Nemzetgyűlési napló, 1945. II. kötet • 1946. május 10. - 1946. augusztus 9.

Ülésnapok - 1945-41

355 A nemzetgyűlés 41. ülése 1H6. eléggé el nem ítélhető eljárásait. (Helyeslés a Ms gazdapárton.) T. Nemzetgyűlés! Felszólalásomnak nin­csen sem általános politikai, sem népszerűség­hajhászási célja, egyedül és kizárólag a jövő nemzedék demokratikus átnevelésének szüksé­gességébe — mint a magyar jövő élet egyedüli alapjába —, vetett hitem vezet. Kizárólag pe­dagógus lelkiületem, az ifjúság nevelési elvei­nek és igazságainak ismeretei vezetnek, tehát nem pártpolitika. Éppen ezért kérem a t. Nem­zetgyűlést, hogy az elmondandó beszédemet ebből a szemszögből nézze és mérlegelje. T. Nemzetgyűlés! Kétségtelen — és ezt meg kell állapítanom, — hogy a mai tanuló­ifjúság bizonyos tartózkodással viseltetik a mai élettel és a mai élet egyes megnyilatko­zásaival szemben, különösen petdlig a napi po­litika és az egyes politikai pártok közötti vé­leménycsere megnyilatkozásaival szemben­Az 1848-as politizáló ifjúságot nem látjuk ma, amikor pedig láthatólag igen nagy politikai életet él a nemzet. De az alsófokú iskolák ta­nulói is bezárkózottabbak lettek ezen az úton, véleményük vagy nincs, vagy* véleményüket elhallgatják. Mindkét eset nagy hiba, mert az ifjúság­nak együtt kell élnie a nemzettel. A dinami­kát ők, a bölcseséget pedig a felnőtt korosz­tály kell, hogy adja. Az ifjúsággal foglalkozó és gondolkozásmódjukat ismerő pedagógusok világosan látják ezt, amit Zoltán Péter a »Köznevelés« folyó évi 10. számában ír, hogy (olvassa): »Ez a tartózkodás nem a 'demo­kráciától való idegenkedést jelenti, nem, mert az ifjúság természeténél fogva demokratikus gondolkozású. Ha a demokrácia ezt lehetővé teszi számukra, valóban a demokrácia hívei lesznek, de következetesen szembeszáll az ifjú­ság — mondja Zoltán Péter és mondja ezt minden hozzáértő ember — minden olyan tö­rekvéssel szemben, amely diktatórikus^ eszkö­zöket használ, vagy az ifjúság szemében a diktatúra látszatát kelti.« (Ügy van! a ''kis­gazdapárt soraiban.) Már az ideiglenes nemzeti kormány a de­mokratikus politikai élet előiskolájaként élet­rehívta a MADISz-t, a demokratikus ifjúsági egyesületet. Ennek az egyesületnek lett volna feladata az iskola nevelő hatásával együtt át­állítani az ifjúságot abba a demokratikus életszemléletbe, amelyet állami életünk alap­jává tettünk. Sajnos, ez az ifjúsági egyesület nem került hozzáértő kezek vezetése alá, mert a tanulóifjúság a pártpolitikai élet huzavoná­ját magán viselő egyesülettől távolmaradt, mű­ködése igen kevés eredménnyel járt. T. Nemzetgyűlés! Tudnunk kell azt, hogy a szabadság, — de a minden megkötöttség és a minden félelemnélküli szabadság —­továbbá az öntevékenység lehetősége, azután a feltétlen igazságosság vonzza és neveli az ifjúságot. Csak az ezekből fakadó meggyőző­dés szellemié alakíthaítja,. formálhatja olyanná, mint amilyennek imi látni szeret­nénk Az erőszak, ä diktatúra ténye vagy lát­szata dacossá, .ellenszegülővé és az ilyen élet­formák és berendezések megdöntésére törek­vővé teszi. A napi politikai jelszavak puffog­tatása — bármilyen jól hangzik is — a neve­ilés terén (teljesen hatástalan 1 maradi, vagyi éppen! az ellenkező eredményt váltja ki, Éppen itt tartunk ma, az ellenkező eredmé­nyeknél. Kezdődött a reakciós, a fasiszta, az összeesküvési süb. vádakkal, • amelyeket a hazad sajtó egyik-másik része sokszor pla­évi július hó 24-én, szerdán. 