Nemzetgyűlési napló, 1945. II. kötet • 1946. május 10. - 1946. augusztus 9.
Ülésnapok - 1945-32
69 A nemzetgyűlés 32. ülése 19Í6. évi május hó il-én, szombaton. 70 szavaani a, 'javaslatot! — Parragi György (kg): Sajtószabadság! — Zaj. — Az elnök csen. get. — Egy hang a kisgazdapárt oldalán: A koalíció közös áldozatokat jelent.) Beszédem végére értem. El kell mondanom^ azt, hogy ennek a kérdésnek messzemenő jelentősége van (Zaj és mozgás a kisgazdapárt oldalán. — Az elnök csenget.), amint erre ugyancsak a Szabad Nép egyik cikke utal. Ez a cikk véletlenül eltűnt most az irataim közül, nem tudom pontosan felolvasni az idézetet, de az foglaltatik benne, hogy ez a kérdés olyan fontos nemzetközi r vonatkozású, bogy ezzel áll vagy bukik a Dunavölgy békéje. Nekünk mindennél f ontosabb a Dunavölgy békéje, mert az egy emberöltő alatt kétszer elvesztett háború megtanított bennünket arra, hogy mi minden háborúból csak a rövidebbet húzzuk. Sohase voltunk abban a szerencsés helyzetben, hogy nemzetközi konfliktusok esetién a napos oldalra álltunk volna. (Nagy Vince (pk) : Vagy semlegesek lettünk volna!) Nekünk mindig a nehezebb és a rosszabb rész jutott és vezetőink mindig voltak anynyira ostobák vagy lelkiismeretlenek, hogy a rendelkezésre álló sok lehetőség közül a relatíve legrosszabbat választották. (Révai József (kp): Sőt! Abszolúte!) T. Nemzetgyűlés! Ha valaki békebarát, akkor mi béke barátok vagyunk. Mi minden idegszálunkkal tiltakozunk az ellen, hogy a magyar anyák azért szüljenek gyermekeket, hogy azokat idegen érdekekért vágóhídra cipeljék ós mint &l barmokat 'leöljék, (ügy van! Ugy van! Helyeslés a párionkívüli ellenzék soraiban.) Ez a gondolat, nekünk idegen, mi tehát a Dunavölgy megbékéléséért dolgozunk. {Helyeslés és taps a pártonkívüli ellenzékiek soraiban.) És még egyet el kell most mondanom. Azt mondtam beszédem elején., hogy nem fogadibjatoim el ezt a megoldásit azért, mert nem pozitív, hanem negatív irányba tereli a kérdést. Ká fogok mutatni arra, mit értek pozitív megoldáson 1 . Közben azonban megtaláltam inataim között az előbb nem talált idézetet és szives engedelmükkel felolvasom. ' t (Szabó Piroska (kp): Talán a saját ötleteit mondaná! — Ellentmondások a pártonkívüli képviselők csoportjában és a kisgazdapárt oldalán. — Nagy Vince (pk): Micsoda közbeszólás! Istenem! — Egy hang a kisgazdapárton: Ne szégyelje magát! — Ternay István (pk): Ténsasszony!) Igen ' t. f képviselő társnőm, ha ennek és a megelőző képviselőháznak, amelynek tagja voltam, naplóit egy kis figyelemmel át méltóztatnék tanulmányozni, rá méltóztatnék jönni »arra, hogy talán egyike vagyok azoknak a képviselőknek, akik a leg; kevésbé vádolhatók azzal, hogy nem önálló gondolatokbal szoktak a Ház előtt megjelenni. (Derültség a kisgazdapárton és a pártonkívüli képviselők csoportjában. r — Nagy Vince (pk): Hát még a Szabad Népből sem szabad idézni?) De olyan gyönyörűen, kiválóan és nagyszerűen van megszövegezve ez a cikk, hogy nem tagadhatom meg magamtól azt a szellemi élvezetet, hogy a Ház előtt fel ne olvassam. (Derültség á pártonkivü.