Nemzetgyűlési napló, 1945. VI. kötet • 1947. február 27. - 1947. március 19.

Ülésnapok - 1945-104

249 A nemzetgyűlés lói. ülése Í9á7. lemmel és olyan honvédséget kell teremtenünk, amelynek szellemié magyar, amely a népből való és amelynek -csak egy szíve van s ez a szív kizárólag csak magyarul dobog. Ki kell irtani a magyar katonai nevelésből a. nép el; ^ni gyűlölködés utolsó szikráját is, és táplálni kell az őszinte, becsületes hazaszeretet lángjait, de vigyáznunk kell még arra ás, hogy ez a láng a határokon túlra át ne csapjon. A jövő magyar hadsereg az elmondottak után. tehát csak egy urat szolgálhat és ez az úr: a magyar nép. (Upy van! a parasztpártion.) Ettől nern térhet el, mert akkor n-em a dolgozó nép érdekeit védi meg, hanem polarizálódva esetleg , csak családok, vagy csoportok érdekeszközévé válik s- lassan szembekerül a néppel, a nép érzéseivel és akarásával. A történetírás ezeket a példákat hűen és élesen igazolja. Hiszen ha forgatjuk a történet lapjait, könnyen rájöhetünk mindezekre a meglátásokra, mert hadseregpolitikánk kevés kivétellel mindig csak egy család, vagy egy osztály érdekeit szolgálta. Itt kell megemlítenem azt is, hogy egész történetírásunk hiányos. Hiányos azért is-, mert a történelmi események megírását mindig valamilyen szempontból sugalmazták s ferde és hiányos azért is, mert legtöbb részében csak a katonapolitikával foglalkozik és csak mellékesen mutat rá a nemzet jgyéb harcaira, nevezetesen a gazdasági, neppolitikai, szellemi és egyéb szempontokra. TV Nemzetgyűlés !. Ha itt rövid néhány mondatban megemlítem a közelmúltat, látni fogjuk, hogy az előbb már annyira emlegetett Habsburg-szellem jnég mindig szervesen beágyazta magát a Horthy-éra alatt is honvédségünkbe s itt nemzeti jelszavak hangoztatásával próbálta megvédeni magát és vele együtt a tízezrek úri világát. Szabályos és zárt katonatiszti kaszt mőtt ki itt szemünk láttára, amelynek tagjai csak azok lehettek, akik az ő szempontjukból megbízhatók voltak. A csapattok 80 százaléka mindig parasztokból tevődött össze, de a tisztikarban alig lehetett néhányat taTaln^ aki paraszt vagy parasztszármazású volt. Már a karpaszományos is úr volt és nekünk, akiknek nem volt! felsőbb iskolánk, még ha néhány csillag ragyogott is a gallérunkon, önkéntes uraknak kellett őket szólítanunk. Egy honvédtiszttel csak szolgálati úton beszélhetett az ember, de hogyan? Ugy, hogy csak akkor szólhatott, ha kérdezték. Számtalanszor tapasztalhattuk, hogy a században lévő tiszthelyettes, aki legtöbb esetben paraszt vagy munkás volt, többet tudtott, mint a századparancsnok és a felette álló tiszt s a bánásmódja is emberibb volt, mint általában, az aranycsillagosoké. Persze a kaszt lenézte őket is és úgyszólván mindenkit;, akinek nem volt aranygomb a ruháján. Csak abban a században, ahol engem képeztek ki 1937ben, öten szöktek meg és hárman pusztították el magukat, mert nem birták terrort és azt a bánásmódot, amellyel bennünket a katonai tudományra nevelni akartak. Akkoriban állatvédelmi törvényeket is hoztak, de bennünket, mae-yar parasztfiukat naponta pofoztak, kikötöttek, lecsuktak, megszégyenítettek, szóval a kutyával sem bántak úgy, mint velünk. Testi és lelki fájdalmainkat orvosolni nem lehetett, mert ha ezt próbáltuk tenni, kommunistáknak, hazaárulóknak