356 (pu® jmfeígif ontoiás vlnélküili, anondthatnámj talán kizárólag szenzációéhséggel tálalt ország­világ elé, súlyos csapására a demokratikus nevelésnek és még nagyobb kárára ennek a szerencsétlen 'magyar népnek. . Én mint ne­velő, de mint politikus is, mélyen megbot­ránkozom, és hiszem, hogy mélyen 'megbot­ránkozott az egész magyar pedagógustársa­dalom ezen az iskolai vonalon való szenzá­ciióhajhászásons, mint ' ahogy valamennyien megbotránkozunk azon is, ' hogy ia végre­hajtó hatalom egyik faktora, jelen esetben a demokratikus rendőrség, a tanulóifjúság ke­zelésében — sajnos — sok esetben embertelen eljárást tanúsított. (Ügy van! Ügy. van! a kisgazdapárt soraiban.) A rendőrség bizo­nyára talált az iskolai motozások alkalmával valami anyagot eljárásai során. Én ezt nem is vitatom, mert találhatott is. Állítom azon­ban, amint az be is igazolódott, hogy ezeket az anyagokat hozzáértés hiányában megfele­lően kiértékelni nem tudta vagy pedig nem is akarta. Természetes dolog, hogy egyik­másik lelkiismeretlen embernek könnyebb volt bevonulni a rendet tartó iskolák falai közé és ott párszáz gyermeket megmotozni, mint az éjjeli tolvajokat vagy a vetkőztető gazembereket lefogni. (Úgy van! Ügy van! Taps a kisgazdapárt és a szabadságpárt ol­dalán.) Könnyebb esetleges eredménytelen­ségeket nagy 1ère ereszteni, mint az esetle­ges kudarcok sorozatát beismerni. (Egy hang a kisgazdapárt soraiból: Teljesen igaza van!) T. Nemzetgyűlés! A tanulóifjúságról van itt szó, a jövő magyar nemzedékről. Az _ imént említettem, ' hogy a nevelésnek egyik alapja az igazságosság. Én meg tudom érteni azt, ha az ilyen esettben eljáró rend­őrségi közegek egyike-másika bizonyos re­mények érdekében többet lát a tényéknél, ellenben végtelenül csodálkozom azon, hogy ezeket a kutatásokat és ezeknek az eredmé­nyeit ilyenformán nyilvánosságra hozzák. Csodálkozom ezen, mert abban senki sem ké­telkedhetik, hogy a szellem emberei — jelen esetben a fasizmus vádját hangoztató cikkek írói — a demokrácia ügyét nerct szolgálhat­ják másként, csak a demokrácia szelleméhez méltóan, tisztasággal és ' őszinteséggel. De természetes is ez, mert hiszen gondolkodó ember előtt világos, hogy morális alapok nélkül a legjobban megkonstruált rendszer is összeomlik, mert népellenessé, antidemo­kratikussá válik és meghazudtolja saját lé­nyét. (Ügy van! Ügy van! a kisgazdapárt oldalán.) T. Nemzetgyűlés! Mi politikusok politizál­hatupik őszinteség nélkül is, a demokráciát r is kisajátíthatjuk magunknak^ ki-íki saját ízlése szerint öltöztetheti és vetkőztetheti azt. (Ifjút nevelni azonban csak őszinteséggel, igazsá­gossággal és szeretettel lehet, (Helyeslés a his' gazdapárt soraiban.) nem lehet azonban tak­tikával,, nem lehet hátsó gondolatokkal, ragasz­kodásokkal, legkevésbé lehet azonban ütéssel, veréssel és hamis vádak kovácsolásával. (Helyeslés és taps a kisgazdapárt és a szabad­ságpárt soraiban.) Az ifjú bezárkózik minden hamis előtt és meggyűlöli azt a rendszert, amely a hamisságok oldalán áll. (Ügy van! Ügy van! a kisgazdapárt oldaláról.) T. Nemzetgyűlés! A jó nevelőknek ezekkel a tényekkel szembe kell szállniok. Aj kételye­ket támasztó kérdéseket tiszta fejjel és bátor lélekkel kell bonckés alá venni. Tisztázni kell a iá nevelőnek minden ellentmondást és a tisz-

Next

/
Oldalképek
Tartalom