Nemzetgyűlési napló, 1945. IV. kötet • 1946. október 22. - 1947. január 24.

Ülésnapok - 1945-75

469 A nemzetgyűlés 75. ülése Í9Í6. évi képviselőtársam a törvényjavaslat ellen iratkozott fel, azt gondoltain, hogy kemény, de igazságos bírálatban fogja részesíteni a javaslatot. (Némethy Jenő (msz): Majd' a részletes vita során!) Sajnos, beszédidejének nagy részét egy» a javaslattal csekély vonatkozásban álló részletkérdésnek terjengős és nem is egészen objektív ismertetése töltötte ki. ELiismerem, sok részben igazsága van, amikor bizonyos tényeket kifogásol és elégedetlen a szövetkezeti viszonyainkkal. Higyje el t. képviselőtársaim, magam és még nagyon sokam, akik más párthoz tartozunk, szintén elégedetlenek vagyunk és bennünket is mély aggodalommal tölt el az, ami egyebek között szövetkezeti téren is történik. Sajnos, sóikkal több a kifogásolnivaló a szövetkezeti vonalon, mint amennyiről Némethy igen t. képviselőtársam beszélt (Némethy Jenő (msz): Egy óra alatt nem lehet elmondani mindent!) Higyje el, én ezeket a hibákat és bajokat beszédem során digen kemény kritikában fogom részesíteni. (Halljuk! Halljuk! a kisgazdapárt és «t szabadságvárt oldalán. — Némethy Jenő (msz): Örömmel hallom.) Némethy t. iképvisielőtársammal ellentétben az, előadó úrral vallom — és azt hiszem, ebbeni mincis semmi túlzás — hogy a szövetkezeti törvényjavaslat az utóbbi évek legjelentősebb^ törvényalikotásai közé tartozik. A közvélemény mintdivégig nagy érdeklődéssel kisérte a javaslat körül folyt vitát és a jelek azt mutatják, hogy sok reményt fűz a javaslat egyes rendelkezéseihez- Ez a nagy várakozás kétségtelenül azt bizonyítja, hogy a szövetkezetek táján valami nincs rendben, hogy szövetkezeit! mozgalmunk nemi jó irányban fejlődik, hogy végül is válságba jutott, amelyből csak a maga erejére támaszkodva nem tud kiszabadulmi. Szükség van tehát olyan átfogó reformra, amely tisztázza a szövetkezetek körül támadt fogalomzavart, szilárd elvi alapot épít a szövetkezetek alá, pótolja a múlt hiányosságait megszabadítja szövetkezeti életünket fejlődési rendellenességeitől és kijelöli a jövő fejlődési irányát. Tömören ez a célja a szövetkezeti törvényjavaslatnak. Fel kell azonban hívnom a figyelmet arra, hogy a szövetkezeti törvényjavaslattól ne várjunk csodát, sőt még azt se reméljük, hogy automatikusam megoldja például a szövetkezeti áru- és hitelellátás problémáját, mert ehhez elsősorban megfelelő gazdaságpolitikai intézkedések szükségeseik. Általában mindenkit óvni szeretnék attól, hogy a szövetkezeteket valami csodaszernek tekintsük, amely minden gazdasági feladat megoldására alkalmas. Ezt azért hangsúlyozom,, mert az utóbbi időben gyakran találkoztam ilyen, részben talán tájékozatlanságból vtagy hangulatkeltésből eredő hiedelmekkel, ami kétségtelenül nem segíti elő a szövetkezeti kérdések reális megítélését. Meg lehet azonban érteni azt a felfokozott várakozást, amely a szövetkezeti törvényjavaslatot kíséri. Akinek nem közömbös szövetkezeteink sorsa, azt mély aggodalommal töltheti el az a vigasztalan helyzet, amelybe szövetkezeti életünk jutott, pedig a felszabadulás után úgy látszott, hogy a'szövetkezeti mozgalmunk új virágzásnak indul. A falvakban és a városokban a szövetkezetek számi a megsokasodott. A régi Hanigyas a Hitel- és Tejszövetkezetek mellé felsorakoznak ta földiműves-szövetkezetek, a