Nemzetgyűlési napló, 1945. VI. kötet • 1947. február 27. - 1947. március 19.
Ülésnapok - 1945-102
45 A nemzetgyűlés 102. ülése 1947. évi február hó 27-én, csütörtökön. 46 Csak egy jellemző esetet fogok mondani. 1012-ben Európa valamennyi parlamentjében benn ült már a parasztság és a munkásság, szabad, szervezett erejével, titkos választójog alapján. Még a cári parlamentben is benn ült öt képviselő. A magyar paraszt csak az összeomlás után, tehette be lábát a magyar parlamentbe, mért igaza volt Adynak, aki azt mondta: »Uri föld ez és magyar«. Igen, úri föld volt, a tiszteké, az arisztokratáké és a főpapoké, akik nem tűrtek meg a parlamentben munkást mérnököt, tanárt, ügyvédet és parasztot. Ez jellemezte a régi Magyarországot.' Jogfolytonossági Európa legnagyobb szégyene, hogy ezzel egyáltalában elő mer még valaki állni és feltételezi, hogy a magyar parasztság tudomásul veszi ezt. Nagyon vigasztaló, hogy ebben az összeesküvésben az összeesküvők közt • nincs paraszt, nincs ipari munkás, az értelmiség jórésze is hiányzik belőle, ezeknek az^ öszszeesküvőknek a társasága csak a lakáj tábornok urak, a tiszt urak, a diplomaták és más hasonló csavargók társasága. Ezt a kérdést természetesen nem lehet azzal elintézni, hogy ezek őrültek vagy nem őrültek; nem lehet lebecsülni ezt a kérdést egyszerűen azért, mert őrültnek tartották Mussolinit és Hitlert is és ezek az őrültek a legnagyobb vészt hozták Európára és az emberiségre. A magyar demokrácia itt nem játszhat kesztyűs kézzel. Legyen a magyar demokráciában annyi erő, annyi harciasság, hogy maga számoljon le ezekkel. Az a demokrácia, amely lemond arról, hogy maga számoljon le velük, lemond éleittjogáról is. (Ugy van Ugy vam! f a szociáldemokrata- és kommunistapárt oldalán.) Elvégre még sem lehet arra spekulálni, hogy ennek az országnak népe. amelyet úgyszólván butaságban és hosszú ideig csendőrökkel és és rendőrökkel" sakkban tartottak, újból megforduljon és a helyzet megváltozzék. A magyar demokráciának kíméletlenül le kell sújtania ezekre. Az eszközök és módszerek tekintetében lehet differencia, de én és pártom nem vagyunk hajlandók a demokrácia áldásait adni •• annak, aki összeesküszik a demokrácia ellen és azt meg akarja dönteni.- Nem vagyunk hajlandók védelmet adni a köztársasági törvény értelmében annak, aki a köztársaságot meg akarja támadni. És itt nemcsak rólunk van szó, hanem az egész magyar népről. Ebben pártkülönbségre való tekintet nélkül egyet kellene mindenkinek értenie. Beszédemet a következőkkel kívánom befejezni. Két esztendő óta élet-halâlharc folyik ebben az országban, amelynek vezetői építenek, dolgoznak, stabilizálnak, hogy ezt az országot jelenlegi állapotából kiemeljék. A magyar munkás és tisztviselő a paraszttal együtt hihetetlen munkát végzett. S mit adott nekik a magyar demokrácia? Egyelőre csak jogokat, kötelességeket, munkát. Ez a réteg mégsem hajlandó zsebredugott kézzel nézni azt, hogy úgy kezeljük ezt a problémát, hogy ne legyen biztos a felől, 1 hogy magának építi ezt az országot. Elnök: A képviselő úr beszédideje lejártMarosán György (sad): Befejezem. De ezen túlmenően a magyar nemzetgyűlés tekintélyének, a magyar demokrácia európai jóhírnevenek teszünk nagy szolgálatot, ha ezt a réteget felszámoljuk és ugyanakkor felszámoljuk azt a szellemet,is, amely ugyan még niines benne az összeesküvésben!, de pontosan