Nemzetgyűlési napló, 1945. II. kötet • 1946. május 10. - 1946. augusztus 9.
Ülésnapok - 1945-48
803 A nemzetgyűlés 48. ülése 1946. egy tömegszenvedély,' elvakított, szerencsétlen, nyomorgó embereken úrrá lett szenvedély okozta azt, ami Kunmadarason történt. Amikor JEL tetteseket odaültették a vádlottak padjára, azt láttuk,^ hogy egészen nyomorult, fizikailag ki nem elégített és több esetben szellemileg is egészen gyenge emberek ülnek ott a vádlottak padján: nyomorult, mezítlábas koldusok. Módot akartunk adni arra, hogy ne egy olyan bíróság ítélkezzék, amelyiknek hirtelen kell ítélkeznie, ne egy olyan bíróság, amelyiknek nincsen elegendő ideje és lehetősége arra, hogy a legszélesebb körű vizsgálat alapján ítélkezzék, hanem egy olyan bíróság, amely módot ad ennek a kunmadaras! esetnek a legteljesebb felderítésére és módot ad magának az esetnek a tanulmányozására is. Ez volt az elhatározás oka és meg kéli mondanom azt, hog^ az igazságügyminiszter úr távollétében én kértem arra az államtitkár urat, hogy ezt a kunmadarasa ügyet a szolnoki bíróság elől elhozza. {Mozgás a kommunistaés a szociáldemokratapárt soraiban.) Azt is meg kell mondanom, hogy ebben a kérdésben megbeszéléseket folytattam a többi párt vezetőivel is és ezeknek a megbeszéléseknek az alapján is tettem ezt az intézkedést. Azt azrután én nem tudom, hogy milyen alapon hozta a bíróság azt az ítéletet, amelyet hozott, — ennek a kiderítése a jogászok dolga — kétségtelen azonban, hogy magam is azon leszek és arra fogom az igazságügyminiszter urat kérni, utasítsa a Népbíróságok Országos Tanácsát, hogy sokkal nagyobb és alaposabb körültekintéssel hozza meg a maga ítéletét, mint ahogyan az elsőfokú bíróság meghozta. (Ügy van! — Taps a kisgazdapárt és a pártonkívüli ellenzéki képviselők soraiban.) Ennyit akartam mondani. T. Nemzetgyűlés! Beszédem lényege „arra való volt, hogy válaszoljak Anti képviselő úrinak és megnyugtassam a képviselő urat és: rajta keresztül azt a társadalmi réteget, melynek nevében beszélt, arról, hogy a magyar kormány helyt fog állni abban a tekintetben, hogy a magyar társadalom minden becsületes, dolgozó tagja nyugodtan és félelem nélkül élhesse a maga életét és arra is kérem a társadalom minden rétegét, bízzék a demokrácia jövendő rendjében és bízzék abban, hogy amint időben távolodunk a háborútól, olyan' mértékben sikerül nekünk ebben az országban a megbékélést, a nyugalmat és a rendet biztosítanunk. (Általános élénk taps és éljenzés.) Elnök: Áttérünk az interpellációk előterjesztésére. Következik Futó Dezső képviselő úr interpellációjia a belügyminiszter úrhoz a vidéki politikai rendőrség egyes túlkapásairól. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék az interpelláció szövegét felolvasni. Vörös Vince jegyző (olvassa): »Van-e tudomása a belügyminiszter úrnak arról, hogy előfordulnak'' vidéken olyan sajnálatos esetek, amikor a rendőrség politikai osztálya azért ver meg rendőröket, mert azok a nyomozás, illetve vizsgálat során nincsenek tekintettel a tolvajok párttagságára? Hajlandó-e a belügyminiszter úr az ilyen" visszásságokat megszüntetni, s a bejelentett konkrét esetben a vizsgálatot lefolytatni, a bűnösöket megbüntetni, illetve a rendőrség kötelékéből eltávolítani 1 ?« Elnök: Futó Dezső képviselő űr interpellaévi augusztus' hó 7-én, szerdán. 804 ciójának törlését kéri. (Fülöp József (kp): Interpelláció Futó-szalagon!) Következik Stühmerné Oberschall Urna ; interpellációja az összkormányhoz. Kérem a jegyző urat, szíveskedjék az interpelláció szövegét felolvasni. Vörös Vince jegyző (olvassa): »Mi ai célja a kormánynak a köztisztviselő társadalommal, hogy illetményeit úgy állapítja meg, hogy az a legigénytelenebb létfenntartásra sem elegendő, viszont munkaidejét felemeli oly mértékben, hogy az feltétlenül munkateljesítményének rovására megy?« Elnök: Interpelláló képviselőtársunkat illeti a szó. Stühmerné Oberschall Ilma (msz): T. Ház! Közel két hónappal ezelőtt jegyeztem be interpellációmat a tisztviselőtársadalom létkérdésének ügyében. Két héttel ezelőtt nyílt volna először alkalmam erről beszélni, de akkor már az időközben megjelent B-lista rendelet olyan nagy hullámokat vert, hogy ezekkel a kérdésekkel nem akartam addig a t. Ház elé jönni, amíg —: gondoltam — ebben a tekintetben valami nyugvópont keletkezik. A legújabb, legfrissebben keletkezett házszabályok szerint két alkalomnál tovább interpellációm nem halasztható, ez a kérdés pedig annyira fontos, — hisz egymillió ember érdekét érinti Magyarországon — hogy lelkiismeretemmel nem tartottam összeegyeztethetőnek tovább is felszólalás nélkül hagyni az e -kérdés körüli dolgokat. Ha? a tisztviselőtársadalom létkérdéseiről beszélünk, elsősorban a B-listát kell szóvátennünk. A B-lista az, amely nyugtalanságban és izgalomban tartja ma a köztisztviselőket és nemcsak hozzátartozóikat, hanem majdnem.'azt lehetne mondani, már az egész országot. (Halljuk! Halljuk!) Bár felszabadulásunk óta igen nagy számmal megnövekedett az adminisztráció, (Zaj. — Az elnök csenget.) ilyen nagyszámú köztisztviselőkart azonban -egy szegény, tönkrement ország nem tud eltartani. Én is és azt hiszem, az országban legtöbben, azt képzeltük, hogy elsősorban adminisztratív kérdés lesz s az elbocsátásoknál meg azt fogják vizsgálni, kik azok az emberek, akikre okvetlenül szüksége van az országnak, azok után pedig legfeljebb szociális szempontokat vesznek figyelembe és nem térnek ki a pártérdekekre. így ebből a kérdésből államviteli, adminisztrációs kérdés lett volna, aminek indult, és nem éles pártpolitikai harc. Harc különösen azért, mert belekerültek a dologba érdekképviseletek is, nemcsak szakemberek, amelyeknek sem a szerepét, sem a célját őszintén szólva, nem tudjuk egészen megmagyarázni a nemzetnek. (Halljuk! Halljuk!) ' Statisztika van arról, hogyi ennek az országnak köztisztviselő lakossága — beleszámítva a diplomás szabadioglalkozásúakat is — 1938-ban 400.000 főt tett ki. Ugyanakkor az ipari munkásságé 440.000 fő volt, tehát alig valamivel több. Az időközben megszerkesztett részletstatisztikák azt mutatják, hogy még ez a szám is eltolódott és ma az ipari munkásság körülbelül ugyanolyan számú, mint & köztisztviselők. Nem egészen látjuk át tehát, hogy az érdekképviseletek, illetve helyesebben a szakemberek mellett miért kapott szerepet a szakszervezet is ebben a kérdésben. Ez aggó-
