Nemzetgyűlési napló, 1945. VII. kötet • 1947. március 20. - 1947. június 20.

Ülésnapok - 1945-118

361 A nemzetgyűlés 118. ülése 1947. lapítás!) Egy másiik vallomási részlettel kap­csolatban azt mondja az ítélet» hogy a tanú tényekkel alá nem támasztott egyéni véleménye az, amit mond. (Felkiáltások a szabadságpárt oldalán.: Hallatlan! — Ternay István (msz): Dávid! Dávid!) Sokkal súlyosabb azonban en­nél az, amit a NOT mondott ki ítéletében, amely^ megerősítette az elsőbíróság felmentő ítéletét és a következőket állapította meg: (Szélig Imre (szd): Sárkány bíró úr volt a bíró? — A szónok olvassa): »Dr. Herz Miksa érdektelen tanú eskü alatti vallomásában bi­zonyított ténykörülmények alapján aggályos­nak találta a tanú által bizonyított lényeges körülményekre vonatkozó cáfolat következté­ben Dávid János vallomását, ezért azt figyel­men ikívül hagyta.« (Nagy zaj a szabadságpárt és a szociáldemokratapárt oldalán.) Egy vallo­más hamisságának ennél finomabb bírói meg­határozását nehezebben lehetne megadni. Dávid képviselő urat hosszú évek keserű harca állította szembe a kispesti főügyésszel, es személyes ellentét indította arra, hogy tanúként szerepel ien ebben az ügyben. Amikor azt mondotta a képviselő úr, hogy én fasisztá­kat védek. (Dávid János (szd): Aminthogy igaz is!) búr hídja azt, hogy ezt. az ítéletet hozták, nyilván arra az álláspontra kellett helyezkednie, hogy a bíróság fasisztát men­tett fel. (Juhász István (szd): Még folytatása van az ügynek! — Szélig Imre (szd): közbe­szól. — Nagy Vince (msz) Szélig Imre felé: Ne gyalázza maga a népbíróságot! — Schiffer Pál (szd): Ne védje maga a népbíróságot! — Nagy Vince (msz): De igen, meg kell védeni annak a tekintélyét még önökkel szemben is!) Én nem merném a népbíróság tekintélyét ilyen kritikának alávetni, mert ez a megálla­pítás azt jelenti, hogy a népbíróság rossz íté­letet hozott, fasisztát mentett fel. (Nagy Vince (msz): Dávidnak nem felel meg!) Ebbe a nép­bíróságrba négy mumkáspánfii és két polgári párti bíró van delegálva. (Nagy Vince (msz) gúnyosan: Ki kell cserélni őket!) Ha rossz ítéletét hoztak, akkor ez azt jelenti, (A szociál­demokrata képviselők felé:) hogy önök rossz bírákat küldtek ebbe a bíróságba. Ezen túlmenőén azonban ebben az esetben én azért sem tudnám elfogadni azt az állás­pontot, hogy ez az ítélet fasisztamentés volt, mert ezt az ítéletet kétnapi tárgyalás után a Jankó Péter tanácselnök vir vezetése alatt álló tanáes hozta meg, (Derültség a szabadságpárt oldalán. — Nagy Vince (msz): Na. gyalázzák egy kicsit Jankót!) és én Jankó Pétert nem sorolom a fasisztamentő bírák közé. Meg vagyok róla győződve, hogy önök sem. Ha Jankó Péter a fasisztamentő bírák közé tartoznék, akkor tessék az önök igazságügyminiszterének súlyos szemrehányást tenni, mert az igazság­ügyminiszter úr a népbíróság körül elért igen komoly érdemei elismeréséül \ Jankó Péter tanácselnököt ezt az ügyet követően a népbíró­ság másodelnökévé és egészen soronkívül kúriai bíróvá neveztette ki- (Nagy Vince (msz): Ügy vau!) Csak ezt akartam az idézett közbeszólásokhoz hozzáfűzni. (Taps a kisgazda­párt és a szabadságpárt oldalán. — Zaj a szo­ciáldemokrata várt sorailían.) Elnök: Dávid János képviselő úr sze­mélyes kérdésben kért szót. A képviselő úrnak a szót megadom. Dávid János (szd): T. Nemzetgyűlés! (Nagy Vince (msz): Na, halljuk!) Amikor én tegnap közbeszólásomban azt mondottam, hogy idebeint évi március hó 29-én, szombaton. 