% képviselők csoportjában. — Halljuk! Halljuk!) Ez a, szöveg a Sztabad Nép 1946 április 16-i 86. számában, a harmadik lap oldalon jelent meg és így szól (olvassa): »A szlovákiai magyar kisebbség kérdése nem csehszlovák belügy, nem is csupán csehszlovák-magyar ügy, hanem a dunavolgyi béke, a délkeleteurópai demokratikus fejlődés ügye, tehát nemzetközi ügy. Â magyar demokrácia önmagának, de a Dunavölgye békéjének is tartozik azzal, hogy ebben a kérdésben a maga jogos kívánalmaival, amelyek félmillió magyar jöT vŐjét érintik, szerény, de ugyanakkor szilárd álláspontjával, ha kell, a nagyvilág elé lépjen«. (Helyeslés a pártonkívüli képviselők csoportjában), T. Nemzetgyűlés! Ezt én abszolút helyesnek tartom. (Űgy van! Ügy van! a pártonr kívüliek csoportjában-) Lehet közöttünk, a túloldalon ülők és az itt ülők között különbség. En azonban végighallgattam. Révai József képviselőtársamnak a Zeneakadémián nemrégiben a magyar békéről tartott nagyvonalú és igen tartalmas előadását és abból megjegyeztem, magamnak egy részt, amely egészen közeláll az én gondolkodásomhoz. Révai képviselőtársam ugyanis beszéde vége felé megállapította, hogy akárhogyan dől is el á béke sorsa, ha az optimális magyar lehetőségek teljesülnek is, akkor is körülbelül két millió magyar lesz, aki a-béke megkötése után idegen impérium alatt marad. Nem emlékszem a kifejezésekre szó szerint, de lényegében mindenesetre híven adom vissza gondolatait, amikor elmondom, hogy Révai képviselőtársam ezzel kapcsolatban azt míondta: a magyarság feladata őrködni, lmgy ezek lélekben ne szakadjanak el tőlünk, hogy ezek lélekben megmaradjanak magyaroknak, ne legyenek kitéve az elnemzetietlenítésnek és azután majd meglátjuk, mi lesz. Azt hiszem, szórói-szóra ezt mondta Révai képviselőtársam. Ezzel kapcsolatban most elmondom, hogyan látom én a pozitív megoldást ebben a kérdésben. (Halljuk! Halljuk! a pártonkívüli képviselők csoportjában.) Annak a csehszlovák bizottságnak, amely itt volt Magyarországon és erről a kérdésről tárgyalt, azon a sajtófogadáson, amelyről már beszéltem» egyik tagja azt kérdezte Auer Páltól. — .kérdésére azonban szinte nem is várt választ, jelezve ezzel, hogy ez ebben a pillanatban nem realitás» csak egy imponderábilia, egy ballon d'essai» amelyet megpróbál a diplomata ügyességével felrepíteni, — hogy vájjon mi volna az ára annak, hogy Magyarország és Csehszlovákia között soha többé ellentét ne merüljön fel. Itt most meg kell mondanom, hogy a magam részéről is csatlakfozom egyik előttem felszólalt képviselőtársamnak ahhoz a megállapításához, hogy a szentistváni birodalom gondolatáról lemondtunk. Nincsenek imperialista céljaink. Nem akarjuk azt, y hogy egyetlen egy idegen is magyar impérium alá kerüljön, mert — pedig jó magyarnak érzem magam és a sovinizmus vádját emelték ellenem az elmúlt időkben — nem tudnám magamnak elfogadható módon megmagyarázni és nem tudnám lelkiismeretemmel összeegyeztetni, -milyen jegeimen uralkodjunk mi idegen népnek akár egyetlen tagja felett is. Nekünk ezzel az ábránddal, a húsz niillió és harminc millíió magyar Rákosi Jenéitől 35 kiindult és azóta tovább fejlesztett ábrándjával,, mint a nemzeti bűnök egyik legnagyobbikával egyszersmindenkorra le kell számolnunk. Azt azonban lehetetlennek tartom, hogy mi ne vethessük fel a határaink mellett egy tömbben élő magyarok helyzetét. Nem ellenséges szándékkal, hanem azzal a szándékkal, hogy ha szív közeledik a szívhez, akkor valahol talán középúton találkoznak, s talán sikerül egy 5*
