Nemzetgyűlési napló, 1945. V. kötet • 1947. február 4. - 1947. február 26.
Ülésnapok - 1945-92
207 A nemzetgyűlés 92. ülése 1947. lyík tájra milyen fa való. Lehet, hogy egy kicsit belemegyünk az illetőik tulaj don jogába, de belementünk mi már ennél »okkal jobbam, (Derültség') tehát ha belemegyünk Kis Péter tulajdonjogába úgy, hogy kötelezzük őt arra, hogy ültesseint ta földje végébe egy fáit, amely fa az övé lesz, (Helyeslés) akkor nem történik semmi világrengető bóltlrány. (Juhász István (szd): Helyes!) Sokszor úgy van a mi népünk, hogy még a jóra is parancsolni kell, tehát próbáljunk egy kicsit parancsolni, egy kicsit, diktátoroskodni iliyetm mezőnyön; nem olyan mezőnyön, hogy ki a hibás, ki a tolvaj, csak ilyen mezőnyön. (Derültség és helyeslés-) Mivel azt mondottam, hogy még a költségvetésről is fogok beszélni ebben a felszólalásosmban, szólok még a költségvetésről is, bár látom, hogy a pénzügyminiszter úr éppen most • nincs itt, de majd hírül viszik neki. (Élénk derültség.) ' A hitel kérdéséről su pénzügyminiszter -úr a következő kijelentés* tette a nemzetgyűlés december 10-i ülésén. Felolvasom a nemzeitgyűlési naplóból, az érdeklődők a töíbbi részt elolvashatják otthon, én nem tartok felolvasást, csak egy érdekes kitételt olvasok fel. Azt mondotta, a pénzügyminiszter úr (olvassa): »Egy másik fointos adottság volt a- pénzpolitika .szempontjából, hogy augusztustól mostanáig a rendelkezésre álló hitelkereteket túlnyomórészt a mezőgazdasági termelés finanszírozására vette igénvbe« (Felkiáltások a kisgazdapárton: Hol? Hol?) Ezt mondotta a pénzügyminiszter úr. Érthetetlenül állok, szánté mem akartam akkor sem hinni a szemeimnek, meg most sem- Hogyan? Mit kapott a mezőgazdaság a magyar gazdasági élet hitelellátásából? Nem felhánytorgatás. hogy ebben a szegény országban nein hiteleztek többet a mezőgazdaságnak, bár joggal és okkal többet várhattunk! volna, A pénzügyminiszter úr azonban itt tovább beszélt és meg is mondotta, hogy ezt a hitelkeretet hogyan és miként kapta a mezőgazdaság, és éppen ezen a mezőnyön nem vagyok egy véleményem a pártomhoz tartozó pénzügyminiszter úrral sem. (Rácz Jenő pénzügyminiszter a terembe lép- — Felkiáltások a kisgazdapárton: Itt van!) Azt mondja tovább a pénzügyminiszter úr, hogy (olvassa): »A kötött éleltmiszergazdálkod ás természetéből következett az. hogy a gazdálkodók kötelezve voltak egész terményfeleslegüknek bizonyos határidőig való beszolgáltatására, másrészt az is, hogy az így felvásárolt terménykészleitek csak fokozatosaim az egész esztendőre elosztva kerülnek majd a fogyasztóhoz.« Ha ez, így van, akkor a, rendelkezésre álló hitelkeret nem a mezőgazdasági termelés céljárta adatott, hanem inkább azt mondottam volna, hogy a, közellátás céljára: és hogy ez közellátási hitelkeret volt. Nem kételkedem abban, hogy ez nagyon fontos követelményt elégített ki, mert hiszen közismert dolog, hogy az augusztusi stabilizáció után az emberek forint nélkül voltak, tehát szükséges volit, hogy az élteimiszerek olcsók legyenek. Meghoztuk az áldozatot a stabilizációért mi, parasztok isi- Ha termelési hitelről beszélünk, meg kell mondanunk, hogy bár a magyar mezőgazdaság hiteligénye mérhetetlenül nagy ós igazságosan indokolt is. mégis a, mar gyár mezőgazdaság azt az előrehaladást, amelyet a felszabadulás óta, tett, egyesegyedül a maga erejéből érte el. Anélkül, hogy kisebbíévi február hó 7-én, pénteken. 