Nemzetgyűlési napló, 1945. VI. kötet • 1947. február 27. - 1947. március 19.
Ülésnapok - 1945-110
711 r A nemzetgyűlés 110. ülése 1947. évi időnkint az egyéni jót megszorításnak kell alávetni a közösség- részérőll Példát ás hozhatok fel. Amikor tífuszjárvány veszélye fenyegeltí, akkotr az egyéni szar badság megszorításával a törvény kötelez minden embert védőoltások elszenvedésére és köztudomású dolog, hogy a demokrácia a házasság előtti kötíeltező orvosi vizsgálattal egyéni személves szabadságjogokiat sért meg- Sőt, t Ház, ellenvethetné nekem valaki, hogy lehet ez így rendészeti kérdésekiben, lehet ez így a nemzettest biológiai önvédelmének fejezetében, szellemi kérdésekben, isizeillemerkölesi volnalion azonban a demokráciák az egyéni jót a közjó érdekében nem szokták f ellébbeznd. Itt. eklialtán» példákkal! szoljgálhiatok, mert hiszen éppen a demokrácia a neimzet szellemi értékeinek és magatartásának védeűmébejní például fasiszta és veszedelmes könyveket emel ki a könyvtárból. tesz tűzre éa teszi ezeket nehezen hozzáférhetővé még a tudományos kutatások számára is, így a szellemi 1 kuf/atás vonaÜíán egyéni szabadságjogot korlátoz a tőle átgondolt közjó védelmében és érdekében. Mondom, gyakorlati bázoiníyítékokkal szolgálok, mert lenne más is; de. ha megelőző diszkusszió lenne, szükséges, hogy közös alapra helyezkedhessünk. Azt mondom, hogy biaj a nemzet többsége in/ost úgy látja» hogy ebbeíru a felkavart világban önvédelimileg szükségesi, hogy bizonyos valláserkölcsi nevelésre késztessen minden embert, ha azt mondja : te zsidó vallású vagy, zsidó valláserkölcsi nevelésben akarlak téged látni gyermekkorodban, 'tie protesitánB vallású vagy, tée?ed protestáns pásztorok által irányított valláserkölcsi nevelésben akarlak látni és hasonlóan ezt mondja katolikus vonalon is, mert hiszen a közjó kívánja ezt, nehogy a valláserkölcsi nevelés híjjáw megsokszorozódjék a társadalom ellenségeinek, mondjuk így, a fasisztáknak, a felelőtleneknek, a közérdekre erkölcsi gátlás nélkül rászabad ultakniak, légiója, akkor tulajdonképpen a közjó megfellebbezlhetetlen érdefcébeiní szabályoz és w szorít mes egyéni szabadságjogokat, kötelezően elrendelvén a valláserkölcsi nevelést. T. Ház! Még azt _ as ellenvetést is tehetné nekem valaki, hogy jó, oilytatn nagy biztosíték a valláserkölcssli nevelés? Meg fogja állítani, motnidj.ufc, az ' erkölcsi kataklizmákat és ezért szabad egyéni jogokat megszorítani és szabadságjogokat csorbítani? Vájjon nem láttuk-e, hogy egy keresztény társadalomnak legalább hirdetett uralma idején borult fel a közrend és fordult;' anarchiába az ország? (Parragi György (pk): Nem volt keresztény az a társadalom!) Erre két válaszom is van» Az első az, hogy amikor ezek a sajnálatos katasztrófák és felfordulások történtek, akkor az emberek buktak meg a kereszténységből és egy kor bukott meg öi kereszténységből. (Ügy van! a kisgazdapárton.) A kétezeréves kereszténység azonban, éppen az idő és az utána" való szomjúság bizonyítja, nem bukott mes ezen a demonstráción. {Úgy vom! Ügy van! — Taps a szabadságpárton és a kisgazdapárt egy részén. — Ternay István (msz): Visszaélitek a jelszavával! Csak visszaélési!) .Másodszor pedig, ha mindezek ellenére is marad még valakiben kétség, hogy olyan biztos, megfellebbezhetetlen jéléntőségű-e a keresztény etika, a valláserkölcsi nevelés a közjó báztosításárta. hogy egyéni szabadságjogokat korlátozzulnk miatta, mert egyszer történt itt az ő életében valami március hó 13-án, csütörtökön. 