találkozik az öszr szeesküvőkkel. Meg kell becsülnünk ennek az országnak sokat szenvedett népét, parasztságát, munkásságát és értelmiségét. Az egész költségvetésnek ez kell, hogy legyen a célja, nemcsak ezzel a tárcával, hanem más tárcával kapcsohiltban ia mert ez azt jelenti, hogy itt ai Dunamedetncében egy olyan munka kezdődik, amely leh&tővé teszi Magyarorszá számára azt, hogy elfoglalja helyét a szabad európai népek családjában. Az elvégzett munka után a magyar parasztság és munkásság nemosiak gépalkatrésznek fog^a magát érezni, hanení egyenrangú )olgárnak, aki dolgozik ezért az országért. . _. Mivel a közlekedésügyi tárca élén Gerő miniszter elvtársat látom és az ő munkáját, munkatársainak munkájával együtt kielégítőnek és jónak tartom, az együttműködés szellemében a költségvetést elfogadom (Helyeslés és taps a koalíciós pártok soraiban.) Elnök: Szólásra következik a feliratkozott szónokok közül? j Hegyesi János jegyző: Kondor Imre! r , Kondor Imre (pp): Mélyen t. Nemzetgyűlés ! Azokban a tárgyilagos, higgadt, szerény szavakban» amelyekkel a miniszter úr a költségvetés indokolását kezdi, csupán a puszta felsorolását látjujk^mindannak, amit a miniszter úr munkatársai élén az újjáépítés terén ebben az országban' végzett, egy olyan munkaterületen, amelyet nem akkor jellemzünk a legjobban, ha azt mondjuk, hogy a legfontosabb volt, hanem akkor, ha azt állapítjuk meg- hogy a legsürgetőbb munka volt, amelyet el kellett végezni. Minthogy egy élő organizmus életében, ha halálra van gyötörve ési már a vérkeringés: is megállott benne, a legsürgetőbb az, hogy ezt a vérkeringést — mielőtt a katasztrófa • beállana, megindítsuk, ezért méltatlannak érzem, hogy itt pro vágy kontra vitatkozzunk a végzett munkának & 'fontosságáról, elismerő szavakat keressünk, vágy pedig gáncsoskodó érveket próbáljunk találni. Nézetem szerint a tárgyilagosságnak a szempontjából kell nagyobb összefüggésbe beállítani egész közlekedési politikánkat, egy olyan összefüggésbe, amely önként adódik akkor, ha itt aj rommá züllött és most újjáépülő ország határmesgyéjéből nézünk a közlekedési politika problémái közé. Mi történt itt Budapesten? Pestet Budával összekötötték a »Horthy Miklós«, a »Ferenc József« i és az »Erzsébet« hidak. Mindmegannyi jelképe volt a régi magyar életnek s alig akarják meglátni, hogy egy ilyen országnak — amelynek minden egyes útja, közlekedési eszköze, hídja ilyen jelképet mutat az élet felé, mint amilyen például a Ferenc József-, azi Erzsébet- és a Horthyhíd N mutat — szükségszerűen ezeknek a jelképeknek a vezetése alatt kellett tönkremennie. Ahhoz, hogy mi az egész közlekedési apparátusunkat úgy, mint egész országunkat, meg tudjuk védeni attól a sorstól, amelyben már része volt, feltétlenül az kellett volna, hogy ne Ferenc Józsefről, Erzsébetről és Horthyról nevezzük el ezeket a hidakat, vagyis jelképileg i« ki kellett volna emelnünk azt, amit itt sokszor- hangoztatunk a szavakban, hogy mi független Magyarország vagyunk. Ahogyan nem jelképeződött ki ez a függetlenségünk az élet minden területén szimbólumokban, ugyanúgy nem volt semmin értelme sem, mert amikor arról volt szó, hogy sorsunkról döntsünk, akkor nem a saját érdekeink szerint orientálódtunk, hanem, ^genis, az ország érdekeivel szemben és ezt fjeiké- ' pezte ez a sok híd is. Valahogyan az az érzésem' ha annak a, Ferenc József-hídnak és a
