Nemzetgyűlési napló, 1945. VI. kötet • 1947. február 27. - 1947. március 19.

Ülésnapok - 1945-112

957 'A nemzetgyűlés 112, ülése IM?. ESnök: A képviselő úr beszédideje lejárt, tessék befejezni. Brunszvik István (kg): En is a végére értem. Remélem, hogy az iparügyi miniszter úr az általam említetteket figyelembe fogja venni és ezért a költségvetés 3. címét elfogadom. (Taps a kisgazdapárton.) Elnök: Szólásra feliratkozva többé nincs senki, ezért a vitát bezárom és à tanácskozást befejezettnek nyilvánítom. Követßaezik a határozathozatal. Kérdem a t. Nemzetgyűlést, méltóztatnak-e a 3. címet elfogadni? (Igen!) Ha igen, határozatilag kimondom, hogy a nemzetgyűlés a 3. címet elfogadta. Következik a 4. cím. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék azt felolvasni. Gyurkovits Károly jegyző (felolvassa a í. címet.) Elnök: Szólásra következik? Gyurkovits Károly jegyző: Zgyerka János! Zgyerka János (kp): T. Nemzetgyűlés! A költségvetéshez hozzászólva meg kell emlékeznem arról, hogy milyen erőfeszítéseket tett a szakszervezet a széntermelés érdekében, hogy ezzel is elősegítse az ország és így a bányamunkások jólétét. Egyes képviselőtársaim itt úgy állították be a dolgot, hogy a bányák ráfizetéssel dolgoznafc. Megállapították továbbá, hogy a bányák igazgatósága és vezetői a két munkás

