Nemzetgyűlési napló, 1945. II. kötet • 1946. május 10. - 1946. augusztus 9.

Ülésnapok - 1945-43

519 A nemzetgyűlés 43. ülése 1946. évi július hó 26-án, pénteken. 520 mint valaha is volt. Az indusztrializmus által előidézett! technikai fejlődés azt hozta magával, hogy a vonat, az automobil, a repülőgép és a rádió korában a világ legmeszszebb eső zugai olyan fizikai közelségbe kerültek egymáshoz, hogy ma már nem lehet partikulárisán gondolkozni, ma már csak az egész emberiség képviseletében és az egész földgömbben lehet politikát csinálni. (Ügy van!). Es ha meg akarjuk magunknak magyarázni ezt a két páratlan tragédiát, ezt a; két hatalmas háborút, akkor azt kell mondanunk, hogy ezeknek célja az volt, hogy az emberiség egységes világszervezete fejlődjék ki, ez az egységes világszervezet vegye kezébe- az emberiség sorsának irányítását s ezzel egyszer s mindenkorra tegyen lehetetlenné minden háborúit itt a földönAz örök béke tehát nem utópia, nem beteges agyak elképzelt földi paradicsoma. Az örök béke megvalósítható lehetőség, éppen csak nem azokkal az eszközökkel lehet megvalósítani, mint ahogyan eddig ezt próbálták. Ügy látszik, — sajnos — hogy a hatalmak még nem jutottak el ennek belátására és most is támaszpontokalt ' keresnek maguknak, pozíciókat építenek ki, és ebben már benne foglaltatik egy új (háború előkészítése. KeiméLem azonban, hogy azok a nagy szellemek, amelyek a világ sorsát irányítják és amelyek az elmúlt időkben meg tudták mutatni, mire képesek, nemcsak a háborút nyerik meg, hanem, a békét is megnyerik az emberiségnek és saját népüknek, s felépül végre az a világszervezet, amely hivatva van a békét ezen a földön megteremteni. T. Nemzetgyűlés! Ha végignézünk azoknak a népeknek során, amelyek ebben a mögöttünk levő hatalmas háborúban így vagy úgy resztvettek, azt kell megállapítanunk, hogy a legnagyobb szerencsétlenje, a legelesettebbje, a legnyomorultabbja ennek a háborúnak mi vagyunk. Németország ugyan méltán megszenvedi a. világ felgyújtása bűnének következményeit és még sokáig fogja nyögni a megszállás szenvedéseit, amelyekre teljes egészében rászolgált, hiszen azokat a gaztetteket, amelyeket az emberiség r ellen elkövetett, nem is lehet kellő módon megtorolni; azit a páratlanul gonosz, kegyetlen, sátáni ridegséggel kieszelt eljárást, ahogyan például emberek millióit válogatás nélkül küldte a gázkamrákba és pusztította el, nem lehet íkellően megtorolni; az emberiség fantáziálja kicsiny ahhoz, talán még Dante fantáziája is kicsiny volna ahhoz, hogy ekkora bűnhöz méltó büntetést találjon. Németország azonban valójában megmarad, egység marad, népe együttmarad és ha majd egyszer idővel, egy új nemzedék felnövekedőével a demokratikus gondolatot lehet a. teuton gyűlölet helyébe beleplántálni a német nép szívébe, — ha ez egyáltalán lehetséges •— akkor újra megtalálja a maga jövőjét és megtalálja a maga útját ott, ahol eredetileg is folytatnia kellett volna. Ezzel szemben Magyarország korántsem olyan mértékben felelős a háborúért, mint Németország: hiszen azon ma már túl vagyunk és már tényként szegezhetjük le, hogy ennek a népnek nagy többsége nem akarta a háborút, testé tői Jlelkétől idegen volt» erőltetve vett benne részt és soha lelkesedéssel egyetlenegy puskát nem sütött el anajgtyar katona keze ebben a háborúban. Es mégis, mi visszasüllyedtünk a trianoninál is rosszabb állapotba és a mi panaszaink meghallgatására nem akad bíró az egész világon. T. Nemzetgyűlés! Ezen csak egy módon lehet segíteni. Fel kell öltenünk azt a habitust, amit a világ népei viselnek — fenntartás és maradék nélkül —, az őszinte demokrácia szolgálatát és ebben a habitusban, hosiszú munkával, nehéz hétköznapok összeszorított foggal és felmiairt kezekkel folytatott munkájával kell bebizonyítanunk, hoigy nem vagyunk olyan rosszak, mint a hírünk, és tudunk az emberiség jövőjéért értékes szolgálatokat is végezni. Az az út, amelyről a miniszterelnök úr tegnap beszámolt, egy ilyen lépés lett volna (Egy hang a kisgazdapárt soraiban: így is az volt!) akkor, h előkészítése és lefolyása úgy történt volna, ahogyan mi azt szeretnénk. Minthogy azonban a zavaró körülmények nem tették lehetővé ennek az útnak teljes sikerét, ezt úgy tekintem, mint egy első kísérletet a világ népei szimpátiájának megnyerésére, amelyet remélhetőleg majd jobb, sikerültebb további lépések követnek. ,.,,,' A miniszterelnök úr beszámolóját pártállásom következtében és a kifejtettek alapján nem veszem tudomásul. (Taps a szabadságpárton. A szónokot sokan üdvözlik.) Elnök: Szólásra következik Dénes István képviselő úr. ,_••'. Dénes István (pk): T. Nemzetgyűlés! (Zaj és mozgás. — Az elnök csenget.) A Sulyok Dezső t. képviselőtársam, valamint Kállai Gyula, Buchinger Manó és Kovács Imre képviselőtársam beszédében foglaltakat magamévá teszem és azokkal azonosítom magam. Ha mégis hozzászólok a miniszterelnök úr beszámolójához, akkor ezt azért teszem, mert vissza kell térnünk a megint széles mederben folyt vita után szigorúan a magyar ügyhöz. A .három nagyhatalom,(Zaj es mozgas. — As elnök csenget.) igazságos, szilárd békét,biz

: tonságot, és ezenfelül a Szovjetunió a párisi tárgyalásokon joggal elégtételadást követelt. Á szilárd béke és biztonság eszméje legyen tehát az alapja a követendő békének. A magyar kormánynak ezeket a szemnontokat kellett rendkívül éberen és állandóan figyelemmel kísérnie akkor is, amikor április második feleben a moszkvai látogatás megtörtént. Helyes volt a moszkvai út, de azoknak a beszámolóknak alapján, amelyeket a kormányküldöttség visszatérése után kaptunk, az az érzésem, hogy a moszkvai útra sem volt felkészülve az igen t. kormányküldöttség. Ezt onnan veszem, hogy mudbn Wagy Ferenc miniszterelnök úr 1946 apnus ,21-en Moszkvából hazatért és a sajtó előtt beszámolt az eredményekről, akkor a következő kijelentést tette (olvassa): »A békeszerződés konkrété Moszkvában természetesen szoba sem kerülhetett, hiszen a békefeltételekről meg végleges döntés nem történt.« Ezt április 21-en, tehát néhány nappal május J-e előtt mondotta és május 7-én már döntöttek Erdély .kérdésében Fel kell vetnünk a kérdést, hogy amikor néhánv nappal később Paris Eománia nyugati határainak kérdéséről tárgyalt, akkor vaiion egy felelős kormány elutazhatott-e az első és legfontosabb helyre Moszkvába, anélkül, hogy idehaza végleges döntést hozta* volna a pártok, illetőleg hozott volna a kormány atekintetben, hogy milyen álláspontot