Nemzetgyűlési napló, 1945. III. kötet • 1946. augusztus 13. - 1946. október 4.

Ülésnapok - 1945-65

913 A nemzetgyűlés 65. ülésé 1946, évi október hó 3-án, csütörtökön. 914 háborúba!, amelyben az ország semmit sem nyerhetett és amely végül is a legteljesebb katasztrófához vezetett. Egy örök lecke adódtik, t. Nemzetgyűlés, az elmúlt évek szörnyűségeiből: ilyen mélyre zuhan az emberiség, ha sutbadob ja a kereszténységet, a krisztusi morált és a keresztény morál alapjául szolgáló természetjogot. Egy nagy nemzet, amely azelőtt az európai civilizáció egyik legfőbb hordozója volt, túlnyomó nagy többségében állampolitikai elvül fogadja el a gyilkosságot, a rablást, a kegyetlenséget, iskolákban és kurzusokon tanítja az embertelenséget, megtagadiva, zsidós szelleműnek bélyegezve meg egész keresztény múltját, amely pedig Bach oratóriumait, Mozart és Beethoven miséit, Wagner Parsifalját ihlette, csak azért, hogy ezt a hatalmas kultúrát az Antikrisztus szolgálatába állítsa. Valóban még a faji fö'lénytudat sem züllesztette volna le ennyire ia németséget, ha el nem veti magától végleg a keresztény morált és nem teszi magáévá a nietzschei Übermensch erkölcsiségét, vaigy, hogy úgy fejezzem ki magam, erkölcstelenségét és nem tolja fel magát egy új pogányerkölcs forrásává, egy alapjában véve műveletlen agitátorra bízva önimagát és Európa sorsát, hogy annak vakon engedelmeskedjék. Ez aztán a kegyetlenség iskoláját járatja ki a német ifjúsággal, megtagadva az emberek millióitól a legelemibb emberi jogokat, kicsúfolva a tízparancsolat és az Evangélium, törvényeit, ölj, lopj, paráználkodjál és gyűlölj, hangzik az új tízparancsolat és valóban a Sátán uralmia látszott leszállni a szerencsétlen Európára, amely azelőtt joggal tekinthette magát a keresztény humanizmus, sugárzó pontjának. Voltak borzalmák azelőtt is a történelemben, de az emberi gondolat sohasem süllyedt olyaai mélyre, hogy elvszerűen hirdette volna sajtóban és a legmodernebb technikai találmány, a rádió segítségével a rablás, jogfosztás és emberirtás elveit, a kereszténység sze~ retetpartaaicsát a gyengék elzsidósodott moráljának csúfolva. Az igazi kereszténység valóban mindenkor ellenezte a zsidók ül'diözését és IV. Ince pápa már 1247-ben írt bullájában a hamis vérváddal terhelt zsidóság védelmére kelt. A bulla szeriint a zsidóknak már akkor is »az igazság ellenére elrabolják minden vagyonukat, sanyargatják őket, éhséggel, fogsággal és kínzással« és amikór a szentszék oltalmáért esedeztek, IV. Ince pápa kijelenti — Kecskeméti Ármin zsidó-történetéből idézem: — »Mivel nem akarjuk, hogy a zsidók jogtalanul üldöztessenek, kiknek megtérését az Ür irgalmasan várja, mert a próféta bizonysága szerint utódaik üdvözülni fognak, elrendeljük, hogy kegyesek legyetek irántulk és ezért mindenkor, a tapasztaljátok, hogy a nevezett praelátusok, nemesek, hatalmasok a zsidók ellen könnyelműen próbálnak valamit, a törvényes rendet helyreállítsátoik, hogy a jövőben ilyen és hasonló vádakkal senki se zaklassa őket jogtalanul«. A Magyar Nemzet olvasói pedig emlékeznek még arra, hogy a fasiszta Itália uralma alatt, 1943 júniusában XII. Pius pápa milyen határozottsággal kelt a zsidók védelmére: »Lelkünk különösen buzgó és megindult aggódással válaszol azoknak imáira, akik nemzetiségük vagy fajtájuk miatt nagyobb szerencsétlenségeken, hevesebb és ' súlyosabb fájdalmakon mentek keresztül és saját hibáju-NEMZETGYŰLÉSI NAPLÓ III, kon kívül a kiirtásnak vannak kitéve. A népek vezetői ne feliedjék, hogy aki... a »kardot hordja«, nem rendelkezhetik az emberek élete és halála felett másképpen, mint az Isten törvénye szerint... S amiként Jézusnak fájdalmasan kellett az ő városa előtt felkiáltani: »Hányszor akartam!... Ég Te nem akartad!