parasztos népi szövetkezetek, mint a felszabadulásit december hó 5-én, csütörtökön. fiO követő idők friss hajtásai. Azelőtt évtizedekig nem alakult annyi szövetkezet, és bár megbízható statisztikánk nincs, nyers becslés szerint is a koirábbli létszámnak mintegy 50% -ára szaporodott szövetkezeteink száma. A mennyiségi termés telhát kétségtelen. A cégjegyzék azonban megtéveszti az; embert, a valóság távolról sem mutat ilyen kedvező képet. Népünk nekibuzdulása, és lelkesedése őszinte volt ugyain, tele hittel és várakozással, a nagy lendület azonban csakhamar megtorpant. A régi hibák megint kísértenek, az új szövetkezeteknek ugyanis csak egyrésze ered a nép önkéntes kezdeményezéséből, a legtöbb ezúttal is felülről jött imdiításnafc sőt hiatósági kényszernek az eredménye. A jólműködő életképes szövetkezetek csekély száma mellett bizony nagyon sok, gazdaságilag kellően meg nem alapozott, sőt szédelgő szövetkezettel találkozunk. Városaimkbam és faivainkbam igém sok a tengődő, haldokló szövetkezet, és olyan is van, amelyről már úgyszólván senki sem tud, csak a cégjegyzék tartja nyilván. Pedig soknak közülük megvolna a létjogosultsága, mert komoly gazdasági szükséglet hívta életre, azonban iái rossz vezetés, a szakértelem és a tőke hiánya, a korrupció, a pártpolitikai ellentétek és gyakran születési hibák miatt — mint amilyen a» alakulási kényszer okozta bizalmatlanság — nem tudnak boldogulni. Sajnos, az, életképes szövetkezetek is csak tengernyi nehézséggel tudják felszínein tartani magukat. A szövetkezetek forgótőkéjét megsemmisítette az infláció és a háború, gyakran ingatianvagyonukat is súlyos veszteség érte, új tőkegyűjtésre pedig eddig még nem nyilt lehetőség. Az infláció látszatkonjunktúráját a szövetkezetek érthető okokból nem tudták kihasználni. Csak kevés olyan szövetkezet volt, amely feketézéssel bizonyos árukészletre tudott szert tenni. Az inflációs hitelellátásból a szövetkezeteknek csupán morzsák jutottak, és csalódottam tapasztalták, hogy a valuta- és aranyspekulánsok könnyem szerzett inflációs pengővel hatalmas üzleteket bonyolítottak le, és a forintrendszer első hónapjaiban ugyanezek az elemek szinte egyeduralkodó császárai voltak a forintért mindent és olcsón árubabocsátó vidéki piacoknak. A szövetkezetek helyzetén csak keveset lendített az, hogy a nyár folyamán bekapcsolódtak a kötelező terménybeszolgáltatásba és újabban különböző áruszétosztási akciókba. Az igazi szövetkezeti munka azonban mind a mai napig nem tudott megindulni. Nem titok, ho^y a szövetkezetek körében nagy az elkeseredés. Ezt nemcsak a tehetetlenség érzése váltja ki* hanem hátrányos megkülönböztetés is a gazdasági élet egyéb tényezőivel szemben, amit lépten-nyomon kénytelenek tapasztalni. Amíg a szövetkezeti tevékenység pang, a magánkereskedelem új virágzásniak indult. A kereskedőnek van tőkéje, a szövetkezetnek nincs. A fiailusi szövetkezet tagjai ás jól tudják, hogy ma nálunk az állam a legfőbb gazdasági hatalom, a hitelellátás korlátlan^ ura, és így méltán teszik fel a kérdést: miért nem segít a szövetkezeten? Hiszen minden politikai párt a szövetkezetek fejlesztésiét hirdeti, mindegyik túl akar tenni a másikon a szövetkezetek boldogításában. Miért vta.n mégis, az, hogy ilyen ellentmondás mutatkozik a szándék és a tett között? Ennek okait most nem kutatom, csak megállapítom azt a sajnálatos tényt, 30*