Nemzetgyűlési napló, 1945. VI. kötet • 1947. február 27. - 1947. március 19.

Ülésnapok - 1945-103

119 A nemzetgyűlés 103. ülése 1947. évi február hó 28-én, pénteken. 120 rült az emberekéit arra bírni, hogy kikerüljenek a pincéből, rögtön elkezdtek tisztálkodni. E» itt szeretnék egy már kicsit elfelejtett tényt felemlíteni, nevezetesen azt, hogy az első megjelenít plakátok egyike volt a kommunistapártnak az a plakátja, amelyben felhívta a lakosságot, hogy jöjjön feli a pincéből. Hogy ez a tisztálkodás mit jelent, azt megint a kiütéses tífusE-statisztftika mutatja. Azok a kiütéses Üfuszesetefc, amelyekről az 1943. és 1944. évekből megemlékeztem, és különösein amelyek a béfcé, ben ' fordultak elő, 80%-ban cigányok közt fordultak elő, tehát olyan emberek közt, alkuk nem adnak semmit a tisztálkodásra. • Méltóztatnak látni, ez a három, tényező szerepelt egészségügyi szempontból a felszabaduláskor: a lakosság tisztálkodási vágya, az orvosok és az egészségügyi alkalmazottak. Jött azután később egy nagyobb veszély, egy nagyon nagy veszély. Ez a veszély a NyugaJtiról ós Keletről visszaszivárgó menekültek ás hadifoglyok beözönléséhől adódott, akiíki közt nagyon niagy számban voltok kiütéses tifuszbetegek. Ennek a veszélynek megállítása és megszüntetése azután már majdnem teljesem a népjóléti kormányzat érdeme, amely mindent megltott határzáírral, ellenőrzéssel, tisztiorvosok, tiszti fő orvos ok, vidéki orvosok megmozgatásával abban az irányban, hogy ahol felbukkantak ilyen fertőző gócok, azokat mindjárt izolálták. Az eredmény az, hogy nem volt kiütéses tífuszjárvány, nem volt' hasi hagymázjárvány, s nem volt vérhasjárvány Sem, amelytől mind nagyon kellett tartani. Ez mind ennek a munkának az eredménye. Amint méltóztatták az előadó úrtól is hallani, milliószámra történtek oltások táf UBK ellen. Ennek kös'zönhetjük azt, hogy a legszörnyűbb körülmények közt, amikor egy járvány nemcsak kiterjedésé, hanem súlyossága miatt is veszélyt jelentett volna, mert olyan lakosságot ért volna a betegség, amelynek ellen állóképessége 'le volt rontva, tehát óriási halálozási lett * volna, a. lakosság ettől sikeresen megmenekedett. Térlmészeíesen itt megint néni lehet megállani, mte'rt ma is fennáll ,

a kiütéses tífusz veszedelme. Moldvában meglehetős nagy járvány van az , ulcn. Ezért 'álla