« úgy az ő Helytartója is, amikor az együttérzést és a jog és az emberiség szabályaihoz való őszinte visszatérést kérte, néha olyan kapuk előtt találta meg, amelyeket semmiféle kulccsal sem lehetett kinyitni«. De abban az országban, ahol nyiltan hadat üzentek Krisztus helytartójának és az egyházat, fejét és papjait állandóan mocskolták, irtották, internálták, gyalázatos pörökbe keverték, alaptalan vádakat koholva ellenük, a pápa szavára nem igen hallgattak a »kardhordó« hatóságok. De ma és mindenkor újra és újra elő kell vennünk a nemes szavakat és hangoztatnunk őket a hivők seregei elívtt, valahányszor az antiszemitizmus felüti fejét, hogy tudják, mi az igazi kereszténység szava. A német alapossággal megszervezett hitleri propaganda tehát nálunk is meghozta mérges gyümölcsét. Megindult a jogfosztások, majd a rablások, deportálások, kínzások, gyilkosságok áradata. Nem óhajtok itt részletekkel foglalkozni, Parragi képviselőtársam hivatottabb erre és ezt meg is tette már ma — pedig jó volna, ha több ízben kifejtenénk a szörnyű múltnak ezeket a tanulságait és jó volna, ha a sokáig tudatlanságban tartott magyar közvélemény újra hall'aná, milyen pokoli gazságok mentek végbe itt az országban és az országon kívül és sokan milyen messze eltévelyedtek ezekben ^ az időkben a keresztény szeretet parancsától, j& hogy lett úrrá az országban a német segítséggel a gyűlölet parancsa. T. Nemzetgyűlés! Jó volna, ha a magyar politikai élet e szomorú évekből legalább annyit megtartott volna, hogy a gyűlöletből csak gyűlölet fakad. Éppen ezért nagy lehangoltságot kelt bennem, ha olykor azt hallom, hogy egyesek még mindig a ^gyűlölet jogát követelik maguknak és pártjuknak az emberek egy bizonyos csoportjával szemben. Gyűlöletbői csak erőszak fakad, fájdalom, igazságtalanság, embertelenség, kegyetlenség, mindaz, ami az embert az állatnál is mélyebbre süllyeszti és aminek végső elemzésben a zsidóság is szomorú áldozatává vált az elmúlt évek folyamán. A politika természetesen harc marad még ebben a békére, egyetértésre vágyó világban is, de harc folyamán is tisztelnünk kell egymásban az emberi méltóságot, aminek politikai fontosságát éppen az előadó úr, Kiss Roland államtitkár úr, minap és ma is oly szép, megindító szavakkal hangsúlyozta, megállapítva, hogy a szociáldemokrácia tulajdonképpen a munkásság emberi méltóságának megaláztatása miatt vívja harcait a gazdasági kizsákmányolás ellen, amiben különben pontosan találkozik a legnagyobb francia tomista, Jacques Maritain katolikus filozófus megállapításával. Krisztus evangéliumának morálja, a szeretet parancsa nemcsak a keresztényeket és a tolsztojánusokat kötelezi, hanem minden embert és csak a saját kárát vallja' az<, aki cinikusan mosolyog a szeretet parancsán vagy szándékosan félredobja, az erőszak jogát hirdetve akármilyen cél érdekében. A szeretet parancsát, a magyar parasztot