Nemzetgyűlési napló, 1945. III. kötet • 1946. augusztus 13. - 1946. október 4.
Ülésnapok - 1945-61
583 4 nemzetgyűlés 61. ülése 1U6. évi szeptember hó 17-én, kedden. 584 volt egészen felelőtlen a sajtónak ez a közleménye, .mert hiszen ha van ebben a Házban az *» eMársak között építőipari munkásképviselő, akkor az jól tudja* hogy az építőipari munkássághi vafaTos Is piában, a MÉMOSz-ban meg is je'ent már a felhívás, hogy: e'vtársak, akik M akarnak menni külföldi munkára, jelentkezzenek:. (Zaj a szabadságpárton.) A. félhivatalos •közlemény úgy szólott, nogy »állami segédlettfjí. (V/sá-y Jí'zsef (mtsà): Most ítélte el sz elÖad ó ú *• a munkásexpo rtot ! ) ' Em'ékez'etem a t. Nemzetgyűlést arra, Japgy amikor az 1920-as (években a nagybirtokosságnak kellemetlen volt .a (mezőgazdasági munkásság ebben az országban, — mindénfélekép kellemetlen volt —a reakciós nagybirtokos kormány kiagyalta, hogy fec'skenendszer szerint viszi -ki az országból a mezőgazdasági munkásság egy naeryrészét Argentínába és Isién tudja milyen állaimokba, 'ahol a mocsaras vidékeken a kü'önböző nyavalyák mi a't egy részük - elpusztult. Akkor is síkraszállottam a fecskerendszer • ellen, élesen megtámadtam a kormányt és próbáltam lefékezni, hogy ebből a. hazából, ahol annyi munka vari, 'ahol anriyi a munkaalkalom, egy munkás se menjen ki. Most is felemelem szavamat, hogy, ha ilyen terv megfogant akárkinek az agyvelejében, az tegyen le érről. Nekünk kell ^annyira tisztességes* és becsülete»? embereknek lennünk, hogy saját fiainkat itthon foglalkoztassuk, még akkor is, ha ezért a legnagyobb áldozatot kell is meghoznunk. (Kovás László (msz): Ügy v:n!) Nem kétséges, hogy ez az ország romokban van. Nem ké'séges, hogy minden építőipari szak'munkásra olyan szükségünk van, mint ar nap'fényre, mint a mindennapi kenyérre. Tehát 'lazok, akik ilyen tervekkel foglalkoztak ebben az országban, hogy innen kiliferálják a magyar építőipari munkásság egy részét, szűnjenek meg ezzel a tervvel foglalkozni, annál is inkább, mert az az érzésêm,vhogy különben maga az építőipari munkásság fogja nekik a feleletet, megadni. ,< , . Az építőipari munkásság gyűlésen szemére vetették >a kormányz?tnak,Vhogy nem folyósítják az állami 'építkezési kölcsönöket, miért tart J6—10 hétig, sőt 5 hónapig, míg kiutalják, miért * nem folyósítják rögtön ezeket &r kölcsönöket, mi az oka annak, hogy a demokráciában a bü; rokrác; a keretében elsikkad ajény eg? Az, ipari munkásságnak tökéletesen igaza van. Vagy akarják a kölcsönt folyósítani, vagy nem. Ha akarják folyósítani, akkor azonnal tegyék lehetővé, hogy a vállalkozók építeni tudjanak és a munkásság dolgozni tudjon, ha pedig nem akarják, hogy építkezés legyen, akkor mondják meg-nyíltan a dolgot, de ez a bürokratikus 'játék szűnjék meg. Én is tudok arról, hogy egy vállalkozás részére 50 000 pengőt kértek építkezési célokra. Négy hónapig tartott, amíg megjkapött 40.000 pengőt, de akkor ez az összeg 'már nem ért egy fillért sem. Bocsánatot kérek, így" nem lehet gazdálkodni! Így jogosan háborodik fel a munkásság,_ hogy itt a bürokrácia elnyel és megakaszt mindent. Remélem, hpgy az új minisztérium ennek az állapotnak véget fog vetni. T. Nemzetgyűlés! Nem kívánok most már tovább foglalkozni' ezzel a kérdéssel, miután a szerintem helyes orvosszert már megmondottam. Ezt tartom az egyedül