Nemzetgyűlési napló, 1945. V. kötet • 1947. február 4. - 1947. február 26.

Ülésnapok - 1945-90

33 A nemzetgyűlés 90. ülése 1947 terjesztett interpelláció a ;magyar kormánynak békeelőkészítési és az ezzel kapcsolatos külpolitikai tevékenységét bírálja. Erre az interpellációra is lényegében választ ad Lévay Zoltán képviselőtársamnak ugyanezen a napon elhangzott interpellációjára megadott írásbeli válaszom. Ehhez még azt fűzöm hozzá, hogy a magyar külügyminisztérium 5 kötetben szándékozik kiadni a békeelőkészítésre és a magyar béke delegációnak a békekonferencián kifejtett tevékenységére vonatkozó teljes anyagét. Ennek ismeretében a nemzetgyűlésnek módja lesz tárgyilagosan állástfoglalni és ítéletet mondani a külügyi kormányzat ezirányú tevékenysége tárgyában. Gyöngyösi s. k« Elnök: Vásáry József képviselő urat a viszonválasz joga megilleti. Vásáry József (msz): Igen k Nemzetgyűlés! Nem volt szándékomban a mai napon, amikor itt béketárgyalásról, illetőleg a béke aláírásáról folyt a vita, ebben résztvenni, de valahogyan a sors különös rendelkezésének tekintem, hogy ennek ellenére a külügyminiszter úr most nyújtotta be válaszát és így módom és alkalmam van néhány gondolatot felvetni. Végtelenül csodálkozom a külügyminiszter úr ( válaszán és talán közbelépésem folytán történt meg az, hogy a nekem és Lévay Zoltán képviselőtársamnak adott választ megcserélve olvastatta fel az elnök úr, mert először^ akarták felolvasni a Lévay Zoltán képviselőtársamnak adott választ. A napirenden ugyanis úgy volt feltüntetve, hogy először kapom én a választ és utánam kapjon választ Lévay képviselőtársam. Amikor még nem ismertem a, külügyminiszter úrnak Lévay képviselőtársam interpellációjára adandó válaszát, akkor mondották, hogy meg fogom tudni a Lévay Zoltán képviselőtársamnak adott válaszból a nekem adott választ is. Mondom, logikus, hogy szerencsére így történt a felolvastatás, mert a Lévay Zoltán képviselőtársamnak adott válaszon keresztül tudtam meg, hogy/ milyen választ kaptam. Ez a válasz azonban egyáltalán nem válasz arra, amit én kértem a miniszter úrtól, pedig július 24-e óta, — ha már el is késett a miniszter úr válasza és nem tudott semmi körülmények között sem változtatni a békekötésen — még mindig módjában lett volna kellőkép és kellő időben előadni a maga válaszát. K\ azt kérdeztem a miniszter úrtól, hogy amikor a világ nagyhatalmai az emberiségnek igazságos békét Ígérnek, milyen indokok késztették a magyar kormányt, hogy kellő időben nem képviselte az igazságos békének megfelelő, az egész nemzet lelkében élő magyar kívánságokat, hanem csak később próbálkozott meg ezt a súlyos mulasztást jóvátenni. Igen t. Nemzetgyűlés! Nagyon örülök, hogy maga a miniszter úr mondotta: »igenis vállalni kell a felelősséget«, de ha nem is mondotta volna ezt, ez úgyis egészen természetes, hiszen mindenkinek, aki a nemzet életében akármilyen részt vesz, vállalnia kell a felelősséget Különösen vállalnia kell ezért a békekötésért, azért, hogy vájjon itt minden megtörtént-e, amit meg lehetett tenni, és tényleg képviselték-e a nemzet lelkében élő kívánságot? Igen t. Nemzetgyűlés! Azt mondottam, mindig ügyelek arra, hogy a koalíciós pártoknak a szócsövei útján mondjunk véleményt, hogy valamiképpen ferde beállításba ne kerül. évi február hó 5-én, szerdán. 