1 pártból kerülnek kj. Megállapítom, hogy a mai vezetőkkel ellentétben a bányák régi vezetőivel szemben sok kifogást liehet emelni. Borsod vidékéin például annakidején nehéz küzdelmek árán találtam meg 56.000 karika gyújtózsinórt, amelyet azok a régi urak azért tárolttak> hogy a széntermelés ne induljon meg. A dorogi bányászszerencsétlenséggel kapcsolatban is nagyon sok jóhiszeműséget tételeztek fel a régi vezetőségről. Hogy képviselőtársaim tisztában legyenek azzal, hogy Kéthly kép viselőtársnőm a rirait rendszert okkal vádolta meg, éin is alátámasztom az általa mondottakat» mert én abban a 10-es aknában, ahol a szerencsétlenség történt, több évtizedig dolgoztam és ismerem a bánya minden zegétzugátA múlt héten, amikor az ellenállásról volt szó, megtámadtak engem. Hát én ennél az aknánál voltam, ahol .nyilasokat, és SS-seket végeztünk fei, lőttünk agyon, amikor a bányát meg akarták bénítani. Mégis felrobbantották és a felrobbantás után a bánya víz alá került. Én tehát ott voltam a bányában és megerősíthetem azt, amit Kéthly képviselőtársam mondott, aki joggal a múlt rendszer bűnéül rótta fel ezt a bányászszerencsétlenséget. Hogy aiz üzemvezetés tekintetében milyen hanyagság történt, annak megállapítása az ügyészség dolga. Én lent jártam, és azt mondom, hogy ennek a 32 bányásznak az élete két ajtón múlott, és hogy ott hanyagság történt, mert ha ott lett volna két ajtó, akkor nincs 32 halott. Nagyon jól ismerém ezt a bányát és tudom, hogy abban a mezőben, ahol a tűz keletkezett, volt a (kihúzat és nem a behuzat, s onnan elvették a szellőztető ventillátort és áttették egy másik helyre, egy veszélyes bányamezőre, hogy oda vigyen friss levegőt. Az üzemvezetőt nem vádolom, nem mondom, hogy tudatosan volt oka a szerencsétlenségnek, de bizonyos mértékben (Felvinczi László (msz) : Szakszerűtlenség, az biztos ! ) gondatlanság 'terheli őt is. Itt besizéínem kell arról évi március hó 19-én, szerdán, 958 is, hogy amikor a régi urak vezették a bányát, Schmied Sándorék idejében, Dorogon speciális helyzet volt. Felállították az önsegélyző egyesületet, amelybe mi munkások befizettük filléreinket. Ezekből a fillérekből öszszetevődve a salgótarjáni ikőszénbanyánál több mint 200.000 aranypengő maradt. Most* miután a bányákat államosították,, azt mondja Reimann vezérigazgató úr, hogy kérjük a magyar állaimi bányáktól ezt á pénzt. Az ő bankjukban volt ez a pénz is, mi pedig nem minden Salgó-üzemet államosítottunk. Hol van a többi pénz? Ezt majd megkérdezzük Reimatnn ve-. zérigazgató úrtól, aki nem' volt hajlandó az államosításba belemenni. Tagadhatatlan, hogy a magyar állami szénbányák ma ráfizetéssel dolgoznak. De ezt a ráfizetést megmagyarázza az, hogy a bányákat kirabolták. Én, aki évtizedeikig bányász voltam és láttam a régi bányavezetést, tudom ezt A kirabolt bányákban a bányászok ma is csak fizikai erejükre vannak utalva, de ennek ellenére .mégis megteszik kötelességüket, mert azt, hogy ebben az országban a gyáripar az újjáépítés érdekében el van látva szénnel, a magyar bányászoknak {köszönhetjük, akik így a gyáriparon keresztül sok százezer dolgozónak biztosítják a kenyeret. A magyar bányászok mindig megtették kötelességüket, és főképpen most a demokráciában és a felszabadulás után kétszeresen megtették kötelességüket. Senki se higyje, hogy mégegyszer a régi urak kezébe fognak visszakerülni a bányák. A bányászok részére a bányák államosítása annyit jelent, mint a parasztság részére a földosztás. (Taps a kommunista- és a szociáldemokratapár ion-.) Ott voltam a dorogi bányában, amikor 1942-ben az Erzsébet-aknában robbanás történt Ennek a robbanásnak 54 halálos áldozata volt, amit annakidején Schmied Sándorék úgy intéztek el, hogy nem fognak megfeledkezni róluk. Nem feledkeztek meg rólúkj, de semmit sem adtak nekik. Én a szakszervezet részéről altkor is ott voltam mint szakszervezeti ember, hogy ezt felülvizsgáljam, és a vizsgálatok alapján bebizonyosodott, hogy a munkások már három nappal azelőtt jelentették, hogy sujtóleg van, mégpedig olyan fokú sujtóleg, hogy nagy veszélytől lehet tartani, úgyhogy az egész tárnában nem maradhatnak ott a dolgozók. Ezt annakidején Villányi Ferenc bányafelügyelő úgy intézte el a katonai parancsnokokkal és a csendŐrséggeL hogy a tokodi országút mellett a ßzedierfakra húzattak fel kiikötve huszonnégy munkást, (Kertész Miklós (szd) előadó: A régi jó világ!) és ennek nyomása alatt a munkások bementek a bányákba dolgozni. Egy óra múlva bekövetkezett a katasztrófa, amelynek ötven, négy ember esett áldozatul. (Révész Mihály (szd): Gyalázat!) Ma nincsenek ott csendőrök és katonai parancsnokok, hanem ezt a szerepet mi, szakszervezeti vezetők vettük át. Mi megmagyaráztuk a munkásoknak — és ők meg is értették — a bányák álliamosítását, és ezzel kapcsolatban tudják,»hogy az egész nemzet érdekét szolgálják. Ilyen esetek többé nem adódhatnak elő. Bármennyire is igyekeznek az ittmaradt reakciós körök a ^bányák álliamosítását egyik, vagy másik oldalról megfúrni, ez dugába dől .és dugába- fog dőlni, mert a bányászok megértették, hogy ezzel most már nem az egyéni tőkéseket, hanem az egész nemzetet tudják saoigálni. A bányászok tudják, hogy aiz álleimipsí-