Nemzetgyűlési napló, 1945. II. kötet • 1946. május 10. - 1946. augusztus 9.

Ülésnapok - 1945-43

513 A nemzetgyűlés 43. ülése 1946. talán, tapogatózó és önmagának ellentmondó is ez a békepolitika. Erre a legjellemzőbb Nagy Ferenc miniszterelnök úrnak sokat vita - tott budai beszéde, — nem is tudom már, hol és mikor mondotta, nem is fontos, mikor mondotta — amely szerint: reményünk van olyan békére és olyan békét követelünk, bogy külföldön élő magyar testvéreink nagyobb része visszakerüljön hozzánk. Ezzel szemben bizonyos tiltakozások hangzottak el a koalíció pártjai részéről, s erre dementi jelent meg, egy rektifikálás, amely akként módosította a miniszterelnök úr beszédét, hogy ő nem »nagyobb« részről, csak »egy« részről beszélt. Ezzel szemben a tény az, amit vitán felül megállapítottam, hogy a miniszterelnök úr nagyobb részről beszélt.

220 Ahol ekkora ingadozás, bizonytalanság, megtörtént kijelentések visszavonása, rektifikálása és a valónak valótlan irányban való helyesbítése lehetséges, ott komoly és súlyos bajok vannak, ott hiányzik a szilárd vonalvezetés, az egységes koncepció, a felelősség tudata, 'hogy így nem lehet külgpolitiikát vezetni» (Ügy van! a szabadságpárt soraiban.) De van ennek a magyar külpolitikának még másik két olyan ma is élő kérdése, amely szintén azt mutatja, hogy a felszínen tapogatózunk és ahogy Kovács Imre mondotta, ,— sajnálom, hoery folyton rá kell Hivatkoznom, de nagyon jól mondotta ezt is. (Derültség. — Egy hang a kisgazdapárton: Kampramittálja szegényt — Felkiáltások a kommunistapárton: Együtt vanaiak!) — hogy tapogatózásunkkal azt a látszatot keltjük a nagyhatalmaknál, hogy mi ad hoc^ politikát csinálunk, mindig máról-holnápra éppen ahhoz alkalmazkodunk, ami történik hogy nem megyünk, hanem vitetjük magunkat. Ilyen például az a magatartás, amelyet a magyar kormány két kardinális kérdésben tanúsít. Az egyik a jóvátétel kérdése, a másik a romániai magyarság kérdése. Veszem először az utóbbit, a romániai magyarság kérdését. Groza Péter miniszterelnök úr, akinek egyébként nagy tisztélettel adózom, Európának ezidőszerint egyik legnagyobb színésze, majdnem olyan nagy, mint Titulescu volt, másik kiyáló honfitársa. Az, amit ő csinál, a színművészetnek legszebb és legmagasabb iskolája, (Orbán László (kp): Ez használ a román-magyar viszonynak? Hasánál, nagyon! — Zaj. — Az elnök csenget.) En Romania magatartásáról beszélek, személytelenül. (Orbán László (kp): Grozáról beszélt! — Marosán György (szd) : Nem használ az erdélyi magyarságnak! — Zaj és közbeszólások a kommunistapárt és a szociáldemokratapárt soraiban. — Az elnök csenget. — Egy hang a kisgazdapárton: Az sértő, hogy jó színész? — Marosán György (szd) : Nem lehet Grozáról így beszélni! — Derültség a kisgazdapárton. — Zaj. — Az elnök csenget.) Elviszik ,a magyar gyermekeket Romániába

