Nemzetgyűlési napló, 1945. III. kötet • 1946. augusztus 13. - 1946. október 4.

Ülésnapok - 1945-56

343 A nemzetgyűlés 56. ülése 19Í6. évi augusztus hó. 28-án, szerdán. 344. is -lett. Amikor közöltem velük a kormánybiz­tos úr intézkedését, — természetesen már kint az utcán — akkor az asszonyok mögijed- . tek és előállt az egyik: Hát, Feri bácsi, ilyen komoly baj lesz ebből? En akkor visszaadom a teg-nap kapott 40 kiló búzát, mert nekem ez nem járna, mivel az én férjem már két hó­nap óta itthon van; most is odavan a gépnél. Ebből megállapítottam, hogy it! valami­lyen párttaggyüjtésről lehet szó. (Milassin Kornél (kg): Kisül a végén!) »Megállapítot- , tarn, hogy a ,tavalyi esetet akarják megismé­telni, amikor a nevezett szervezet kilenc vá­gón búzát adott oda vasért, „amely vasból csak a többi pártbeliek kaphattak kerékre ráfot, »ai kisgazdapárti T>aínaF'zteik, alomban niem. {Mozgás. <*- Gúny m közbeszál á*. a' szébadfúg­párfon: Azoknak nirjios kocsijuk! Nincs föld­* ' jük!)» Arról nem tudok magyarázatot adni, hogy a búzából befolyt pénz, illetőleg a" búza 'hová lett- (Mozgás.) , Én neun- tudom'; lehet hogy más tudja. Ez az, ami a közellátási minisztériummal kapcsolatos. Ezek. után a belügyminiszter úr­hoz a következőket fogom előterjeszteni. A * várostól 22 kilométernyire már egy héttel- ez­előtt tud'ák ennek a forradalomnak a meg- * szervezését. Boda községben, amely község körülbelül 12 kilométernyire van, valóságos szervezkedés formájában történt az; ;., asszo* nvok ö'e'isize'toibo'T'zásía,. (Egy ha-ng • a kisgazda­párt 'oldalán: Eégi recept! — Milàssiin Körmei­(kg): így szokás1 ez!) Ezt bizonyítja az ^ is, hogy minidén asszony hóna alatt zsákokkal jelent meg (Nagyivan János (msz): Paprika volt-e náluk?) és a rendőrség mindezekről nem tudott semmit. (Lévay Zoltán (msz): Nem a karit!— Mgy fang a kisgazdapárt o7d® lám: Titikió's' utasítás voit?) Pedig, ha meg­tudta azt, hogy valamelyik kisgazdapárti tagt rosszul szólta el magát, azt felelősségre vonta; miért nem lehet akkor egy ilyen nagy szervezésnek az előkészítését felfedezni, (Mi­lassin Kornél (kg): Mert ők csinálták!) miért nem, lehet ezt idejekorán csirájában elfoj­tani' és miért lehet azoknak a lazítást szító • egyéneknek még most- is szabadon járniok? Azért, hogy újabb forradalmi állapotot kelt-' senek? (Lévay Zoltán (msz): Azért!) Ennek a jele már mutatkozott is az' elmúlt " vasárnap, -egy hete, "amikor pedig lóvisszakövete.iéssel szervezkedtek. Ezt a lóvisszaköverelést pedig már , a földmívelésügyi iminisztérium szak­osztálya átvizsgálta s megállapította,-hogy a lovat jogtalanul' vették el azoktól, akiktől ez év májusában elszedték és odaadták olyan ; egyéneknek, akik azt nem mezőgazdasági művelésre használják, (Milassin Kornél (kg): .Fuvaroznak vele!) hanem már másnap el­adták. (Milassin Kornél (kg): .Ügy"van!)