Nemzetgyűlési napló, 1945. VII. kötet • 1947. március 20. - 1947. június 20.

Ülésnapok - 1945-127

767 'A nemzetgyűlés 127. ülése l!)j7. évi június hó 10-én, kedden. . 768 hogy ia imagyar clelmokrácia eddigi eredmé­nyeit biztosítsuk, megerősítsük és a három­éves^ terv keretében továbbfejlesszük. A há­roméves terv i legt'őkép oda irányul, hogy megszüntesse a gazdasági, kulturális, és szociá« lis különbségeket, amelyek eddig a falut 8 várostól elválasztották. Maga ez a tény, a falu szociális és gazdasági életének felemelése mutatja a demokrácia igazi útját a régi rend falupolitikájávai szemben. Tudatában vagyok úgyi a magam, mint a kormány feladatai súlyosságának és ismerem azokat a nehézségeket, amelyekkel meg kell küzdenünk. Neimi volt könnyű számomra sein vtáMalni a miniszterelnökséget, de egyrészt a pártom felől megnyilvánuló bizalom, másrészt a demokratikus pártok egyöntetű kívánsága pa­rancs volt számomra. Amidőn tudom és érzem feladataim súlyát, hitem éa meggyőződéseim az is, hogy a kormány meg fog felelni köte­lességének és a parasztságnak, munkásságnak, valamint a polgárságnak együttműködésével lesz ereje legyőzni a mutatkozó nehézségeket és megvalósítani kormányzati programúi ját. Mint a kormány miniszterelnöke, semmiképpen sem fogom megengedni, hogy a parasztságot szembeállítsák a munkássággal ós az így elő­álló veszekedésben a reakció legyen a nevető harmadik. Az a nagy átalakulás, amelyen ha­zánk is keresztülment, fokozott felelősséget éfi kötelességet ró mindenkire. De még inkább ezt jelenti azok számára, akik az országot vezetik. Mint minden kezdetnek, úgy a mi demo­kráciánknak is kezdeti nehézségei voltak és vannak. De életerejét mutatják az elért ered­mények, mutatja kiváltképpen az. hogy ebben a termelési éviben a bevetett terület elérte az 1938-as vetésterületet. Ez egyrészt a régi ma­gyar gazdatársadalom, de különösen az új gaz­dák szorgalmát, áldozatkészségét és hazasze­retetét mutatja. Munkásaink újra felépítették a kifosztott és elpusztított gyárakat és bányá­szaink is köze'ljárnak már azi, 19^8-as termelés hez, a bányákban történt fasiszta rombolások ellenére. Vasutasaink, postásaink újra a régi európai hírű pontossággal és fegyelemmel dol­goznak, munkáskezek építik felrobbantott híd­jainkat, javítják utainkat és termelnek a gyá­rakban. A dolgozók nagy összefogása a magyal' demokrácia másik nagy alappillére. Szorosan ehhez idomul és velük együtthalad a demokra­tikus értelmiség nagy tábora. A demokrácia bírálói elfeledkeznek ezekről az eredményekről, amelyek ma már letagad­hatatlan tények s amelyek bizonyítják a ma­gyar dolgozók és a magyar demokrácia élni' akarását és eredét. Egyesek nem akarják tu­domásulvenni, hoery ami két esztendővel ez­előtt még elképzelhetetlen volt, az már való­ság. Jóvátételi kötelezettségeinknek elegettéve maradt erőnk a stabil forint; megalkotására 1 és most ezen felül egy előre lefektetett három­éves terv keretében folytatjuk haziáttk iijjá­építését­Ilyen körülmények között és ilyen eredmé­nyek mellett szinte elképesztődnek tűnik fel« hogy a kormányválsággal kapcsolatban a leg' képtelenebb ál és rémhírek keltek szárnyra és akarták felkavarni az ország