Nemzetgyűlési napló, 1945. VI. kötet • 1947. február 27. - 1947. március 19.

Ülésnapok - 1945-104

233 A nemzetgyűlés 104. ülése 1947. szétesnek tartja, hogy a demokráciában is be­folyásit gyakorolt a honvédelmi minisztérium határozatára. T. Ház! A nemzetgyűlés és a közvélemény joggal elvárja, hogy a miniszter úr válaszá­ban erről a kérdésről is nyilatkozzék. A> magyar hadseregnek új szellemű demo­kratikus tisztikarra van szüksége. Le kell bon­tani azt a válaszfalat, amely a régi hadsereg­ben a tisztek és a közlegények, a tisztek és a dolgozó mép között volt. A hadsereg tisztikarát fel kell frissíteni munkások és parasztok fiai­val. Biztosítani kell a tehetséges, fejlődésképes munkás- és parasztif jak előrehaladását a had­seregben* hogy tisztek, sőt tábornokok; is lehes­senek, ha a. rátermettségük megvan erre. A katonaiskolákba, amelyekbe azelőtt csak az uralkodóosztály gyermekei kerülhettek be, most elsősorban a munkások, parasztok és ér­telmiségiek fiai kerülhessenek be. Ha munká­sokból és parasztokból lesznek az új tisztek, akkor ezek biztosítani fogják az új szellemet a magyar néphadseregben: Biztosítani kell a hadseregben a katonák elsőrangú jó kiképzését. 1 A magyar néphadseregben rendnek és vas­fegyelemnek kell lennie. Saaikszerűslégrei. fe­gyelemre kell nevelni a néphadsereg katonáit. A néphadseregben meg kell tanítani katonáin­kat a haza, a nép, a demokráciába szabadság szeretetére. Akkor lesz igazán néphadsereg a magyar honvédség, ha katonái nem lesznek el­szakadva a dolgozó néptől. Némethy képviselőtársam felvetette a kér­dést, hogy a hadseregben ne politizáljanak. Azt szerette volna és sokan mások is azt szeretnék, bogy politikamentes' 'legyen a hadsereg. Is­merjük mi már, mit jelent á politikamentes­ség. A régi rendszerben politikamentesség ürügye alatt nevelték a fasisztái- népellenes szellemben katonáinkat- (Ugy Van! Ugy van! a kommunistavárt soraiban-) Politikamentes­ség örve alatt tanították katonáinkat arra, hogyan kell fegyvert fogni saját népük, a sztrájkoló és harcoló munkások és parasztok ellen. (Szaiay András (kg): Éppen a nyilasok alatt politizáltak. Azért romlottlak eL. — Drózdy Győző (msz): Helytelen volt a politi­zálás akkor és helytelen most!) Éppen az ösz­szeesküvők akarták olyan szellemben tartani hadseregünket és tisztjeinket, amely lehetővé tette volna számukra a hadsereg felhasználá­sát aljas céljaikra. Ne beszéljenek tehát ne­künk politikamentességről. Nekünk arra kell törekednünk, hogy minden katonánk öntudatos demokrata, a magyar köztársaságnak hű har­cosa és védelmezője legyen. (Ugy van! Ugy van! Taps a kommunistapárt soraiban. — Egy hang a kisgazdapárt oldaláról: Ez nem poli­tika, ez hazaszeretet!) A honvédség eddigi és további demokra­tizálásának biztosítéka a honvédség nevelő­intézménye (Zaj a kisgazdapárt soraiban.) és a nevelőtisztek. Nekik köszönhető, hogy a hon­védség tisztikarának jelentős része a legénység­hez való viszonyában és politikai öntudat te­rén már nem hasonlítható össze a régi hor­thysta tisztikarral- A "nevelőintézmény nagy eredményeket ért el, de még igen nagy fel-. adatok állnak előtte. A /nevelőintézményre vár az a feladat, hogy szívós munkával folytassa azoknak a tiszteknek íés tiszthelyetteseknek demokratikus átnevelését, akik a régi hadse­regből kerültek át az új honvédségbe. (Belső Gyula (pk): Hány százaléka kommunista a évi március hó 4-én, kedden. 