bélyegeztek bennünket. Ilyen hadsereget én nem szívesen szolgálnék. évi március hó 4-én, kedden, 250 Nemcsak más szellemre, hanem más bánásmódra is van szükség az új honvédségnél. Legyen fegyelem, de ez a fegyelem ne menjen el addig, hogy zsarnoksággá váljék. Legyen a honvédségi nevelés valóban emberré való nevelés', de demokratikus. T. Nemzetgyűlés! A jelenben sem szabad beleesni abba a hibába, amelyet a múlt elkövetett. Ezzel v kapcsolatban csak a vitézi rendet említem meg. Nem tudom, kik hívták életre, csak annyit tudok róla, hogy a szegényparasztságnak nem sok előnye volt belőle, de annál több a katonatiszti kasztba tartozó főúri családból származó tiszteknek. Meg kell mondanom őszintén, még a dolgozó népből sem azokat avatták vitézzé, akik valóban azok is voltak a csatatéren, hanem leginkább magas katonai parancsnokok tisztiszolgáját, mosogatóját, puccerját, szóval az alázatos szívű, szolgalelkű magyarokat. Köztudomású az is, ami a vitézi telkek adományozása körül történt. A szegényparaszt szemét 4—5 holddal szúrták ki, ritka esetben talán néhány holddal többéi, de a tisztek 2—3—500 holdat is kaptak. Ez persze elkeseredést szült már akkor is, napjainkban pedig egyenesen felháborító volna az ilyen igazságtalan adomány. Kérnem kell tehát a honvédelmi kormányzatot, hogy a most kitüntetendők között me tegyen osztálykülönbséget, csupán a tényeket vizsgálja és vegye figyelembe. T. Nemzetgyűlés! A költségvetés áttanulmányozásánál a mai viszonyok láthatóvá válnak. Rövid számítást végeztem, amelynek eredménye azt mutatja, hogy a mai honvédség rangmegosztása egészségtelen. Egészségtelen pedig azért, mert a 11.477 főből, álló honvédségben 7861 tiszt, tiszthelyettes és tisztes szolgál, illetve parancsol 3616 főből álló beosztott honvédségi állományú embernek. Minden honvédre tehát majdnem két parancsoló jut- Ez természetesen egészségtelen állapot. Óriási eltolódások vámnak azonban a tisztikar összetételében is. Ismétlem, a csapatok 80 százaléka parasztból áll s ez a szám nem áll arányban a parasztszármazású\ tisztek csekély számával. Ha már demokratikusan, és igazságosan akarjuk rendezni a honvédség tisztiállományát, akkor ezeket is figyelembe kell vennünk. Azt szeretném, ha a honvédség tisztikarában legalább az ország népességének arányszámához képesít 50—55 százalékkal helyet foglalnának a parasztság gyermekei is. Látjuk ugyanis, hogy mindenki ragaszkodik osztályához, politikai pártjához, így tehát ez nemcsak jogunk, hanem kötelességünk is, hogy megmondjuk őszinte véleményünket. A jövőt még pontosan nem ismerjük, de már megrajzolódik előtünk a kép. Nem tudjuk ugyanis, hogy hadkötelezettség lesz-e vagy zsoldos katonaság és hogy mennyi lesz a szolgálati idő. De még sok mindent nem tudunk <*zzel kapcsolatban. Mégis 'foglalkoznunk kell a jövő kérdéseivel, mert ha az emberek a mának és a holnapnak élnek is, a nemzetek mindig a jövőnek élnek és így a jövőben is gondolkodnak. Most pedig a kiképzésről és a nevelésről szólok néhány szót. Nekem a katonai kiképzésről és nevelésről általában az a vé'eményem, hogy egyéves szolgálati időt kell be-' vezetni. De ebből az egy évből semmi, szín •alatt ne fordítsunk több időt katonai nevelésre, mint összesen három hónapot, a többi időt pedig használjuk fel olyani ismeretek ter-