34 jünk. Fel is olvastam a miniszter úrnak, hogy a »Világ« május 10-i számában, tehát nem a szabadságpárt lapjában megjelent a következő (olvassa): »a négy hatalom külügyminiszterének nem volt ideje az erdélyi kérdéssel kapcsolatos memorandum tanulmányozására«. Igen tisztelt Nemzetgyűlés! Méltóztassék elhinni, hogy nemcsak a koalíciós pártok vezetőit és nemcsak bennünket, képviselőket, érdekel ez a kérdés, hanem érdekli az egész magyar népet és amikor én ezt hangoztattam itt, elvárhatta volna a magyar közvélemény, hogy a miniszter a »Világ« című lap idézet', számában megjelenteket megcáfolja és nem hagyja a külügyi kormányzatnak nyakába varrni ezt a súlyos vádat, ami igenis mint vád áll fenn. Hiába adtak tehát választ Lévay képviselőtársamnak, mert a miniszter úr egy szóval sem emlékezett meg erről, nem mentette magát s nem tett semmit. De tovább megyek t. Nemzetgyűlés! A következőket is mondottam interpellációmban [ (olvassa): »Nincs más módunk, innen hallatjuk a magunk szerény szavát a nagyhatalmakhoz és azt kérjük, legyenek irgalommal ehhez a nemzethez, ők lássák meg, ha a magyar rádió és a magyar kormány nem tudta megmondani, hogy ez a nemzet négyszáz esztendőn keresztül szenvedett» mi százötven évig védtük vérünkkel a Nyugatot. Nem hallottunk egy szót sem a mentségünkre, csak a gyalázatot hallottuk.« Igen t Miniszter Ur! Ezt tudta az egész nemzet. Egészen természetesen eljön az idő, amikor ezt meg fogjuk tudni vizsgálni. Azt mondja most a miniszter úr, Öt kötetben adják majd ki ezt az előkészítést Mikor jutnak oda? Időnap múlva, amikor már nem tudnak ezzel semmit beláttatni?! Azt kérdezem a miniszter úrtól, máért nem jutott el előbb idáig? Ha a magyar népet megszavaztatták volna, azt mondta volna: sok mindenre jutott és ha csak a szanaszét szaladgáló állami autókra juttatott pénzt odaiküldték volna erre a célra, megoldhatták volna a kér.dóst, mert a miniszter úr azt mondja, hogy nem volt pénz a megfelelő emberek kiküldésére. Nagyon jól mondotta a miniszter úr: felelni kell azért, és felelni is fog, mert ez a kérdés még húsz esztendő múlva is elő fog jönni és nem lehet sem minket, sem a magyar népet irredentizmussal vádolni, ha majd azt kell mondani, hogy nem látták meg a [képviselők sem, megtett-e ez a kormány mindent egy igazságos béke előkészítésére. Mi tudjuk, hogy a békére a nemzetnek minden körülmények között szüksége van, de fennáll az a nagy kérdőjel, hogy akiknek meg kellett volna tenniök mindent, megtettek-e mindent és úgy tették-e meg, ahogy kellett. Még a bűnösnek is szabad a maga igazságát elmondani, de t itt mindenkit hazaárulónak, fasisztának, reakciósnak és irredentistának neveztek, aki azt mondotta, hogy a nagyhatalmak igazságos békét ígértek, próbáljuk meg tehát az igazságot nem fennhéjázó módon, hanem az összetört, megalázott nemzetnek szerénységével s Istenbe vetett hittel a magyar nép számára megszerezni. Ez nem történt meg. Ismétlem, eljön az idő, amikor ezért felelni kell, Egészen természetes, hogy ezt a választ én nem vehetem tudomásul, de a magyar nemzet sem veheti tudomásul. NEMZETGYŰLÉSI NAPLÓ V.' 3