebben az újjáépítő munkában elsősorban is azt az alapkövet te" gyük lie, amelyen fel tud épülni az egész gaz­dasági élet. Ha elismerjük és elismeri a nem­zet minden egyes fia ebben az országban, hogy demokratikus állami béren dez-kedést, demokratikus gazdasági, társadalmi és poli ti? kai életet nem lehet csak egyes társadalmi rétegekre felépíteni, de különösen meni lehet felépíteni, mint a történelem is bizonyítja, egészséges demokratikus állami berendezkedlé' sünket a magyar parasztság nélkül, (Ugy van! Ugy van! — Taps a kisgazdapárton.) akkor igen fontos kérdés az, hogy a magyar pa­rasztság hozzájusson az érdekképviselethez, amelynek útján érdekelt mindenkor kellő­képpen képviselni tudja. (Ugy van! — Helyes­lés a kisgazdapárton.) Legyen szabad remél­nem, hogy ezek a fontos kérdések a jövőben megvalósulnak. Megvalósulásukat pedig azért íremélem, mert hiszek abban, hogy ez nem­csak a »magyar parasztság kívánsága, hanem azoknak a> pártoknak a kívánsága is kell hogy legyen, amelyek az iparig munkásságot képviselik s amelyek nagyon jól tudják, mi' lyen keserves dolog valamely réteg érdekeit szakszervezet, képviselet nélkül^ megvédeni. (Gyurkovits Károly (szd): Törvény nélkül is megvan rá a lehetőség!) Ennek a társadalmi i rétegnek tehát meg kell adnunk ezt a lehető-

Next

/
Oldalképek
Tartalom