Nemzetgyűlési napló, 1945. III. kötet • 1946. augusztus 13. - 1946. október 4.

Ülésnapok - 1945-52

9? Â nemzetgyűlés 52. ülése Í9Í6. nagynevű zenekritikusának félreállítása, aki­nél a magyar munkászenekarok létesítésének sohasem volt ebben az országban lelkesebb él­harcosa. De B-liistára került Komáromy Pál» az Operaház igazgatója is, aki a felszabadulás után jóformán a semmiből valósította meg új­ból Operaházunk európai nívóját. E három nevet sikezerrel lehetne kiegészí­teni az ország egész területéről. S ha mindezeket egybevetem, azt keli megállapíta­nom, hogy ha demokratikus szellemű vozetőin­ket, akik a legnehezebb idjőkben is vállalni merték a küzdelmet, most félre lehet állítani, ez nem más, mint a demokrácia bemocskolása, arcpirító megszégyenítés«' és teljes egészében magán viseli a félreérthetetlen terror látsza­tát. Hogyan akarunk a külföld felé megbecsü­lést szerezni a magyar népnek akkor, amikor tudósok,, művészek, gyakorlati szakemberek, világhírű sportolóik egész tömegét közösítjük ki a B-listázással az egyébként is szegény ma­gyar életből? Várhatja-e egy nép a külföld megbecsülését akkor, amidőn saját értékeit sem tudja megbecsülni1? Ezeknek az eljárásoknak ilyen fékevesz­tett módon való megnyilvánulásáért a bel­ügyminiszter urat kell felelőssé tennem. Nem­csak azért, mert a B-listázás ügye a leg­nagyobb méirtékben a belügyminiszter úr ke­zébe tétetett le, hanem azért is, mert eltűrte, hogy a B-lista bizottságok munkáspárti tagjai előre és készen összeállított, azonos névsorral mentek a B-Dista bizottságok ülésére, anélkül, hogy valójában tudták volna azt, hogy az elbírálásra kerülők milyen mértékben vonhatók felelősségre. Az a lista, amelynek alapján a B-listázás végrehajtásához ragaszkodtak, cso­dálatosképpen névről-névre megegyezett a bel­ügyminiszteri, a szakszervezeti és a magyar kommunistapárti névjegyzékekkel. De ezen túl­menően megállapítható volt az is» hogy ezek a névjegyzékek egy és ugyanazon írógépen ké­szültek. (Közbeszólás a kisgazdapárton: Terv­szerű dolog volt! — Slaehta Margit (pk): Szomorú!) Kérdezem az igen t. belügyminiszter urat: mit szándékozik tenni a B-listázás alkalmával leépítésre kényszerített demokratikus érzelmű szellemi kiválóságaink megvédelmezésére? El­tűri-e, hogy azok, 'akik ennek az országnak hírt, nevet és megbecsülést! szereztek, a B-listázás során munkanélküliekké váljanak, hallgatásra ítélve akkor, amikor demokratikus magatar­tásukhoz sem a múltban, sem a jelenben semmi kétség nem fér, s bűnük legfeljebb az, hogy nincs párttagsági igazolványuk, vagy ha van» rosszul választották meg. annak színét. Elég­tételadás-e nevezetteknek állásukba való visz­szahelyezése, akrket az eljárás során olyanok­nak bélyegeztek, mint akik nem tudnak vagy nem akarnak a demokrácia rendjébe beillesz­kedni? Kérem a belügyminiszter úr sürgős^ vála­szát interpellációmra azzal, hogy jelölje meg azt a módiot is, amivel elégtételt kíván szol­gáltatni mindazoknak, akiket a B-listázás so­rán érdemtelenül pellengérre állítottak és csú­fosan meghurcoltak. (Élénk éljenzés, és taps a kisgazdapárt és a pártonkívüliek soraiban.) Elnök: Az interpellációt a Ház kiadja a belügyminiszter úrnak. Következnék Kováts László képviselő úr interpellációja, a képviselő úr azonban inter­pellációjának elmondására halasztást kért. Kérdem a t. Hasat, méltéztatik-e a halasztást NEMZETGYŰLÉSI NAPLÓ ni. évi augusztus hó ii-én, szerdán. 