712 kudarc, amelyet nem tud történelmi távlatba helyezni, azt válfaszolom neki» hogy a most jégzajlásos Duna is többízben szakította már át a gátakat és öntötte el Budapest utcáit, többíaben) bizonyult hiábavalónak az emberi erőfeszítés és mindezek ellenére, valjajhányszor a veszély jön, mégegyszer gátat emelünk és talán megsokszorozzuk majd munkánkat, technikai és műszaki odaadásunkat, mert hisszük, hogy a gátszakadás) csak bizonyos helyeken és csak bizonyos emberek mulasztása következteben állhatott előEppetoí ezért én is his^eni azt ós velem együtt a keresztény optimizmus valíjta v ési tanítja, hogy ha egyszer a kereszténység kisajátított nevével és cégérével és talán a sziolgáinak akkor elégtelen helyzeti energia birtokában nem hatályos tiltakozásávíaili — mert iehetetleni volt — történt is- valami ^ szomorúság, kudarc és katasztrófa, akkor mégegyszer felhúzzuk azit a gátat, illetve nem fogjuk leboinifcaná »ízt a kétezer esztendős gátat és oltalmat, hanem sokkal nagyobb odaadással, erőfeszítéssel és társadalmi összefogással!,^ vaHáserkölcsá nevelés segítségével megmutat juk aí világnak, hogy van felemelkedés. (Ügy van! Ügy van! — Taps a szabadságpárt oldalán. — Pászitor Imre (szd): Ez az elméiéit, a gyakorlat más! — Ternay István (msz): Megkeli valósítani gyakorlatban az elméleteit!) Igen t- Nemzetgyűlés! Ezek után a költségvetésnek ezt-a fejezetét, a 2. címet elfogadom. (Éljenzés és taps a szabadságpárt oldalán. —. A szónokot üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik a 2. címhez feliratkozott szónokok közül? Kiss Károly jegyző: Veress Anna! Veress Anna (pk): T. Nemzetgyűlés! (Halljuk! Halljuk! a szabadságpárt oldalán.) A kultusztárca 2. címéhez nem a politika szemszögéből, hanem a nőnek, az anyai léleknek legnagyobb kincsünk, a gyermek iránti aggodalomból, jövőnk iránti felelősségtudatából, népem, nemzetem iránti szeretetéből és az Isten igényéből kifolyólag akarok hozzászólni. Ez jel íegzetes tulajdonsága a női léleknek s ezt az igényt másokban is tudatosítani, ápolni* növelni, sőt mi több, tervszerűen és kötelezően ápoltatni és neveltetni akarja. A nő tudja, hogy egyedül csak a vallás tud az élet minden kérdésére feleletet adni (Egy hang a szo' ciáldemokratapárt oldalán: Misztifikáció!) s ez tudja az életet igazán értékessé, sok esetben elviselhetővé és legalább viszonylagosan boldoggá tenni. (Egy hang a kommunistapárt oldalán; Embere válogatja!) A nő egyébként sem politikus, még ha netalán egész életét a politikai munka terén is töltené el» hanem ott is mindig ós mindenekelőtt anya, akit minden politikai érdek felett az élet és annak minél értélkiesebbé, szebbé és boldogabbá tétele érdekel. A költségvetési vita során többször és több képviselő szájából hallottuk, hogy a demokráciának nem az államforma, ziem is a demokratikus törvények halmaza, még kevésbbé a védelmére alkotott szigorú rendszabályok, hanem a demokratikus gondolkodás, érzés és cselekvés a biztosítéka. Ennek következtében tehát a demokrácia nem rendszeri, m/ég kevésíbbé rendőrségi, hanem ezek fellett és elsősorban nevelési kérdés. Ebből következik a, kultusztárca fontossága, amely tárcát éppen ezért nem lenne szabad a politika homlokterébe ál-