/Lett belőle egy kis jó világa annak a suhanc fia-Mainak, aki azon a címen kapta vissza a lovat, hogy. ő szerezte azt- a megszállás ideje alatt, de elfelejtette azt, hogy ő csak a sörényét fogta meg annak a beteg lónak, de azután annál a másiknál volt, aki felápolta, és dol­gozott is vele abban az időben nehéz közszol­gálati f uvjanoikiat, éib. (Egy hang, ~m kisgazda­párton; Melyik párthoz tartozók kapták?) ' ^ Momdanoim sem keitl., hogy milyein párthoz " tartozók. (Derültség «• kisgazdapárt é> a sza­badságpárt , soriban.) Kisgazdapárti aktái vet­ték el a lovalt éls adták át kammu'Dásiíia - fia/tia/1-emlbereknelk. (Közbes>zads- a 8% badságpárAól: Pártajándék!) • Elnök: A képviselő urat figyelmeztetem, / hogy beszédideje lejárt. < -• Kálmán Ferenc (kg): Befejezem. (Juhász István (>szd): Elég volt ebből a »liú«-bói! — < — Zaj. •— Egy hang a szabadságpárton: Ma-. gukna^k elég volt!) Én, mint földmíves parasztember emelek óvást az ellen, hogy ilyen esetek megismét­lődjenek akar Hajdúböszörményben, akár Hajdú megyében, akár az ország bármelyik területén, mert így párttagokat toborozni nemcsak hogy nem kívánatos, de veszélyes is. (Ügy van! Ügy van! a kisgazdapárt és a sza­badságpárt oldalán.) Szeretném,' ha ezt az ügyet a belügyminiszter úr kivizsgáltatná, (Egy hang a szattaéjáap-urion: Azonnal!) -mert eposzon biztosan megállapíthatná, hogy kit terhel a felelősség. (Milassin Kornél'(kg): Nem fogja megállapítani!) Én megállapítot­tam! - ^ Ezzel 'befejeztem beszédemet. (Taps a kis­gazdapárt, á szabadságpárt és a , parasztpárt oldalán-). v f, . , • ' ' Elnök: Az interpellációt a nemzetgyűlés kiadja ^belügyminiszter úrnak. Következik Lévay Zoltán képviselő úr interpellációja a belügyminiszter úrhoz. Ké­rem a jegyző urat, szíveskedjék az interpel­láció szövegét felolvasni. (Lévay Zoltán (msz): Halasztást kérek!) A képviselő úr ha­lasztást kér. Méltóztatnak a halasztáshoz hozzájárulni? (Igen!) A Ház a halasztáshoz hozzájárul. • Következik^; Jármay Gyula interpellációja az iparügyi miniszter úrhoz. Kérem a jegyző urat, sziveskedjék az interpelláció szövegét felolvasni, r Szántó Vezekényi István jegyző (olvassa)': »Interpelláció az iparügyi miniszter úrhoz: ' A 10.720/1946.- sz. rendelet végrehajtása kapcsán az a veszély fenyeget, hogy az ét­olajsajtoló kisüzemek '80%-át leállítják. Hajlandó-e az iparügyi miniszter úr a fent említett rendelet végrehajtását olymódon sza­bályozni, hogy az eddig legálisan működő és ' a kisexisztenciák kezén levő csekély kapa- ~ citású olaj-ütőüzemek továbbra is fenntartha­tók legyenek?« Elfiök: Az interpelláló képviselő urat illeti a szó. Jármay Gyula (kg): T. Nemzetgyűlés! Ezzel az interpellációmmal fel akarom - hívni a kormányzat, elsősorban az iparügyi minisz­ter úr szives figyelmét arra a veszélyre, amelybe a 10.720/1946. számú közellátási ren­delet végrehajtása során a kiskapaeitásű ét­olaj sajtolok kerülnek. Az olajos magvak beszolgáltatását, vala­mint a növényi olajok forgalmát szabályozó ; említett rendelet végrehajtását előkészítendő, július 29-én ankét volt az iparügyi minisz­tériumban, ahol is a megjelent szakegyesületi kiküldöttekkel közölték azt, hogy a jelenleg' működő mintegy 600 étolajsajtoló közül a végrehajtás során az újabb kijelölések követ­keztében mintegy ötszázat le fognak, állítani. Ez azt jelenti, hogy amikor az egész vonalon v^a kisexisztenciák védelmét igyekszünk ke­resztülvinni, ezen a téren is az történik, hogy a nagyüzemek maradnak meg működésben, összesen 30 kereskedelmi és 50 vámcséresaj­toló üzem, képében. Az előző évben, de az idei év elején is

Next

/
Oldalképek
Tartalom