into készenlétben kell lennünk és további terveket kell csinálnunk. Az bizonyos, hogy ezek a tételek, amelyek a népjóléti tárca költség vetésébe felvétettek, elégtelenek, de nem, tehetjük meg, hogy ne is - említsük meg azt, hogy háború volt, nyomorban vagyunk és ezért elégtelenek ezek a tételek. Ha valaki elégedetlen ezekkel a tételekkel, akkor remélem, azt a konzekvenciát fogja levonni, hogy a hároméves tervhez fog csatlakozni és a. < hároméves terv segítségével fog megtenni mindent abban az irányban, hogy ezeket az anomáliákat kiküszöbölje. A hároméves terv egyik fontos része éppen az, hogy az OrA .' szagos Közegészségügyi Intézet és más tényezők segítségével közegészségügyünket annyira megjavítsuk, hogy a többi járvánnyal is meg tudjunk birkózni, amire az idő rövidsége miatt most nem is akarok; -kitérni, inkább más pro.blémákkal foglalkozom!. Amilyen örvendetes az,, hogy ezek az akutfertőző betegségek nem, nagy számban fordulnak elő, annyira igaz az, hogy más betegségek viszont nagyon megszaporodtaik. Elsősorban szeretném említeni a tuberkulózist. A tuberkulózisról tudjuk, hogy minden háború után, illetőleg akkor, amikor a lakosság ellenállóképessége különösen az-éhezés következtében' mint például most, megromlott, a tuberkulózis egyszerre rendkívüli módon megszaporodik. Azt hiszem, méltóztattak erről számadatokat olvasni, de talán mégis elkerülheti a figyelmét annak, aki nem szakember. Ezt nem lehet eléggé hangsúlyozni. Elnézést kérek a t, Nemzetgyűléstől, hogy ilyen statisztikai adatokat hozok, de nem árt, ha a nemzetgyűlés tagjai tudják azt, hogy évenkint 13.000 magyar ember hal meg tuberkulózisban, hogy a fertőző betegek száma 50—60.000 Magyarországon», és hogy körülbelül 300.000 ember szenved nálunk tüdővészben. A legutóbbi huszonhat > évből, 1919-től 1946-ig, van egy ilyen kimutatás. Azoknak a magyaroknak a száma, akik tuberkulózisban meghaltak, és azoknak a száma, akik a tuberkulózis pusztítása következtében nem születtek meg — ez az úgynevezett születés-kiesések száma, mert aki meghalt, annak természetesen már nem lesz gyermeke. —: ez alatt a huszonhat év alatt félmillió emberre tehető, ami a nemzeti jövedelemben évenkint százmillió forint kiesést jelent. -"Méltózt s tnak tehát látni, hogy a tuberkulózis elleni harc egyike a legfontosabb kötelességéknek ma is. A harc módjai különfélék. Ezek közt egyike . a legfontosabbaknak a gazdasági élet megindítása. Nagyon jól tudjuk azt, hogy a tuberkulózis a nyomor betegsége, a ^szegény osztályok betegsége. Természetesen előfordul gazdagabb embereknél is, de a statisztika azt mutatja, hogy óriási többségben szegények szerepelnek a tuberkulózisnál. Ez azonban nem jelenti azt, hogy most ölbe tegyük a kezünket és várjuk, hogy ha majd jobban fejlődik a gazdasági élet, ha az emberek jobbmódúak lesznek, a tuberkulózis megint visszafejlődik. Nekünk mindent meg kell tennünk a visszafejlesztésére, annál inkább., mert hiszen ez fertőző betegség, ami azt jelenti, hogy az egyik ember a másikat fertőzi. A fertőzés elleni védekezés ' egyik módja az úgynevezett tüdőbe teggondozók munkája. A tüdőbeteggondozók ambulatóriumok, ahol a tüdőbetegekkel foglalkoznak, gyógyítják őket,- tanácsokkal látják el őket, megtanítják őket hogyan kell élniük, hogy ne fertőzzek családjukat, ne fertőzzék embertársaikat. Ezek a tüdőbeteggondozók összeköttetésben vannak a hatósági orvosokkal, az anya- és csecsemővédelemmel, szóval egész sor rendkívül nagyjelentőségű munkát végeznek. Most egypár számot mondok megint Levonva a budapesti' betegbiztosító intezetek tüdőbeteggöndozó intézeteit, és csak a vidékieket véve, • 1938-ban volt 73, tüdöbeteggondozo Magyarországon. Mindig a mostani Magyarországot vesszük, a közben visszacsatolt területek nélkül. 1943-ban ezek 139-re sz'apoinodtak. A fVsziabadulás után februárban mindebből maradt 22. Ezeknek a felszerelése is'nagyreszt elpusztult. 1946 januárjában, tavaly már 88 ilyen intézet volt, (és> számíthatunk iá, hogy az idén 112 lesz, mert most januárjában már 102 volt. Ebben az évben tehát nem fogjuk talán elérni a régi számot, de mindenesetre nagyon meg fogjuk közelíteni. A hároméves terv szerint pedig fel akarjuk emelni a tüdő beteggondozok számát 175-fe, tehát lényegesen a békebeli fölé, ami azt jelentené, hogy 'minden járásnak es minden megyei városnak megvolna a maga tüdőbeteggondozója.*A tüdőbeteggondozók így behálóznák az^ egész országot, s ez rendkívül nagyjelentőségű volna. , A tüdőbetegségek elleni küzdelemben termé-