362 demokráciát hirdetünk, kint fasisztákat vé" dünk, ezt nem alaptalanul mondottam, (Egy hang a kisgazdapárt oldalán: A fenét! — De­rültség. — Eszterhás György (pk) a szónok felé: A parlamenten kívül kell megismételni!) mert mi ezt írásban tudjuk bizonyítani. (Eszterhás György (pk): A parlamenten kívül megismétli à képviselő úr?) Meg is ismételjük. (Nagy Vince (msz) : Tehát Jankó Péter védte a fasisztákat!) Kispest város főügvésze, dr. Farkas Mihálv. aki az összeomláskor Kispestről elmenekült. (TI eich er Endre (pk) közbeszól.) aki a .város pénztárát a szó szoros értelmében a nyilasokkal együtt a Dunántúlra vitte és az a városi főügyész, aki azóta sem igen mer a város­ba betoppanni vagy jönni, mert az e.gész város közmegvetésének van kitéve, (Milassin Kornél (insz): Ezt már elmondta a bíróság előtt! — Reicher Endre (pk): Ennek ellenére is felmen­tették a vádlottat!) aki rossz szelleme volt Kispest megryei városnak és aki (Folytonos zaj.) 1944 tavaszán jegyzőkönyvileg azt bizo­nyította, hogy Kispesten már csak ketten van­nak magyar emberek, azaz Farkas Mihály és Gyuresnnszki László, a többi nrind zsidóbarát és hazátlan. (Juhász István (szd): Ezt védte az iio-wéd í'ir! — Rpiohpr Endre (pk): Mindez már bizonyítás tárgyát képezte! — Folytonos nagy zaj a szabadságpárton és a szociáldemokrata­párton. — Egy hanq a szabadságpárton Dávid János felé: A bíróság megbélyegezte önt! — Folytonos zaj. — Nagy Vince (msz): Megis­métli a valótlan vallomást!) Elnök: Csendet kérek! (Nagy Vince (msz): Destruáliák a népbírósáerot!) Dávid János ' (szd) : Továbbá azt mondotta Farkas Mihály és a város polgármestere 1944­ben ... (Folytonos nagy zaj.) Elnök: Csendet kérek, képvisel urak! (Zaj a pártonkívüliek, a szabadságpárt és a szo­ciáldemokratapárt soraiban.) A képviselő ura­kat figyelmeztetem, maradjanak csendben. Dávid János (szd): 1944 augusztusában, ami­kor Kispesten terrorizálták a képviselőtestü­letet, — dr. Farkas Mihály és Molnár József — hogy kutyabőrt adion Endre Lászlónak, őt így aposztrofálták: (Milassin Kornél (msz): Esküd­jék meg rá!) »örüljön Kispest megyei város, hogy ilyen nagy embert választhat díszpolgá­rává.« (Reicher Endre (pk): Ez is vád tár­gyává volt téve az ön vallomása alapján és ez alól is felmentette a bíróság! — Ternay István (msz): Dávidból nem lesz Góliát! — Szélig Imre (szd) Reicher Endre felé: Erről írás van, jó uram!) Elnök: Csendet kérek! (Folytonos zaj a Ház minden oldalán: — Ternay István (msz): Esküdjék meg! — Bácsalmási József (kg): Hamis tanú! — Ternay István (msz): Tanú úr, esküdjék meer! — Nagy Vince (msz): Halljuk a koronatanút!) Dávid János (szd): Igen t. Nemzetgyűlés! írásban is tudom ezt bizonyítani. (Ternay Ist­ván (msz): Bizonyította a bíróság előtt?) A bí­róság előtt. (Ternay István (msz): LáJttuk!) Elnök: Csendet kérek! Dávid János (szd): Bebizonyosodott a bíró­sági tárgyaláson. Azt ugyan nem tudjuk vala­kire rábizonyítani, mint ahogyan én mon­dottam, hogy X- Y. Farkas Mihály gyilkolt, (Ternay István (msz): Miért, azt is mondotta?) de azt rá tudjuk bizonyítani, hogy magatartá­sává 1 , viselkedésével a nyilaskeresztes pártnak ' hu, odaadó tagja és exponense volt. (Milassin

Next

/
Oldalképek
Tartalom