98 megadni? (Igen!) A nemzetgyűlés a halasztást megadja. Reicher Endre képviselő űr interpelláció­jának elmondására szintén halasztást kért. Méltóztatnak hozzájárulni? (Igen!) A nemzet­gyűlés a halasztáshoz hozzájárul. Lévay Zoltán képviselő úr szintén halasz­tást kórt. (Helyeslés.) A nemzetgyűlés a ha­lasztást megadja. Ternay István képviselő úr hasonlóképpen halasztást kért. (Helyeslés.) A nemzetgyűlés a halasztást megadja. Jármay Gyula képviselő úr halasztást kert. Méltóztatnak megadni? (Igen!) A nem­zetgyűlés a halasztást megadja. Andrássy Dániel képviselő úr szintén ha­lasztást kért. (Helyeslés.) A nemzetgyűlés a halasztáshoz hozzájárul. Pásztor Tamás képviselő úr ugyancsak halasztást kért. Méltóztatnak hozzájárulni? (Igen!) A nemzetgyűlés a halasztást megadja. Következik Dubay István képviselő úr in­terpellációja. Kérem a jegyző urat, szívesked­jek annak szövegét felolvasni. Futó József jegyző (olvassa): »Interpellá­ció az igazságügyminiszter úrhoz a népbíró­sági eljárással! kapcsolatosan felmerült költsé­gek tárgyában: 1. Van-e tudomása az igazságügyiminiszter úrnak arról, hogy a népbírósági eljárásban az utazási kölltségeket is magáiban foglaló tanu­•Jí-kW le g ltö »bnyire egyáltalában nem fize­tik ki? 2. Van-e "tudomása' az igazságügyiminiszter urnák arról, hogy a tanudíjak köztudomásúvá yalt ki nem fizetése folytán a tárgyalásokon a íi na syresze nem jelenik meg s az így egyébkent költséges népbírósági tárgyalások elnapolása folytán a költségek még nagyobb mertekben emelkednek? 3 Szándékozik^ s ha igen, miként» ezt a rendellenes állapotot az igazságügyminiszter ur megszüntetni?« Elnök: Dubay képviselő urat illeti a szó. Dubay István (kg): T- Nemzetgyűlés! In­terpellációm tulajdonképpeni tárgyát a nép­bírósági intézménnyel kapcsolatban gazdasági kérdések teszik. A gazdasági kérdés kétségte­lenül olyan hajtóerő, amely az egész intéz­ményt képes a szanálás vonailára helyezni és ha ez megtörténik, akikor a figyelőnek tulaj­donképp©^ csak az a szerepe, hogy nézze, fi­gyelje, vájjon ott megtalálta-e a-nelyét, mert ha megtalálta a helyét, a gazdasági megalapozott­ságot, akkor kétségtelen, hogy ez az intéz- : meny még egy darab ideig fenn tudja tartani magát mindaddig, amíg politikai oka megszű­nik^ és javaiható megszüntetése, visizomt ha az intézmény nem találja meg ott a maga helyét, akkor kétségtelen, hogy hamarább kell kimúl­nia, mintsem ezt a politikai okok előidéznék. Szerény meggyőződéseim szerint a látszat azt mutatja, hogy elsősorban a gazdasági okok lesznek azok, amelyek ez intézmény sorsára befolyással lehetnek. Kétségtelen dolog ugyan­is, hogy a népbírósági inltéamény költséges in" tézmény. Bizonyos az is, hogy ahogyan az első világháború után a nemzet egyik legnagyobb barátja, Sirnith Jeremiás letette a tollát, most ezt a tollait fel kell vennie a pénzügyminiszter úrnak, de az igazságügyminiszter úrnak is és a költségvetésből minden egyes. tételt kellő szi­gorral ki kell húzniok, mely tétel alkalmas arra, hogy a szanálás munkáját meglassítsa vagy esetleg leheltetlenné tegye. És ha ez í%y 1

Next

/
Oldalképek
Tartalom