Nemzetgyűlési napló, 1945. II. kötet • 1946. május 10. - 1946. augusztus 9.

Ülésnapok - 1945-41

A nemzetgyűlés 41. ülése 1946. évi július hó 2á-én, szerdán, Varga Béla, Kéthly Anna és Kossa István elnöklete alatt. Tárgyai : Oldal Elnöki előterjesztések . 331 Slachta Margit önálló indítványának bejelentése : »Pártközi bizottság kiküldése az Összes letartóztatási intézetek felügye­letére és előterjesztés kidolgozására, hogy az internálási rendszer megváltozzék« 332 Peyer Károly mentelmi joga megsértésének írásbeli bejelentése 332 Sulyok Dezső (msz) napirend előtti felszólalásában bejelentette a Magyar Szabadság Párt megalakítását és programját 333 Rajk László belügyminiszter bejelentette, bogy a minisztertanácsnak javaslatot kivan tenni a létszámcsökkentéssel kapcsolatos méltánytalan és kirívó esetek revíziójáról 340 Esztcrhás György (kg) önálló indítványa megindokolásának elhalasztását kérte '. 342 Szakasits Árpád miniszterelnökhelyettes benyújtotta a munkavállalók egyéni szabadságát, jogegyenlőségét és emberi méltóságát sértő egyes jogszabályok hatályonkívül helyezéséről szóló törvényjavaslatot, továbbá a házasságon kívül született gyermekek jogállásáról szóló törvényjavaslatot, a népbíráskodással kapcsolatos egyes rendelkezésekről szóló törvényjavaslatot, valamint a törvényes öröklésre vonatkozó jogszabályok módosításáról szóló törvényjavas­latot ; ., 342 Nagy Ferenc miniszterelnök benyújtotta a Magyar Köztársasági Érdemrend és Érdemérem alapításáról szóló törvény­javaslatot 342 A legközelebbi ülés idejének és napirendjének megállapítása 343 Interpellációk : írásban : Hegymegi Kiss Pál (msz) — a belügyminiszterhez — Nánássv Zoltán Nagykőrös város tanácsnokának internálása tárgyá­ban ". 343 Hegymegi Kiss Pál (msz) — a miniszterelnökhöz — a hivatali restanciák tárgyában , . " 344 Hegymegi Kiss Pál (msz) — a miniszterelnökhöz — a kitelepített magyarérzelmü állampolgárok üldöztetése tárgyában 344 Hegymegi Kiss Pál (msz) — a közlekedésügyi miniszterhez a vasúti menetdíjak túlzott emelése miatt 344 Szóval : Lénárt Iván (kg) — halasztást kapott 345 Hegymegi Kiss Pál (msz) — halasztást kapott . 345 Futó Dezső (kg) — halasztást kapott 345 Kossa István (kp) — interpellációját törölte .\.. 345 Futó Dezső (kg) — négy interpellációjára halasztást kapott 345 Szakács Józseí (kg) — a belügyminiszterhez — az olaszliszkai népítélettel kapcsolatos eseményekről 345 Némethy Jenő (msz) — a miniszterelnökhöz — a magyar rádió hírszolgálatával és a 6.770-1945. M. E. sz. rendelet végre­hajtásával kapcsolatos egyes körülményekről 348 Kossa István (kp) — halasztást kapott 351 Jónás József (kg) — halasztást kapott 352 Futó Dezső (kg) — halasztást kapott , 352 Szakács Józseí (kg) — a honvédelmi és népjóléti miniszterekhez — a hadirokkantakról 352 Pap János (pp) — a népjóléti miniszterhez — a hadirokkantak, özvegyek és árvák segélyezése tárgyában 352 Hompola Mihály (kg) — interpellációja töröltetett 353 Nyirjessy Sándor (kg) — a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez a tanuló ifjúság védelme tárgyában 354 Nyirjessy Sándor (kg) — a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez — a katolikus egyházi intézmények elleni támadások megszüntetése tárgyában 357 Csorna Sándor (kg) felszólalása személyes megtámadás visszautasítása címén 361 Gyenes Antal (kp) felszólalása személyes megtámadás visszautasítása címén 362 Urbancsek Mihály (kp) — interpellációját törölte ._. 363 Sulyok Dezső (msz) — halasztást kapott 363 Reicher Endre (kg) — a belügyminiszterhez — a váci állítólagos diákösszeesküvés tárgyában 363 Nyirjessy Sándor (kg) — a vallás- és közoktatásügyi miniszterhez — az ipari középiskolai érettségi bizonyítvány egyen­rangusítása tárgyában 366 Vásáry Józseí (msz) — a kormányhoz — a békecélokról ; 368 Mihály János (kg) — a belügyminiszterhez — a »Hangya« szövetkezetek küldöttségének szétoszlatása tárgyában 372 Csala István (kg) — a népjóléti miniszterhez — a nemibetegségek terjedésének meggátlása tárgyában ,.. 3<3

Next

/
Oldalképek
Tartalom