208 •teni próbálnám más társadalmi osztályok, illetve doligózó rétegek állhatiatosi helytállását, állítanom kell azt, amdt ha valaki meg tudja cáfolni, ám tegye- (Taps a kisgazdapárt soraiban.) több rongyoskodássial, több ön fel áld o*zással. életének több kockázatával a termelés megindításában!: egyetlen dolgozó,réteg sem in- dúlt el, mint a magyar gazda. (Ügy van! Ügy van! — Taps a kisgazdapárton ) Közismert dolog, hogy a legkisebb bitelbeli támogatással jutott el ebben a tönkrement országban a, miagyar parasztság verejtékéből a közellátás odáig, hogy habár fekete kenyeret eszünk is, habár szűken van is a kenyér, de önön nyomorúságunkból élünk, vagy ha úgy tetszik, tengődünk, amíg hitein és reményem szerint a magyar paraszt verejtékéből újra megfehéredik a magyar kenyér. (Élénk taps.) Ha azonban a hitel szempontjából ilyen* rossz kilátásokkal áll is szemben a magyar mezőgazdaság, ha olyan döbbenetesen kevés is a hitel, legyen szabad, megemlítenem azt, ami alól aztán már tényleg semmi, de semmi kedvünk sincsen az engedményekre, ez pedig a mezőgazdasági árszínvonal kérdése, (Taps a kisgazdapárt soraiUan.) hogy 1947-ben ,az .Úristennek, a magyar paraszt verejtékének gyümölcse, amely ebben az országban alapja a nemzeti életnek, a munkának, a tevékenységnek, a teljesítménynek, mindenki által megszerezhető legyen- Mert tény és valóság az, — paraszt és nem panaszt, mindenki elismeri és igaznak tartja ebben; az országban — hogy a búza .40 forintnál többet ér. (Ügy van! Ügy van! a kisgazdapárt somiban.) Ez nem vitás. Mindenki elismeri ebben az országban, hogy a textilnemű, a lábbeli sokkal magasabb áron jut el a fogyasztóhoz, aki mezítelenségét csak részben igyekszik ezzel eltakarni, mint amilyen ár megfelelő volna, mint amilyen árat indokkal, vagy indok nélkül feltüntetnek rajta. Ha pedig ezt mindenki elismeri ebben az országban, akkor a magyar parasztságnak egy emberként, tebát az egész magyar parasztságnak ki kell jelentenie azt, hogy ilyen árszínvonalba, az agrárollónak ilyen mérvű szétnyitódottságába a magyar mezőgazdaság nem jointmaga érdekében, hanem a nemzetgazdaság érdekében nem tud belemenni, (Ügy van! Ügy van! a kisgazdapárt oldalán.) mert különben termelési esőd következik el ebben az országban. (Ügy van! a kisgazdapárt soraiból.) Ha a régi gazda vagy az az újgazda, akit szívünk szerint úgy szeretnénk látni, hogy, ime, meg tudott fogódzani azon az új földön, amelyet évszázados verejtékezése után tulajdonul kapott, úgy jár, hogy az azon a földöm végzett; termelőmixnikáját a demokrácia koldusaltamizsnával jutalmazza és fizeti meg ebben az országban, más nem történhetik, mint nemzetpusztulás, egyéni pusztulás, iá föld megátkozása- (Ügy van! Ügy van! — Taps a kisgazdapárton.) Mélyen t. Nemzetgyűlés! Meg kell mondanom, hogy a helytelen árpolitikából folyólag ismét bekövetkezhetik az 1920 után következett állapot: a parasztságnak a földtől való menekülése. (Ügy van! Ugy van! a kisgazdapárt soraiban.) Kérdezem, mi történik akkor, — amikor a városok dolgozót is panaszkodnak — amikor majd feljön a városba a földönfutóvá lett paraszt, akiről úgy mondjuk, hogy földet kapott. Azt mondjuk, földet kapott a jogos, méltányos földigénylő, de nem volt elég a föld, nem jutott neki elég a földből.