üdvösnek és igazságosnak, de rendkívül könnyen is megoidhatÓ, és ta kezelés is igen könnyű. A telekér^tékadó^ rendszer^-a dániai, az ausztráliai és más országbeli tapasztalatok/szerint a bevételnek csak 5%-át emészti fel, .Ami mai házadórendszerünk, a nozadéki adórendszer a bevétel 3J— 37—-40%-át emészti îeL A befolyó házadónak'tehát ilyen nagy részét veszi el ta kezelési költség, ennyit nyel el az improduktív adminisztrácós költség. Kérdem ^önöket* mindnyájukat, megengedhetjük-e magunknak i'yen, időkben azt a luxust, hogy a bevétel 30—35°/o-át eladmin'sztráljuk? Azt hiszem, nincs lelkiismeretes nemzetgyű1ési képviselő, aki ezt ne helytelenítené és ne kifogásolná. Budapesten nem kell sokát tenni ennek bevezetésére. Megvan a régi telekér'ékadó-kataszter a régi telekértékadókstaszteiri hivatalban. Ezt a telekér+éka dókatasztert vegye elő a t. miniszter úr, frissítse fel, újítsa felr állítsa fel a kerületenkinti bizottságokat, helyezze üzembe és terjesszen be egy törvényjavaslatot, amellyel a munkanélküli jövedelmeket, a spekulációs nyereséget és jövedelmet, a telek járadékot, a ^telekéntékemelkedést a-köz javára veszi el. Abban a reményben, hogy az igen. t. miniszter ÚK mint fiatal miniszter ós .mint gon-, dolkodó, modern ember ezt a kérdést meg fogja szívlelni és magáévá teszi, a javaslatot elfogadom. (Éljenzés és taps a kisgazdapárton és a szabadságpárton.) Elnök: T. Nemzetgyűlési A napirend tár-gyalására szánt idő letelt, ezért a vitát fél beszakítom és javaslatot teszek legközelebbi ülésünk idejére és napirendjére nézve. Javallom, hogy legközelebbi ülésünket* holnap, szerdán , délelőtt 10 órakor tartsuk és annak napirendjébe tűzzük ki először ia gazdasági bizot\ság jelentésének tárgyalását a nemzetgyűlés 1946— 1947. évi költségelőirányzata tárgyabán, másodszor az építésügyi, városrendezési és közmunkaügyi igazgatás szabályozásáról szóló törvényjavaslat folytatólagos tárgyalását. Méltóztatnak napirendi javaslatomat elfogadni? (Igen!) A. nemzetgyűlés..» napirendi javaslatot elfogadta. Hátra, van az, interpellációs jegyzőkönyv felolvasása. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék az interpellációs könyvet felolvasni. Szántó Vezekényi István jegyző (alvása): iLévay Zoltán — a belügyminiszterhez — á Keresztyén Ifjúsági Egyesület önkormányzá-. tának felfüggesztése tárgyában. Szenthe József -£ az összkormányhoz — a legelőigénylés tárgyában. Futó József — az összkormányhoz -^ a köztisztviselők megélhetésének lehetetlenné tétele tárgyában a magas lakbérek és közszoláltatási kötelezettségek miatt. . Sz. Szabó Pál — ia pénzügyminiszterhez; — a szesz főzési díjának csökkentése tárgyában. Sz. ,Szabó Pál "—' az összkormányhoz és \a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez — az iskolaépületek rendbehozása tárgyában. Kovács Antal — a közellátásügyi miniszterhez — a malmpk üzenne nyugodt munkamenetének biztosítása tárgyában. Csősz László — ia közlekedésügyi miniszterhez, — a MÁV B-Hstázásánál mutatkozó viszszásságok tárgyában, Erőss János — a, miniszterelnökhöz, valamint a földművelésügyi és pénzügyminiszterekhez — az árvédelmi társulatok tárgyában.n Széchey Béla'— a pénzügy- és földművelésügyi miniszterekhez ••— a mezőgazdasági szakoktatási intézmények hathatósiabb pénzügyi támogatása és a cél érdekéiben való mielőbbi megszervezése, tárgyában, . ^