234 nevelőtiszteknek?) Nézzen maga utána. (BeLso* Gyula (pk): Mind az! — Döbreatei Károlyné (kp): örüljön neki! —- Egy hang a kommu­nistapárton: Ne féljen tőle- — Drózdy Győző (msz): Látják, ez a pártpolitika! — Belső Gyula (pk): Itt van a pártpolitika!) Nevelői intézményeinknek az a hivatása, hogy a soraikba évről-évre i bekerülő magyar ifjakat katonai szolgálatuk ideje alatt demo­kratává neveljék. (Zaj.) Mi azt állítjuk, hogy a nevelő tiszteknek az a feladatuk, hogy demo­krata szellemben neveljék a honvédség tiszt­jeit és közlegényeit. Természetes, hogy e ne­velő tiszteik elsősorban következetes demokra­ták lehetnek és nem. bízhatjuk összeesküvőkre és reakciósokra ezt a feladatot. (Élénk helyes lés és taps a kommunistapárton. — Zaj a sza­badságpárton. — Döbrentei Károlyné (kp): Belső Gyulára sem! — Belső Gyula (pk): Az nem fogadná el-) TJgy kell dolgozniuk a nevelő tiszteknek, /hogy a katonai szolgálat a demokráciának valóságos iskolája legyen. Elsősorban a nevelő­kon és a parancsnokokon múlik az, hogy el­térően a múlttól, a magyar nép fiai, amikor elérkezik a katonai szolgálat ideje, szívesen és örömmel menjenek: a Jaktanyába, ott jól érez­zék magukat és a katonai szolgálat idejének letelte után testben és szellemben megerősödve, demokratikus öntudatban megizmosodva., mint a magyar demokratikus társadalom aktív, ön­tudatos tagjai kerüljenek vissza, a polgári életbe. A nevelők feladata tehát sokrétű, nehéz és felelősségiteljes lesz. (Nagyiván János (msz): Magyar marad akkor is 1 .) Magyar marad, de demokrata és nem fasiszta, mint azelőtt. (Nagy­iván János (msz); Igazi jó magyar marad.) Meg kell azonban állapítani, hogy a hon­védség egyes ^vezetői vagy nem ismerték fel a nevelői intézmény jelentőségét, vagy szán­dékosan nem támogatták azt úgy, ahogy azt metgéedemelte volna. A nevelők a demokra­tikus honvédség fennállásának két esztendeje alatt a legnagyobb nehézségekkel küzdöttek i minden erkölcsi és anyagi támogatás nélkül. Meg kell szűnnie annak az aknamunkának, amelyet a honvédség egyes vezetői és más reakciósok nyiltan vagy ' burkoltan a nevelői intézmény és a. nevelők ellen folytattak. A honvédelmi költségvetésből nem derül ki, milyen összeget szándékozik a miniszter úr a nevelői intézmény támogatására fordítani. Aza véleményünk, hogy még a rendelkezésre álló kis összegből is jelentősen nagyobb részt kell kihasítani a nevelői intézmény számára. (Babody János (kg): Hogy jó kommunistákat neveljenek.) A honvédség jelenlegi létszáma gazdasági és pénzügyi okokból igen alacsony, de a hon­védelmi minisztérium jelenlegi gazdálkodása következtében még ennek a kislétszámú kato­naságnak anyagi szükségleteit sem látjuk biz­tosítottnak. A katonák sok helyen nem, tudják ellátni szolgálatukat, nem tudnak a kiképzés­ben résztvenni, mert vagy egyáltalán nincs bakancsuk, vagy csak olyan van, amelyben esőben és hóban a. szobából nem lehet kimoz­dulni. Sok helyen olyan rongyos a katonák ruhája, hogy szabadidejükben nem mozdulhat­nak ki, mert ilyen öltözékben szegyeinek em-' berek közé menni. A honvédelmi minisztérium azi új honvéd­ség kétéves fennállása óta sem tudta elérni, hogy 11.000 katona egy rend kifogástalan jó •' . / ' *

Next

/
Oldalképek
Tartalom