221 és Groza miniszterelnök maga ügyel fel az ő ellátásukra és gondozásukra. Ezzel szemben, hogy a romániai magyarság nagy tömegeinek milyen atrocitásokban van része, menynyit kell éppen napjainkban elszenvednie, (Súlyán György (kp): Az ilyen beszédek miatt!) ezt Magyarországon csak az nem tudja, aki nem akarja tudni. (Orbán László (kp): Azért, mert román Sulyokok is vannak! — Révész Ferenc (szd): A Maniuk az okai, de nem a Grozák! — Zaj.) Igen t. Orbán kepNEMZETGYÜLÉSI NAPLÓ TI. évi július hó 26-án, pénteken. 514 viselőtársam, h,a külpolitikai tájékozottsága nem elég jó, engedje meg, hogy felvilágosítsam, hogy a »román Sulyokok« éppen úgy nincsenek kormányon, mint a magyar Sulyokok (Derültség és taps a szabadságpárton. — Egy hang a kommunistapárton: De a román Sulyokok szellemié az» amely a magyarok elnyomásában jelentkezik.) T. Nemzetgyűlés! Mit használ Magyarországnak az, ha a magyar kormány álláspontját az befolyásolja, hogy egy Romániában lévő, mondjuk meg, valóban demokratikus kormánynak a pozícióját védi és nem az ottani magyarságét? Magyarországnak végeredményben teljesen mindegynek kell lennie annak,' hogy Romániában milyen kormány van, ha ez a kormány nem védi meg a magyarság érdekeit. Nem lehet tehát pusztán a Groza-kormány iránti kíméletből elhallgatni a magyarságnak Romániában ma tapasztalható sérelmeit. (Lelkes taps a\ szabadságpárt soraiban. — Somogyi Miklós (kp): Nem feltétlenül szükséges Groza személyét is pocsékolni!) Másik ilyen kérdés a jóvátétel kérdése. Magyarországon nincs enfber, aki a jóvátételt ne tekintené becsületbeli kötelezettségének. Természetes dolog, hogy azt valamennyien teljesíteni kívánjuk. _ Teljesíteni kívánjuk pedig azért, mert tudjuk, hogy kárt okoztunk a Szovjetuniónak az esztelen háborúval, amelybe mi is beleavatkoztunk. De teljesíteni kívánjuk a jóvátételt azért is, mert a fegyverszüneti egyezményt aláírtuk, abban ezt a kötelezettséget vállaltuk, márpedig ami kötelezettséget vállaltunk, azt erőnk végső megfeszítésével is teljesítenünk kell. Ebben tehát nincs vita. Ellenben az, hogy ezt a jóvátételt hoszszobb időre osszuk fel, legalábbis ezt kérjük, és olyan évi részleteknek. a teljesítését eszközöljük ki, amelyeket valóiban tudunk teljesíteni: az megint ezzel az országgal szemben fennálló elsőrendű kötelességünk. Meg vagyok róla győződve, hogy a Szovjetunió a jó hitelező mentalitásának, megfelelően azon lesz, hogy az adósát lábrasegítse

; hogy az adósa teljesíteni tudja kötelezettségét. Mit használ a magyar kormánynak ' és Magyarországnak az, ha erről a kérdésről nem szabad nyiltan

> beszélni, ha ez tabu, ha ezt úgy kezeljük^ mintha nem tudnánk róla; ha homokba dugjuk a fejünket, egyszerűen letagadjuk a kérdés fontosságát és nem ragadjuk meg ott a kérdést, ahol azt becsületesen és mind a két nép, a hitelező nép és az adós nép érdekeinek összeegyeztetésével meg lehet oldani? Ezt a magyar külpolitikát, t. Nemzetgyűlés, meglehetősen jellemzi a kedélyhullámzás és a hangulathullámzás is. Nagy Ferenc miniszterelnök úr tegnapi beszédéből két példával lehet^ ezt igazolni. Egyik oldalon a teljes pesszimizmus, másik oldalon az indokolatlan optimizmus jellemezte Nagy Ferenc miniszterelnök úr tegnapi beszédének ezt a részét. Azt mondotta ugyanis, hogy akármit csináltunk volna a békeelőkészítés terén, az már rajtunk nem segített volna Ez a teljes defitizmussal egyértelmű pesszimizmus. A másik M jelentése pedig az volt, hogy az 1946 május 7-én történt emlékezetes párisi döntést még nem kell véglegesnek tekinteni. Ez pedig teljesen indokolatlan optimizmus,^ ami megint csak arra lesz alkalmas, hogy csalódásokat keltsen a magyiaT népben és lelki megrázkódtatásokat idézzen elő. (Hám Tibor (kg): Helyesebb lenne belenyugodni és azt mondani, hogy így 33