Nemzetgyűlési napló, 1945. III. kötet • 1946. augusztus 13. - 1946. október 4.

Ülésnapok - 1945-66

997 A nemzetgyűlés 66. ülése 1946. évi október hó 4-én, pénteken. 998 kívül súlyos következményekre való tekintet­tel, bár elfogadom a törvényjavaslatot a rész­letes tárgyalás alapjául, kérem, hogy adjon lehetőséget a nemzetgyűlés a Gróh József kép­viselőtársam *" által beterjesztett javaslat el­fogadásával arra, hogy a legi lletékeseó bek nyitatikiozaanak erről ia^ törvényjavaslatról és biztosítsak, h;»ft,y százezrek életlehetőségét javítsa, anélkül azonban, hogy családok száz­ezreit feldúlja, békéjüket tönkretegye és jo­gos egyéni érdekeket sértsen. (Élénk éljenzés és taps a kisgazdapárt és a szabadságpárt so­raiban.) r Elnök: Az igazságügyminiszter úr kivan szólni. . Ries István igazságügy miniszter: Igen t. Nemzetgyűlés! Nem akarok most részletesen válaszolni az edídig elhangzottakra, de mivel másodszor hangzott el az a kívánság, hogy ezt a törvényjavaslatot mutassuk be bizonyos egyesületeknek, s a Kúriának, be kell jelente­nem a következőket és azt hiszem, ez a ké­sőbbi felszólalókat meg fogja nyugtatni. (Halljuk! Halljuk!) Amikor a minisztérium törvényelőkészítő osztálya ezt a törvényjavaslatot előkészítette, akkor az úgynevezett jogi reformbizottság elé terjesztettük, amely a miniszterelnökség mel­lett működiik és amelynek rendes tagjai között ott van Szia dits Károly egyetemi tanár úr, Moór Gyula, az egyetem akkori rektora, to­vábbá a törvényjavaslatot kodifikáló Mikos Ferenc táblabíró úron kívül Bacsó Ferenc, a törvényelőkészítő osztály vezetője, enneki a javaslatnak tárgyalására meghívtuk és a tár­gyaláson végig résztvett Karay kúriai tanács* elnök úr, a Kúria státusperi tanácsának elnöke, valamint a székesfőváros árvaszékének elnöke; tehát mindenki ott volt, aki ehhez a javaslathoz illetékes hozzászólni és a jogi reformbizottság a legnagyobb lelkesedéssel, úgyszólván egyhangúlag fogadta el ennek a javaslatnak minden rendelkezését. Tehát igenis, ebben a munkában résztvett a Kúria, résztvett a fővárosi árva-szák, résztvettek az egyetem tanárai, úgyhogy semmi ok nincs arra, hogy most ezt a javaslatot még egyszer ezek elé terjesszük. Ezt akartaim a nemzetgyűlés tudomására hozni, mert másodszor hangzott már el erre irányuló kívánság. Minők: Az idő előrehaladott voltára való tekintettel a vitát félbeszakítom. A miniszterelnök úr kíván szólni. (Halljuk! Hulljuk! — Élénk taps.) Nagy Ferenc miniszterelnök: T. Nemzet­gyűlés! A magyar köztársaság elnökétől kéz­irat érkezett. Kérem annak felbontását és ki­hirdetését. Elnök: A köztársasági elnök úrtól érkezett kéziratot felbontom. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék azt felolvasni. Futó József jegyző (olvassa): »Magyar­ország Nemzetgyűlésének üdvözletemet! Tisz­telt Nemzetgyűlés! A magyar miniszterelnök előterjesztésére az 1945. évi november 29-ére összehívott nemzetgyűlés első ülésszakát ezen­nel berekeszteni és egyszersmind a második ülésszakot 1946 október hó 22-ik napjára össze -hívottnak nyilvánítom. Kelt Budapesten, 1946. évi október hó 4~ik napján. Tildy Zoltán s. k., Nagy Ferenc s. k.« Elnök: A köztársasági elnök úr kéziratát a nemzetgyűlés tudomásul veszi. A kéziratban foglaltaknak megfelelően legközelebbi ülésün­ket folyó évi október hó 22-én délelőtt 10 órar kor fogjuk tartani-Javaslom, hogy ebben az ülésünkben vé~ 0 laisszuk meg a nemzetgyűlés két alelnökét és háznagyát, továbbá a/ előző ülésszakban meg­állapított létszámmal a nemzetgyűlés jegyzőit és egyes bizottságait. Méltóztatnak napirendi javaslatomat el­fogadni? (Igen!) A nemzetgyűlés az elnök javaslatát elfogadja. Miután a nemzetgyűlés első ülésszakát be­rekesztette, a tegnapi ülésünkön bejelentett írásbeli miniszteri válaszokat legközelebbi ülé­sünkön, a napirend megállapítása után fogom felolvastatni. A bejelentést a nemzetgyűlés tudomásul veszi. Az ülést bezárom. (Az ülés délután 1 áré 43 perckor végződött) Hitele sitrtték Horváth György s. k. Popik János s. k. nd'plóbíráló-bizotttiá \ i layok. $3*

Next

/
Oldalképek
Tartalom