közvélemé­nyét. Nézzünk szembe a tényekkel. Mi történ 1 itt? A magyar reakció mélymagyarjai és *j multat visszaváró sámánok ügyes taktikával befészkelődtek különösen a kisgazdapártba e ' s ott kezdték meg nép és nemzetellenes mttO" »A Magyar Köztársaság Elnökétől. A mi­miöztereinök előterjesztésére Rákosi Mátyást és Szak as its Árpádot minisztrelnökhelyettes­állarnmi.niszterekké. Dobi Istvánt államminisz­terré, Rajk Lászlót belügyminiszterré, dr. Nyárády Miklóst pénzügyminiszterré, Bán Antalt iparügyi miniszterré. Rónai Sándort kereskedelem és szövetkezefügvi miniszterré, Geríő Ernőt közlekedésügyi miniszterré, dr. Bá­rányos Károlyt földmívelésügyi miniszterré, dr. Ortutay Gyulát vallás- és ^közoktatásügyi miniszterré, dr. Ries Istvánt igazságügymi­niszterró. dr. Molnár Eriket népjóléti minisz­terré, dr. Erőss Jánost közellátásügyi minisz­terré. Veres Pétert, építés- és közmuinkaügyi miniszterré, dr. Mihály fi Ernőt pedig tájékoz­tatásügyi miniszterré kinevezem. (A kormány tagjai Révész László háznagy vezetésével be­vonulnak az ülésterembe. — Taps a kisgazda­párt, a kommunistapárt, a szociáldemokrata­párt és a parasztpárt soraiban. — Néhány pár­tonkívüli képviselő is tapsol.) . . Ezzel egyidejűleg Dinnyés Lajos minisz­terelnököt a honvédelmi minisztérium további vezetésével, dr. Mihályfi Ernő tájékoztatás-, ügyi minisztert pedig a külügyminisztérium ideiglenes vezetésével megbízom. Nevezettekhez intézett kézirataimat ideza­rom. , ,. .,'•-•­Kelt Budapesten, 1947. evi május ho 31. napján. ^ _ . Tildy Zoltán s. k. Dinnyés Lajos s- k.« Elnök: A nemzetgyűlés a m.'uni-szterelnök nr átiratát mellékleteivel együtt tudomásul veszi. . A miniszterelnök úr kivan szólni. Dinnyés La.1os miniszterelnök: T. Nemzet» gyűlés! (Halljuk! Halljuk!) A magyar köz­társaság elnökétől a nemzetgyűléshez üzenet érkezett. Kérem felbontását és kihirdetését. Elnök: A köztársasági elnök íirtóli érkezett kéziratot felbontom. Kérem a jegyző urat, szíveskedjek felolvasni. Futó József jegyző (olvassa): »Magyaror­szág nemzetgyűlésének elnöki üdvözletemet' Tiszteit Nemzetgyűlés'! Az 1946:1. te. IS, Vának (2) bekezdésében biztosítót| jogomnál fogva Dinnyés Lajos honvédelmi minisztert magyar fmintazt erel­nökké kineveztem. Isten áldása kísérje a Nemzetgyűlés mun­kálkodását a hü/a javát';, és dicsőségére. Kelt Bndanesten. 11)47- évi június hó 7. napján. Tildy Zoltán s. k., Dinnyés Lajos s. k.« Elnök: A nemzetgyűlés a köztársasági el­nök úr kéziratában foglaltakat, tudomásul veszi. . A miniszterelnök út kíván szólni. Dinnyés Lajos miniszterelnök: T. Nemzet­gyűlés! (Haltjuk! Halljuk!) Most, hogy hosz­szú ideje elsőízben szólalok fej a t. Nemzet­gyűlésen, első szavam a köszönet szava azok felé, akiknek előlegezett bizalmából és ajánla­tára a köztársasági elnök nr engem minisz­terelnökké kinevezett. De köszönetemet és há­lámat fejezem ki mindazoknak, akik közremű­ködtek abban, hogv a külföldre szökések és ánááeok folytán beállott belpolitikai váiWig gyorsan oldódhatott meg. A magyar demokráciának egyik alappil­lére a nemzetgyűlés. Az új kormány azért jött a nemzetgyűlés elé. hogy bemutatkozzék »mertesse programmját, amelynek főcélja. ;

Next

/
Oldalképek
Tartalom